hirdetés

Partnereink

Vajna Tímea keményen diétázik

hirdetés

Vajna Tímea keményen diétázik

Az utóbbi rengetegen kérdezték Vajna Tímeától, miért is fogyókúrázik. A híres filmproducer felesége bár nem sokat hízott, ő maga kövérebbnek érezte a testét, mint azelőtt. Január ötödikén fogott bele az erős diétába, aminek meg is lett az eredménye. A Kiskegyed értesülése szerint Vajna Tímea minden reggel nem tesz mást, minthogy citromos vizet iszik éhgyomorra.

Úgy véli, ez azonnali jót tesz az emésztésnek, miközben serkenti a máj valamint az epe működését, illetve javítja a méreganyagok kiürülését a sejtekből. De a citromban található antioxidánsok valamint a C vitamin eredményesek az öregedés kisebb-nagyobb jelei ellen is, mivel kiválóan javítják a bőr feszességét.

hirdetés

Méregtelenítő kúráját 5 napon át végezte rendületlenül, minden nap megivott másfél liter bio zöldség- vagy gyümölcslevet és 2-3 liter szénsavmentes ásványvizet is. A méregtelenítő napokon általában napi ötszáz és ezerötszáz kalóriát fogyasztott mindössze nyers brokkolit, karfiolt, zellert, káposztát. Amennyiben hatalmába kerítette az éhség, pár szem datolyát, tökmagot illetve fahéjjal megszórt almát fogyasztott. Mostanában csak hetente csak egy léböjt-napot szokott beiktatni, de a többi napon is nagyon odafigyel arra, mit és mikor eszik. Emellett nagyon sokat jár edzőterembe, de otthonában is gimnasztikázik, tornázik. Azt mondja, hogy fél órán át hasizom és fenékgyakorlatokat végez, emellett hetente 3 alkalommal egy órát fut. Néhány nappal ezelőtt a tetoválószalonból tett mindenki számára elérhetővé egy fotót Vajna Tímea. Mivel akkoriban még nem mondta el, mit tetovált magára. Így igen sokan gondolkoztak, mit is varratot magára: vajon férje neve, a házasságkötésük dátuma, egy modern szívecske, vagy épp valami cicás dolog mellett tette-e le voksát? A Miss Universe Hungary főszervezője, aki idén világsztárokat hoz Magyarországra, ugyanis egy cicát varratott magára. Bár Timi korábban úgy nyilatkozott a Nők Lapja Cafénak, hogy az elkészült tetkó férjét is jelképezi számára, aki figyelemmel kíséri a fiatal feleség Instagram oldalát, az tudja, hogy nagy állatbarátként Rocky kutyája mellett, két szép macskája, Chanel valamint Szimba is nagyon kedves helyet foglalnak el Timi életében.

Vajna Tímeát sokszor vádolják, támadják azzal, hogy csak a pénze miatt ment feleségül Andy Vajnához. Most megmondta azt, amire senki sem gondolt, méghozzá azt, hogy egy fillért sem kapna, ha elválnának, ugyanis házassági szerződést kötöttek.

Andy és Timi nem élnek nagy lábon, nem hiszik azt, hogy elképesztő luxusban élnek, bár azt, hogy nyilván megvan mindenük, nem tudják, tagadnák. Házassági szerződést figyelmébe véve azonban minden vagyon a férfié, Tímea csupán akkor kapna bármit is válás esetén, amennyiben közös gyermekük születne. "Tulajdonképpen egy vasat sem kapnék" - nyilatkozta a Storynak.

Többször is mondta már Vajna Tímea, hogy a saját maga szeretne boldogulni, és megteremteni az egzisztenciáját. Jelenleg úgy tűnik, az ismert filmproducer, Andy Vajna felesége egy több százmilliós üzlet birtokába kerül. "A hír igaz" - erősítette meg a hírt ékszerkereskedéssel szeretnének foglalkozni. "Reméljük, januárban már indulunk, de márciusnál tovább biztosan nem húzzuk a nyitást. Hatalmas megnyitót szeretnénk, sztárokkal" - árulta el Vajna neje, aki hozzátette, nemcsak új, de kevés időn belül talán használt ékszerekkel is kereskednek majd. "Ha valaki behozza a nagymamája gyémántját, megnézzük, milyen állapotú, megvesszük" örvendezett. A Gyémántpalotát a belvárosban nyitják meg majd meg.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés