hirdetés

Partnereink

Megújítaná fogadalmát a Hajdú-házaspár

hirdetés

Megújítaná fogadalmát a Hajdú-házaspár

Eskütétel 400 fő előtt a Szent István Bazilikában, 300 fős fogadás a budavári Hiltonban, tízezer kristállyal ékesített menyasszonyi ruha – Sarka Kata esküvőjét egy ország csodálta 2008-ban. A nagy nap óta hét év telt el, és a gyönyörű modell szerint hamarosan újra oltár elé állhatnak férjével, Hajdú Péterrel. A második esküvő azonban biztosan visszafogottabb lesz, de így is hasznos ötleteket kaphatnak hozzá a november 7-8-i Őszi Esküvő Kiállításon.

2008. április 11-én jegyezte el kedvesét Hajdú Péter műsorvezető, aki Sarka Katával akkor még hosszabb jegyességet tervezett. Az élet azonban másképp hozta, így hirtelen kellett megszervezni az esküvőt. „2009 áprilisában szerettünk volna összeházasodni gondos előkészületek után, de az eljegyzés után három hónappal kiderült, hogy babát várok. Semmiképp nem szerettem volna úgy világra hozni, hogy nem vagyok férjnél, így gyorsan kellett cselekedni. Eredetileg is a Bazilikába terveztük az esküvőt, de egyik napról a másikra esélyünk sem volt időpontot kapni. Szerencsénkre egy pár végül lemondta, így lett a dátum augusztus 16-a, ami azt jelentette, hogy egy hónapunk maradt mindenre” – emlékezett vissza Kata, akinek a férje rengeteget segített a szervezés során.

hirdetés

„Peti mindenből kivette a részét, amire szükség is volt, mert veszélyeztetett terhes voltam, így vigyáznom kellett magamra. Az ő legnagyobb segítsége az esküvőszervezőnk, Varga Rózsa volt, aki a legapróbb részletekre is odafigyelt. Nekünk szinte csak döntenünk kellett” – árulta el a ma már kétgyermekes édesanya, akinek annyi kérése volt csak az esküvővel kapcsolatban, hogy színes és vidám legyen.

„Alapvetően a világos színek domináltak, de voltak például tulipánok és rengeteg gyerek, ami tényleg vidámmá tette az egészet. Azt akartuk, hogy mindenki jól érezze magát, ezért a zenekart nagy gonddal választottuk ki, és az ételeket is végigkóstoltuk. Nagyon sok különlegesség volt - tengeri ételek, sajtválogatás -, de a hagyományos magyaros ételek sem hiányoztak” – folytatta Kata hozzátéve, hogy a hangulathoz a zenész barátaik – többek között az azóta elhunyt Komár László, Bangó Margit és Aradszky László – is nagyban hozzájárultak, akik egy-egy dallal kedveskedtek az ifjú párnak.

A tökéletes lagzi ellenére azonban ma már nem szervezne ilyen hatalmas esküvőt. „Talán kettőt tartanék, egyet a családnak és egyet a barátoknak. Erre egyébként hamarosan sor is kerülhet, mert Peti azt mondta, ha tíz éves házasok leszünk, újra elvesz feleségül” – mondta nevetve Kata, aki azon is elgondolkodott, hogy házibuli keretében ünnepeljék a fogadalmuk megújítását.

Akárhogy is döntsenek, biztosan hasznos ötleteket találnak az Őszi Esküvő Kiállításon, ahol ismert esküvőszervezők, ceremóniamesterek, fotósok, esküvői ékszerek és gyűrűk, cipők, meghívó-tervek és kiadványok hatalmas választéka mellett a legfrissebb, 2016-os ruhatrendek is várják az érdeklődőket.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés