hirdetés

Partnereink

Új műsorral tiszteleg a táncházmozgalom előtt a Dankó Rádió

hirdetés

Új műsorral tiszteleg a táncházmozgalom előtt a Dankó Rádió

Táncházban címmel új sorozat kezdődött a Dankó Rádióban, a magyarországi táncházmozgalom indulásának 50. évfordulója alkalmából. A 13 részes sorozat első adása január 31-én, hétfőn este debütált, a műsor házigazdájával, Liber Endrével, a Tükrös Zenekar zenészével.

Az első táncházat egy maroknyi, budapesti táncos a saját szórakozására szervezte meg 1972-ben, amely óriási sikertörténetként a városi szórakozás egyik fajtája lett: a rendezvénysorozatnak sikerült életben tartania a népzenei- és tánchagyományokat. A világviszonylatban is egyedülálló mozgalom előtt 50. jubileuma alkalmából a Dankó Rádió egy új műsorral tiszteleg, egyben ráirányítja a közönség figyelmét a magyar folklór megőrzésének fontosságára.

hirdetés

Liber Endre, a Táncházban című új sorozat szerkesztő-műsorvezetője úgy fogalmazott, bár ő az „anyatejjel szívta magába” a népzene és a táncházmozgalom szeretetét, fontos, hogy a jövőben is megmaradjon a köztudatban nemzeti hagyományainknak e fontos része.

„Mindössze ötéves voltam a táncházmozgalom indulásakor. Csodálattal néztem, ahogy az emberek szívéből és lelkéből fakadó igény megteremtette. A Dankó Rádió Táncházban című műsorában a terveink szerint teljes áttekintés nyújtunk majd erről a különleges törekvésről. Bemutatjuk, hogy az elmúlt ötven évben milyen utat járt be a mozgalom, beszélünk lemezekről, zenészekről, táncegyüttesekről és megmutatjuk az autentikus, valamint a hagyományéltető, de új zenéket egyaránt” – fogalmazott a szerkesztő-műsorvezető, Liber Endre a Tükrös Zenekar zenésze, aki tizenhárom héten át várja majd a Dankó Rádió hallgatóit hétfő esténként.

A magyar táncházmozgalom szerepel az UNESCO „szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló legjobb gyakorlatok listáján”, és bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe is.

Táncházban – tematikus rádióműsor a Dankó Rádióban, minden hétfőn este 20:04-től, a magyarországi táncházmozgalom 50. évfordulója alkalmából.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 07.07.

Ma Apollónia napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés