Örök elegancia és légiesség: a csipke

A csipke apró mintás textília, melynek sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt igen reprezentatív megjelenésű, ezért az öltözködésben kapott először szerepet.

Már az Árpád-kori leletekből is megállapítható, hogy az uralkodók asszonyai nemcsak pompás ékszereket, hanem aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek. A mai értelemben vett csipkét – akárcsak az üveg- és tükörművességet – az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára, a pompa városából, Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek, a 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok.

A csipkének két alapvető fajtája van. Itáliából terjedt el a varrott csipke, amelynek anyaga a fehér len fonal. Technikailag az a lényege, hogy a varrónők tűvel a kezükben egyetlen szállal (gomblyukvarráshoz hasonló öltésekkel) dolgoznak. A vert csipke, az úgynevezett klöpli viszont több szállal készül; a verőpálcának nevezett orsókról a rájuk tekert fonalakat a henger alakú párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. A vert csipke közvetlen elődje a rojt. A szövetdarab végének lelógó szálait kellett a felbomlástól megóvni s ezért összefonták, összecsomózták őket s így egy organikus lezárást kaptak. A csipke a ruházaton mell-, gallér- és kézelőfodorként volt divatos: nemcsak díszként szolgált, hanem drága holmi lévén viselőjének társadalmi rangját, vagyoni helyzetét is érzékeltette. A 17. században szinte plasztikaként ható, a kényelemre fittyet hányó, hatalmas csipkeköltemények születtek. Ugyanakkor a csipke már igen korán megjelent az ágy- és párnahuzatokon.

Csipkekészítés Magyarországon

Hazánkba több közvetítőn keresztül már a 19. században eljutott a csipkekészítés, csipkevarrás, -horgolás és -verés technikája és több műhely is kialakult, így a 20. század elejére a csetneki csipke. Először a felvidéki bányavárosokban terjedt el. Így vált híressé elsőként a gömöri csipke. Ám hamarosan követte a csetneki csipke és a halasi csipke is. Amilyen gyorsan elterjedt hazánk tájain a csipkeverés tudománya, olyan változatos motívumrendszere alakult ki: leggyakoribb mintája az életfa, a pávatollas összetett virágzat, a gránátalma és az indás díszítés. A leghíresebb a halasi csipke, amelyet Kiskunhalason készítenek. 1902-ben, az első halasi csipkék motívumait is maga Dékáni Árpád tervezte meg. A halasi csipke egyedi jellegzetessége, hogy nagyon erősek a kontúrjai. A motívumok belsejét szövőöltéssel töltötték ki, aminek a következtében a csipke anyaga a legfinomabb batiszthoz lett hasonlatos.

A brüsszeli csipke a világ egyik leghíresebbje

A brüsszeli csipke a legfinomabb brabanti lenfonalból készült. A legkorábbi csipkék kizárólag vetéltek voltak, a 18. századtól kezdve terjedt el a varrott csipke. Manapság a brüsszeli csipkék szinte kizárólag varrottak. A csipke hálóját régebben varrták vagy vetélték, manapság a Bobbinet-géppel előállított tüll szolgál a csipke hálójául. A belga csipkekészítés eredete nem ismert, első említése V. Károly német-római császár uralkodásának idejéből származik, aki elrendelte, hogy a csipkekészítést a németalföldi tartományok iskoláiban és zárdáiban oktassák. Ezt követően a reneszánsz és a felvilágosodás idején a csipke igen keresett divattárgy lett, a csipkedíszítés felváltotta a korábban divatos hímzett ruhákat.