hirdetés

Partnereink

Oroszlán Szonja stílust váltott Dobó Kata kedvéért

hirdetés

Oroszlán Szonja stílust váltott Dobó Kata kedvéért

Elsőre alig lehet ráismerni Oroszlán Szonjára a február 14-én mozikba kerülő Kölcsönlakásban. A külsejét teljesen átfazonírozták a filmbeli szerepe miatt. A kutyamániás, a világtól, az emberektől, amennyire csak lehet elzárkózó és befelé forduló meseírónőt, Szakács Petrát játssza, azaz szöges ellentétét azoknak a komikus figuráknak, akiket korábban már megformált a kamerák előtt.

Amikor a romantikus vígjáték rendezője, Dobó Kata ráosztotta a szerepet, egyúttal stílusváltást is kért tőle. Olyat, amit előtte a filmesek közül soha, senki sem.

hirdetés

„Teljesen kifordított önmagamból. Emlékszem a pillanatra, ahogy belenéztem a tükörbe és nagyon meglepődtem azon, ahogy kinézek.” – idézte fel nevetve az első találkozását új önmagával Oroszlán Szonja. Előbb a szőke tincseit kellett sötétbarna, kleopátra frizura formájú paróka mögé rejtenie, majd kapott hozzá egy szúrós nézést kölcsönző, vastagkeretes szemüveget is és különleges stílusú öltözéket, amivel máris előbújt belőle a Kölcsönlakás főhőseinek életét alaposan felkavaró, és feje tetejére állító vaskalapos, konzervatív írónő karaktere.

A színésznő kíváncsian várja, hogyan fogadja a közönség a számtalan vicces helyzetbe keveredő figuráját, akivel azért osztozik egy közös szenvedélyen is. Akárcsak Szakács Petra a filmben, civilben ő is hatalmas állatbarát. Lovat tart, van kutyája, és állatorvosi tanulmányokat is végez, de nem tervez szakmaváltást. A színésznői karrierjét viszont már nemcsak idehaza építi, hanem Amerikában is, ahol az év döntő részében tartózkodik.

Erről szól a Kölcsönlakás

Nem is lehetne két egymástól jobban különböző férj, mint Balázs (Haumann Máté) és Henrik (Klem Viktor). Balázsnak a család fontos meg az otthona – amit éppen felújítanak. Henriknek viszont a csábítás fontos meg az otthon – amit a haverja éppen felújít, - hogy legyen hova meghívni legújabb hódítását.

A két férj és feleségeik: a gyerekre vágyó Anikó (Balla Eszter) meg a férjén minden áron bosszút állni vágyó Linda (Martinovics Dorina), valamint a lakást felújító dizájner (Szabó Simon) és az őt rajongásával üldöző csaj (Kopek Janka) mind arra vágyik, hogy végre egyedül maradhasson a felújítás alatt álló lakásban, és belépjen a nagy Ő. De sajnos túl nagy az átmenő forgalom. Egyetlen, zűrzavaros napon egymásba botlik, akinek nem kéne, lebukik, aki ártatlan, és elcsábul, aki hűséges. Nagyszívű, ám még nagyobbakat füllentő hőseink vágyak, szerelmek, átverések hálójából próbálnak kikecmeregni, amibe egyre jobban belegabalyodnak. Néha, egy-egy pillanatra az őszinteséggel próbálkoznak – és abból lesz a legnagyobb bonyodalom...

Szöveg éa fotó: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés