hirdetés

Partnereink

Számos hazai celeb kampányol a lakossági hulladékégetés ellen

hirdetés

Számos hazai celeb kampányol a lakossági hulladékégetés ellen

Sztárok fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet a lakossági hulladékégetés súlyos következményeire. Béres Alexandra, Tóth Vera, Jaksity Kata, Molnár Áron, Németh Kristóf és Puskás Peti egy kisfilmben, és közel 30 sztár posztokban kér mindenkit, hogy ne égessen hulladékot. Magyarországon ugyanis évente 13 ezer ember korai halálát a rossz levegő, ami nagyrészt a lakossági szemétégetésből ered. 

A #freeair – Ne égesd el! elnevezésű kampányt a Levegő Munkacsoport indította el a súlyos megbetegedéseket okozó a lakossági hulladékégetés visszaszorítására. A kampányhoz közel 30 színész, műsorvezető, énekes csatlakozott, akik a közösségi médiafelületeiken posztolnak a témában.

hirdetés

Magyarországon évente 13 ezer ember korai halálát és közel egymillió megbetegedést okoz a szennyezett levegő; ami a legnagyobb veszélyt a gyerekekre és az idősekre jelenti.

Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport projektvezetője elmondta: „Magyarországon a légszennyező finom részecskéknek 83 százaléka keletkezik a lakossági fűtésből. Apró méretüknél fogva, a tüdőn, léghólyagocskákon keresztül bejuthatnak a véráramba, és onnan a létfontosságú szervekbe, akár halálos kimenetelű elváltozásokat is okozva."

A helyzetet jelentősen súlyosbítja a hulladékégetés. A magyar lakosság harmada éget hulladékot – ezt mutatta ki az az országos reprezentatív kutatás, amelyet a Kantar Hoffmann piackutató cég készített a Levegő Munkacsoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat részére. A szabálytalan lakossági égetés fő oka az ismerethiány, a felelőtlenség, de gyakran fontos szerepet játszik a szegénység is.

A Levegő Munkacsoport felvilágosító kampányának célja, hogy tudatosítsa az emberekben: tilos hulladékot kályhában, kandallóban vagy az udvaron elégetni.

Egy új kutatás szerinta légszennyezés sokkal súlyosabb probléma, mint azt eddig gondolták. Az MTA-Pannon Egyetem Levegőkémiai Kutatócsoportja megállapította, hogy a PET palackok, használt ruhák, a kiselejtezett bútorok és egyéb hulladékok elégetésekor hatalmas mennyiségű mérgező vegyület kerül a levegőbe közvetlenül károsítva az egészségünket: rákot, szívinfarktust, agyvérzést, meddőséget, a magzatban genetikai károsodást okozhat. A PVC égéstermékei közé tartozik például a foszgén vagy a dioxinok. A foszgén az első világháborúban harci gázként bevetve katonák ezreinek halálát okozta. A dioxinok egészségromboló hatása is kiemelkedő: nőknél meddőséget, férfiaknál impotenciát, a magzatban rendellenességet okoznak, károsítják az immunrendszert és a hormonháztartást.

A lakossági hulladékégetés jogsértő, pénzbírsága 300.000 forintig terjedhet – alkalmanként. Az országszerte súlyos probléma megszüntetéséhez haladéktalan intézkedésekre, a lakosság felvilágosítására, szigorúbb hatósági fellépésre van szükség mindannyiunk egészsége érdekében.

A sztárok videós üzenete a Levegő Munkacsoport Facebook oldalán is megtekinthető.

forrás: Aeffect Communivations

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.18.

Ma Erik, Alexandra napja van.

Végre lehullt az első zacskó: Papp Szabi rejtőzött alatta!

Tegnap 22:00 órakor debütál a Comedy Centralon a nagysikerű Family Guy 19. szezonja, amelynek apropóján a humorcsatorna egy különleges, tízhetes játék...

  • 2021-05-18 19:26
Budapest is bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox világturné programjába

Az újranyitást követően elsők között jelentette be, hogy Budapesten ad koncertet a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox csapata. A világhírű zenészek vá...

  • 2021-05-18 18:21
Ikonikus fogások egy eldugott budai kertben

A MoszkvaTéЯ nem mindennapi helyszínen nyitotta meg az idei szezont, a bisztró ikonikus fogásait májusban a Moné Gardenben találhatják meg átmenetileg...

  • 2021-05-18 16:26
Közel 16 ezer kilogramm száraz tápot adományoztak a SPAR vásárlói a kisállatoknak

Eredményesen zárult az Országos Állatvédőrség Alapítvány és a SPAR Magyarország szervezésében megvalósult kétnapos állateledelgyűjtő akció. 2021. máju...

  • 2021-05-18 15:05
Tárkonyos halgombócleves

Gazdag, tartalmas leves, ami egy-két szelet kenyérrel fogysztva akár főétel nélkül is tümi a pocakot.

  • 2021-05-18 12:55

hirdetés

Ciklon söpör végig Indián

Ciklon söpör végig India délnyugati részénél, az Arab-tengeren. A 140 kilométer per órás sebességet is elérő szél heves esőzéseket és áradásokat okoz....

  • 2021-05-18 10:34
50 év korkülönbség: unokáival együtt nyitott kisboltot a vállalkozó nagymama

Ritka jelenség a mai világban, hogy a különböző generációk igazán jól megértsék egymást. Még a családi vállalkozásoknál sem jellemző, hogy a rokonok 5...

  • 2021-05-18 09:15
Nemcsak nyáron van kullancsszezon, hanem egész évben

Nemcsak nyáron van kullancsszezon, hanem egész évben Nem szabad krémezni, nyomkodni, csavargatni, csak óvatosan meg kell fogni és egy határozott mozdu...

  • 2021-05-18 07:35
A Szűz holnapja nagy hangsúlyt kap! Érdemes felkészülni

Úgy érezheti, hogy emberi kapcsolatai nehéz helyzetben vannak. Ne aggódjon, mert a felhők hamarosan elvonulnak. Lehet, hogy kemény munkát igényel, ezé...

  • 2021-05-17 22:41
Akciós héttel nyit a Lupa

Május 19-től újra megnyitja kapuit, és egy héten át ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik a látogatónak a karibi hangulatot idéző, Európában is e...

  • 2021-05-17 20:18

Minden cikk

hirdetés

hirdetés