Az ékszerkészítés titkai
hirdetés
Az ékszerkészítéshez sokféle tudományos és technikai ismeretre van szükség. Ma már gépek segítik a munkát, de több olyan módszer is használatos, amelyet az ókorban is ismertek.
A legrégebbi ékszer i. e. 20 000 tájáról származik. Eleinte kavicsokkal, kagylóhéjakkal, csonttal, fogakkal és tollakkal ékesítették fel magukat az emberek. Az évszázadok során azután különféle módszereket dolgoztak ki, hogy e tárgyak természetes szépségét növeljék: kifényezték, különböző alakúakra átfaragták, vágták Őket. A korábbi, kezdetleges pattintott kőszerszámokat végül réz-, bronz- és vasszerszámok váltották fel, s a fémekből idővel ékszerek készültek. Az i. e. III. évezredben a mezopotámiaiak már ismerték az aranyat, s használták ékszerkészítésre is. Azóta is ezt a nemesfémet tartják erre a célra a legalkalmasabbnak.
hirdetés
Az ékszerkészítésre manapság használt módszerek legtöbbje már i. e. 2000 táján kialakult. Ilyen például a fűrészelés, a vágás, a vésés, a fúrás, a gravírozás, a huzalhúzás, a domborítás, az öntés, a forrasztás, a csiszolás, a foglalatkészítés és a kövek foglalatba illesztése. A mai ékszerészműhelyekben rendszerint megvannak az eszközök mindezekhez a műveletekhez. Sokfajta kéziszerszámot és néhány elektromos meghajtású gépet is használnak. Az egyedül dolgozó ékszerész valamennyi műveletet maga végezheti, de sokan más szakemberhez küldik el a készülő ékszert, például azért, hogy az készítsen foglalatot a köveknek vagy ő végezze a zománcozást, gravírozást, galvánozást. Olykor még a kész darab fényezését is érdemes szakértőre bízni, mert az ő kezéből kikerülő ékszer fényesebben fog ragyogni,mint az, amelyet nem az erre a műveletre szakosodott ékszerész fényezett.
Az ékszerészek kézzel hajtott hengersorral alakítják ki a fém pontos vékonyságát, amely olykor a milliméternek csupán törtrésze. Apró lombfűrészhez hasonló eszközzel fémdarabkákat vágnak le. Ezt a szerszámot lyukfűrésznek hívják, mert vékony fűrészlapját át lehet dugni a fémbe fúrt lyukon és zárt körvonalú részt lehet vele kivágni. Lyukfúrásra általánosan használatos a hajlékony tengelyű állványos villanyfúró, bárnémelyik ékszerész jobban szereti a kézifúrót. A széleket reszelővel alakítják tovább, s fogóval hajlítják a fémet. Nyújtani és zömíteni kalapáccsal és fakalapáccsal szoktak, domborítani pedig úgy, hogy a lemezt fém formasablonba verik (ezt nevezik trébelésnek).
A könnyebb megmunkálás végett a fémet meg kell lágyítani. Ezért az anyagot halványvörösre izzítják, majd lehűtik. A melegítésre különféle alakú gázégőket használnak; ha magasabb hőmérsékletet akarnak elérni, például fémolvasztáshoz, -forrasztáshoz, akkor egyszerűen szájjal vagy elektromos légsűrítővel további levegőt fújnak a lángba. Az ékszerészek keményforrasztással kapcsolják össze a fémeket. A munkadarabot felhevítik, megolvasztják a forraszt - olyan ötvözetet, amely a forrasztandó fémet tartalmazza -, és kialakítják a kötést. Forrasztás után lehűtik a darabot, majd megtisztítják. Ezután még simítani és fényezni is kell, hogy szép legyen.
Domborítás és öntés
Az egyedi darabokat készítő ékszerészek egyik-másik részt vágóéles formával ütik ki a lemezből, vagy öntéssel állítják elő. A nem egyedi ékszerek készítésére is ugyanezeket a módszereket használják, de az iparművésznek a terveket úgy kell elkészíteni, hogy az előállítási folyamatok könnyen és sokszor elvégezhetők legyenek.