Egy kis szandál történelem

Ténylegesen zárt lábbelit csak az Újbirodalom korától viseltek Egyiptomban, de a szandál már a legkorábbi időkben is az ember lábán volt. Az egyesítés korában még igen nagy különlegességnek számíthatott, ha valaki lábára húzta, hiszen Narmer király egyik előkelő tisztségviselője szandálhordozó volt. Az elején nyilván a talp védelmére kezdték készíteni, és egyfajta második talpnak tekintették. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a szandál szó eredeti jelentése talp.

Úgy látszik a királyi valamint papi viselet részét alkotta. Hogy mennyire szorosan kapcsolódott az uralkodóhoz jelzi, a - király szandálja alatt - kifejezés, amely az ellenség teljes leverésének a metaforája. A valóban viselt szandálokat az 1. dinasztia korától találni a sírleletek között, és a Középbirodalom korában modell formában is előfordulnak. Bőrből, fából, papiruszrostból, különböző fűfélékből - például halfafű, nád, sás- és más növényi rostokból – például datolya és dum pálma- készítették. Az eleinte egyszerű, fehér vagy fekete darabokat az Újbirodalom idején ornamentális vagy figurális díszítéssel látták el. A késői korban a halottaknak gyakran kartonázsból hoztak létre a teljes lábfejet befedő burkot, amelyre szandált festettek. Ezt szívesen díszítettek a talp részen a legyőzött ellenség megkötözött alakjával.

Az Óbirodalom idején még csak a kiváltságosaknak jutott osztályrészül a lábbeli viselése, de az Első Átmeneti Kor itt is változásokat vont maga után: Ipuver már arról panaszkodik, hogy „akinek még szandálja sem volt, most gazdagság ura". A Középbirodalom korában mindenesetre már a katonáknál valamint halotti mellékletek között teljes természetességgel szerepel, és az Újbirodalom korában a munkásoknak sem okozott problémát akár több párt is készenlétben tartani. Persze a sokféle szandál értéke nagyon különböző lehetett. Nagy értéknek számított például az ezüst szandál, ezt az uralkodó adta ajándékba a papoknak az Újbirodalom korában. Különleges alkalmakkor, a körmeneteken viselték. Akármilyen meglepő is, de igen sokféle szandált viseltek az ókori egyiptomiak. Szerkezetileg alapvetően 2 típust lehet megkülönböztetni. Egyiknél a lábfejet 2 pánt tartotta meg, melyek a nagylábujj valamint a szomszédos ujj közül indultak, majd kétoldalt a talp alatt lettek rögzítve. Egyes esetekben hozzájuk kapcsolva hátrafelé is indult pánt, mely a boka felett futott körbe.

A másik típusnál a 2 említett lábujj közül csak 1 pánt indult, mely a lábfej tetején 2 oldalról indított pánttal vagy szíjakkal lett összedolgozva. Tutanhamon híres foglyokkal díszített szandálja is ebbe a típusba sorolható, valamint Sesonk trónörököst ábrázoló szobrunk is ilyent hord magán. Itt is készült sarokpántos változat. A pántok az egyszerű szalag valamint a festéssel vagy fonattal díszített, vagy akár applikációkkal kiegészített formában egyaránt készültek. Hihetetlen, de még az is előfordult, hogy gyöngyből szőtték. A talpforma alapján szintén 2 típust lehet megkülönböztetni, a lábujjaknál hegyes valamint a lekerekített fajtát. Zártabb lábbelit, félcipőt, is ismertek, melynek oldalán teljesen körbefutó, a talppal összedolgozott pánt haladt az elől felkunkorodó talpcsúcsig. Ebben az esetben keresztpánt tartotta meg a lábfejen. Szintén az Újbirodalom korától zárt cipőkről is tudomásunk van, melynek egyik fajtája úgy tűnik, a harcikocsizók felszereléséhez tartozott.

A Ptolemaiosz kortól egyre erősödő hellén majd római hatásra a többi korabeli lábbeli is meghonosodott aztán, így ismerünk caligát valamint olyan félcipőt is, amilyent az egyiptomi kiállítás Abdallah Nirqiben talált leleteit bemutató tárlóban lehet látni.