hirdetés

Partnereink

Két év várakozás után a Petőfi Rádióban debütált Rácz Gergő és Vitáris Iván közös dala

hirdetés

Két év várakozás után a Petőfi Rádióban debütált Rácz Gergő és Vitáris Iván közös dala

A film noirok hangulatát idézi az Idő van eladó című dal, amelyet Rácz Gergő egy dalszerző-kihívás alkalmával komponált az Ivan & The Parazol énekesének, Vitáris Ivánnak. A szerzemény elsőként 2020-ban mutatkozott be, a videóklip és a végleges változat - a Random Trip csapata segítségével - azonban csak most látott napvilágot. A dal a Petőfi Rádió reggeli műsorában debütált.

Négy tehetséges zenész - akik korábban nem dolgoztak együtt - megalkotta az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb popdalát. Az Idő van eladó a Dalfutár című műsor egyik legnépszerűbb szerzeménye lett; zeneszerzője A DAL 2020 egyik győztes előadója, Rácz Gergő; szövegírója Tariska Szabolcs; producere Fekete-Kovács Kornél; az énekes pedig az Ivan & The Parazol frontembere Vitáris Iván voltak.

hirdetés

A dal most a Random Trip segítségével született újjá, amelyhez videóklip is készült – minderről a zenei kollektíva frontembere, Delov Jávor és a dal szerzője, Rácz Gergő mesélt a Petőfi Rádióban, ahol először mutatkozott be a közönség előtt az áthangszerelt dal.

„Egy karakteres, kibontható gitár riffre épül a dal. Izgatott voltam, hogy mi lesz belőle, de jól nyúltak hozzá a kollégák. Ivánt később több koncertemre meghívtam, mert a közönség nagyon szereti ezt a dalt, ezért döntöttünk úgy, hogy átdolgozva kiadjuk” – kezdte az énekes-dalszerző Rácz Gergő, aki már többször bebizonyította, hogy az ujjaiban és a füleiben ott van a slágergyártás receptje. Orsovai Renivel közös duettjét, A DAL 2020 győztes dalát, a Mostantólt a mai napig dúdolja az egész ország. Bízik benne, hogy az átdolgozás nemcsak az előadók, hanem a közönség tetszését is elnyeri. Az eredeti, füstös bárzenét a Random Trip csapata karcosabb hangzásúvá tette, ráadásul Iván mellett Gergő is énekel benne.

„Egy jó szám egyszál gitárral, tábortűznél is jól szól. A Random Trip egy nagy adag energiát adott hozzá ehhez a produkcióhoz, amiben Gergő és Iván nagyon egymásra talált” – hangsúlyozta a Petőfivel a reggel! adásában Delov Jávor, aki egy nagy csapat tagjaként jól tudja, mennyire fontos a zenében, hogy létrejöjjön a megfelelő alkotói atmoszféra és összhang a zenészek között.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés