hirdetés

Partnereink

Inspiráló magyar nőkkel kampányol az ELLE

hirdetés

Inspiráló magyar nőkkel kampányol az ELLE

Folytatódik az ELLE magazin #többnőt kampánya: a következő hónapokban világsztárok helyett olyan magyar nőkkel találkozhatunk a címlapokon, akik saját területükön kiemelkedőt alkotnak, és méltó példaképei a nyomukban járó fiatalabb generációknak.

A márciusi lapszám a zenei élet női tehetségeire hívja fel a figyelmet: a címlapon szereplő Radics Gigi mellett a poptól a népzenén át a komolyzene műfajának korszakalkotó képviselői kerülnek reflektorfénybe.

hirdetés

A márka egy éve indította el #többnőt kezdeményezését – akkor egy kreatív pályázaton keresztül támogatták az írói tehetségeket, a sikeres #többnőtazirodalomba felhívás folytatásaként pedig feladatuknak tartják megmutatni, hogy az élet minden területén számos egyedi és kiemelkedő teljesítményt nyújtó nő dolgozik és alkot.

A szerkesztőség a kampánnyal visszatér ahhoz a rendhagyó hagyományához is, hogy nemzetközi híresség helyett egy hazai ismert vagy elismerésre méltó nőt válasszon címlapjára. A borítók megszokott szereplőit felváltotta már plus size és műlábú modell is, a következő hónapokban pedig egy-egy szakma inspiráló képviselőire kerül a reflektorfény.

A márciusi lapszám zenei szcénára koncentráló összeállításából természetesen nem maradhatnak ki a különböző műfajok ismert sztárjai, de a méltán több százezres követői táborral rendelkező Rúzsa Magdi, Péterfy Bori, Palya Bea, Harcsa Veronika vagy az operaszínpadokat meghódító Rost Andrea vagy Miklósa Erika mellett színes látleletet kapunk a koncerttermek feltörekvő királynőiből is. Így többek között a Gustave Tiger punkegyüttes énekeseként debütáló képzőművész, a Sophie Hard néven „piaci rést” kereső Kemény Zsófi, az első számú női underground DJ-ként számon tartott Ludmilla, vagy a kortárs popzene határait feszegető Marge is vall a lap oldalain inspirációról, megfelelésről és nőiségről.

Radics Gigi, a nógrádi lányból kamaszok bálványává váló zenész egyedüli énekesnőként kapott helyet a Forbes legértékesebb hazai hírességeket szemléző listáján. A „Barna lány” pedig a kudarcok tanulságáról, Jamie Foxxról, a rasszizmus kicselezéséről és a nemrég letett ének-zene érettségije eredményéről mesél az ELLE olvasóinak.  A nagyinterjú az ELLE magazin február 7-én megjelent lapszámában olvasható.

Szöveg, kép: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés