hirdetés

Partnereink

Rúzsa Magdi Szaporcán koncertezik

hirdetés

Rúzsa Magdi Szaporcán koncertezik

Az újraindulás jegyében több újdonsággal, országos kovácstalálkozóval, roma folklór udvarral, 32 helyszínen 100 összművészeti programmal Baranya megye négy falujában, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben rendezik meg az ormánsági VI. Bőköz Fesztivált 2021 augusztus 26. és 29. között.

Kémesen az Ormánság nagyszínpadon szerepel a Tóth Vera Quartet, Kollman Gábor Quintetje Gájer Bálinttal, Szarka Gyula, a Mystery Gang, a francia musicalsztár, Stéphanie Schlesser és zenekara, a Grappa Jazz, a Flört zenkekar, a Fajkusz Banda, a Pendelyes Táncegyüttes és a Varga Gábor Jazz Trió. A gyerekeket, családokat Boka Gábor produkciója várja.

hirdetés

A szaporcai Hétöles-tó színpadon fesztiváltörténeti eseményként a szombati főnapon az ország egyik legnépszerűbb előadója, Rúzsa Magdolna koncertezik. Előző este pénteken Vastag Tamás My Way című műsorával érkezik a Stúdió 11 Ensemble együttessel és vendégeikkel. Ugyenezen a helyszínen fellép a Cinema Sense Trió, valamint a kökényi horvát nemzetiségi táncegyüttes.  

Tésenfán Pál Zsolti kultúrkertjében Horányi Juli és triója lép fel. Kósa Zsolt estjével Máté Péter előtt tiszteleg majd. Rudán Joe, a magyar rocklegenda akusztikus műsorral jön a fesztiválra. Szintén ezen a helyszínen látható mások mellett a Ziránó Bábszínház és a Belvárosi Betyárok csapata.

Drávacsehiben a Levendulaszárító színpadon a Harka Táncegyüttes tart műsort. Zenél a Hellokids, a HayDm Street és Tenkes zenekar. A musicalműfaj kedvelőinek Kisfaludy Zsófia és Domoszlai Sándor színművészek énekelnek népszerű slágereket.

Színházi előadásként érkezik a fesztivál falvaiba a Kövek című tanjáték Molnár Anikó és Papp Attila előadásában, és ugyancsak az ő tolmácsulásokban látható a Silentio transeo, a XX. század elhallgatott irodalma pódimest. A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és Forrás Színház koprodukciójában többek között olyan szerzők műveiből hallhatnak részleteket, mint Hamvas Béla, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Fekete István, Sinka István, Szabó Dezső, Wass Albert, Utassy József. A 35 éves jubileumát ünneplő Forrás Színház e jeles alkalomra díszelőadásként Katona Imre, A zuhanás második pillanata című előadást készítette el, amit a fesztiválon is bemutatnak.

A fesztivál alatt számtalan program várja négy településen az érdeklődőket. Könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, kirakodóvásár, lovasbemutató, helyiérték- és mesterségtárlat, templomi koncert szerepel az esemény gazdag kínálatában. Mindemellett természetesen a helyi gasztronómiai kínálattal is találkozhatnak a nézők.

A rendezvénysorozat minden korosztálynak kínál programokat a legkisebbektől a legnagyobbakig, felnőtteknek, családoknak a műfaji sokszínűség, a minőség és az igényesség jegyében, hogy az Ormánságnak ebben a térségében is tovább tudják őrizni a magyar kulturális értékeket, hagyományokat.

Az Andrásfalvy Bertalan Mintaprogram országos kulturális, közművelődési, turisztikai térségfejlesztő részeként az ingyenes rendezvénynek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna–Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt. Az irodalom, a zene, a színház, az alkotó- és képzőművészet, a hagyományőrzés, folklór területén koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, bemutatókkal, színes programokkal várják a nézőket.

Pataki András fesztiváligazgató elmondta: az Andrásfalvy Bertalanról elnevezett országos kulturális, közművelődési, turisztikai mintaprogramot azért hozták létre a tavalyi sikeres fesztivál után, hogy a falvak közös gondolkodás, stratégia mentén töltsék meg élettel a településeket. A Bőköz Fesztivált is úgy álmodják tovább, hogy az eseményre ne évente egy alkalommal lezajló eseménydömpingként tekintsenek a helyiek és a közönség. Inkább azt szorgalmazzák, a négy településen folyamatos legyen a színes, minőségi kultúra jelenléte. Ennek eredményeként már sikerült elérnünk azt, hogy a Malom befogadó színházi program keretében gyakorlatilag már egész évben láthatnak színházi előadásokat mind a négy településen. Nemrég pedig Drávacsehiben lerakták az alapkövét az egykori vadászház helyén létrejövő 24 fős apartmannak és közösségi térnek, amely alkalmas műhelymunkára, kézműves foglalkozásokra, táborozásokra. Ezt elhunyt kollégájuk emlékére Horváth László Színnek nevezik majd el. A beruházás első fázisát Fekete Péter kulturális államtitkár döntésének köszönhetően tudták elindítani.

A fesztiváligazgató az idei rendezvény eseményei közül újdonságként kiemelte, a kulturális nyitottság, az identitás erősítés, a hagyományőrzés, a népi folklór és művészet jegyében a roma közösségek számára adnak lehetőséget megmutatkozni zenében, táncban, gasztronómiában a Tésenfán nyíló Roma-udvarban. Szintén új elemként rendezik meg Szaporcán a bőközi kovácstalálkozót. Ennek keretében szombaton és vasárnap az ország több tájegységét képviselő tíz mester öt padvázat kovácsol, melyekhez Szatyor Győző, a népművészet mestere készít faragást. A fesztivál ideje alatt Drávacsehiben megrendezik a faluból elszármazottak napját. Olyan vendégeket várnak az eseményre, akik a településen születtek, vagy ott éltek egy ideig.

Az VI. Bőköz Fesztivál fővédnöke Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és dr. Nagy István agrárminiszter. A védnökök: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, dr. Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos és Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője. Az örökös tiszteletbeli fővédnök Prof. dr. Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató.

 Részletes program itt!

 

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 12.02.

Ma Melinda, Vivien napja van.

Tartalmas sárgaborsó-főzelék a hűvös estékre

A sárgaborsó (vagy felesborsó, kinek-mi) az egyik legalulértékeltebb alapanyag, pedig fehérjében gazdag, szuper hüvelyes. Legtöbbször főzeléket készít...

  • 2021-12-02 07:48
Közeledik a karácsony, ezek a legnépszerűbb játékok

Az ünnepek közeledtével toplista készült arról, hogy melyek a legnépszerűbb fiús, lányos és kreatív játékok a szülők szerint. Több mint 5 ezer szülő v...

  • 2021-12-01 22:00
December elején nyit az első magyar kriptotőzsde

Az áttörés éve lett 2021 a hazai kriptopiac világában. Az idei esztendőben egymástól függetlenül fél tucat kriptopénz, úgynevezett token elindulásáról...

  • 2021-12-01 20:39
Integrált jótékonysági esttel hangol az ünnepre Klajkó Szandra

Klajkó Szandra énekes, táncművész már a pandémia időszakában határozta el, hogy szociálisan érzékeny kollégáit, barátait a fogyatékossággal élő művész...

  • 2021-12-01 18:32
Kerüljenek hazai finomságok a Mikulás puttonyába

Ha szeretnél fenntarthatóbb és egészségesebb mikuláscsomagot összeállítani, válogass magyar termelők ínycsiklandó finomságaiból. Inspirációként elhozt...

  • 2021-12-01 17:17

hirdetés

Sporttallér pirított dióval

Ha kell egy kis nasi a hétköznapokra, akkor érdemes belőle akár dupla adagot is készíteni. Az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

  • 2021-12-01 15:37
Farkasházi Réka idén is megadja a módját az ünneplésnek

Ha egy szóval kellene válaszolni a kérdésre, hogy mitől igazi a karácsony, biztosan sokan sokfélét mondanának. Hiszen életkortól és élethelyzettől is ...

  • 2021-12-01 14:00
Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és zsiradékot adtak le a SPAR vásárlói abban az öt áruházban, ahol a lánc a környezeti fe...

  • 2021-12-01 12:04
Térképen az omikron variáns európai terjedése

Kevesebb mint egy héttel azután, hogy Dél-Afrika bejelentette a minden eddiginél több mutációval rendelkező koronavírus-variáns megjelenését, már több...

  • 2021-12-01 10:30
Kapszulába zárt testőr a szépségünkért

Minden kornak megvan a maga szépségideálja. És persze a szépség relatív, nem mindenki ugyanazt látja szépnek és vonzónak. Abban viszont valószínűleg m...

  • 2021-12-01 09:19

Minden cikk

hirdetés

hirdetés