hirdetés

Partnereink

Ide visz el a Honeybeast „Éjfél után"

hirdetés

Ide visz el a Honeybeast „Éjfél után"

Még a „nyitáskor” írták meg az alapokat, amellyel a Honeybeast a koncertek és az éjszakai élet újra indulása feletti örömét fejezi ki; a klip azonban ennél többet is mutat.

A Szegedi Kortárs Balett táncművészeinek közreműködésével készült a Honeybeast eddigi legszínesebb klipje. „A nyitás energiáját próbáltuk meg átadni az Éjfél után videójával. A hosszú bezártság után nagyon felszabadító volt újra koncertezni, újra együtt bulizni. Ezt egy egyszerű, de látványos klippel szerettük volna kifejezni. A rendező Lehoczki Dániel (leholegacy) a fényekkel való játékkal jelenítette meg a képernyőn azt az életörömöt, amiről a dal szól, miközben a Szegedi Kortárs Balett művészei a mozdulatok nyelvére is lefordítják a mondanivalónkat.” – meséli Tarján Zsófi a zenekar énekese, aki azt is elmesélte, hogy a Szegedi Kortárs Balettel már dolgoztak korábban is a Legyen Tánc produkció és turné kapcsán.

hirdetés

„A képi világ és az analóg szintetizátorok kicsit a ’80-as éveket idézi meg, de a dal hangzása teljesen mai, modern. Nagy energiát fordítottunk erre, az egyik legjobban szóló dalunk lett az Éjfél után, amiért köszönettel tartozunk a hangmérnökünknek, Vári Gábornak is.”

A Honeybeast zenekart legközelebb a Strand Fesztiválon, majd a SZIN-en hallhatjuk élőben, október 30-án pedig a Budapest Parkban lesz koncertjük.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés