hirdetés

Partnereink

Rókusfalvy Pált nemcsak lánya, hanem fia is követi a munkájában

hirdetés

Rókusfalvy Pált nemcsak lánya, hanem fia is követi a munkájában

A Duna Televízió délelőtti magazinműsorában, a Család-barátban a közmédia műsorvezetője, Rókusfalvy Pál vendégeskedett, aki elárulta, mivel foglalatoskodik, amikor leteszi a mikrofont. A tévézés mellett borászként is tevékenykedik, a több mint 20 éve tartó szenvedélyét pedig már fiára is átragasztotta.

Rókusfalvy Pál 22 évvel ezelőtt, passzióból kezdett el borral foglalkozni, mert beleszeretett az etyeki borvidék romantikájába, így ha éppen nem médiaszakemberként tevékenykedik, akkor a szőlőbirtokán található meg. A Duna Televízió Család-barát című műsorának vendégeként nem titkolta, eleinte vacak minőségű borokat készített, de kitartóan dolgozott, és a hobbiból hamar szenvedély lett, amivel családját is „megfertőzte”.

hirdetés

A műsorvezető négy gyermek büszke édesapja: három lánya és egy fia van. Legnagyobb lánya, Rókusfalvy Lili ugyancsak műsorvezetőként dolgozik a közmédiában, a fia pedig – aki eredetileg állatorvos – hamar lecserélte köpenyét a dekantálóra.

„A fiam, Palkó már gyerekkora óta jött velem ki a szőlőbe, nagyon lelkesen. Most csak azért nincs itt, mert éppen szüret van és a birtokon vannak feladatai” – mesélte a Duna Televízió műsorában Rókusfalvy Pál, aki hozzátette, nem bánná, ha a lányok közül is valaki érezne magában kedvet és idővel átadhatná nekik is a stafétát a birtokon. A képernyős két kislánya, Luca és Janka azonban egyelőre még iskolások, így van idejük kitalálni, hogy milyen hivatást válasszanak maguknak.

A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők. 

A Család-barát aktuális adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a Médiaklikk.hu weboldalon.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 11.30.

Ma András, Andor napja van.

Közel 70 millió forintot fektettek be másfél hónap alatt MST-be

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakasz...

  • 2021-11-29 21:50
Szerezd már most be a legjobb schi-fi vagy fantasy regényt a karácsonyfa alá!

Sárkányok vagy űrhajók? Most az egyszer választanod sem kell, hiszen a Bookline listájában a sci-fi és a fantasy legfrissebb gyöngyszemeit találod meg...

  • 2021-11-29 20:25
Súlyosbodik a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult he...

  • 2021-11-29 19:00
Kapros juhtúrós gombóc recept húsok mellé

A túró annyira sokoldalú alapanyag, hogy édes és sós gombócokat is készíthetünk belőle. Ráadásul többféle ízesítés, fűszerezés is jól áll neki, és se...

  • 2021-11-29 17:10
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből, őket pedig karanténba küldi

Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, s...

  • 2021-11-29 15:30

hirdetés

Egyre több a kamugyógyszertár az interneten

Tucatszám bukkannak fel a hamis készítmények és a megbízhatatlan webáruházak, a pandémia óta pedig az ilyen átverések valósággal elárasztották az inte...

  • 2021-11-29 14:00
A világ tíz legsikeresebb elektromos járműgyártója közül hat a Continental gumiabroncsait választotta

Bizalom a technológiai szakértelemben: a Continental a Tesla, a Volkswagen, a Mercedes-Benz és még további gyártók elektromos autóinak elsőszerelésre ...

  • 2021-11-29 12:20
Az önbecsülés fontosságára tanítják egymást a Rozmaring kunyhó lakói

Miközben elmerülünk a közösségi média világában, hajlamosak vagyunk magunkat a tökéletesnek tűnő posztok szereplőihez hasonlítani és önmagunkat emiatt...

  • 2021-11-29 10:54
Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ...

  • 2021-11-29 09:36
Bika: A befolyásolással csak óvatosan!

Hagyja, hogy mások döntsék el, érdemes-e hallgatni Önre vagy sem. Az minden, amit megtehet, hogy lelkiismeretesen és világosan, de mindenekelőtt őszin...

  • 2021-11-29 08:17

Minden cikk

hirdetés

hirdetés