hirdetés

Partnereink

Hol a helye az antiknak a mai modern lakberendezésben?

hirdetés

Hol a helye az antiknak a mai modern lakberendezésben?

A bennünket körülvevő világ örökös mozgásban van, folyamatosan változik. Divatok és stílusok jönnek és mennek, változik az ízlésünk, a kultúránk, a világszemléletünk. Ennek pedig lenyomata van a környezetünkön is, hiszen elsősorban ott látszik, hogy milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat.

Sokan vonzódnak a régi tárgyakhoz, de nem nagyon tudják, hogy hol ismerkedhetnek meg vele, hol kaphatnak esetleg hiteles tanácsot, információt, iránymutatást. Az első ízben 2006 őszén életre hívott művészeti fesztivál, a Falk Art Fórum többek között ebben is igyekezett segíteni a látogatóknak, hogy eligazodjanak a galériák kínálata, a stílusok között, egyáltalán, be merjék tenni a lábukat a híres lipótvárosi utcába, ahol általában minden Budapesten járó világsztár is előbb-utóbb felbukkan.

hirdetés

Az idei, sorrendben 18. Falk Art Fórum kiemelt témája a lakberendezés, amely ezúttal május 5-én lesz, és több helyszínen is zajlik majd, hiszen a Krea Művészeti Iskola enteriőrstylistjai pop-up tereket rendeznek majd be, a színpadon pedig 17 órától kerekasztalbeszélgetés lesz a modern és az antik találkozásáról a lakberendezésben.

A régiségkereskedők számára továbbra is az a kihívás, hogy sikerüljön a régmúlt értékeit a mába és a holnapba el kell menteni. Ugyanakkor tény, hogy korunk lakberendezése és trendjei inkább a minimalizmus felé mutatnak, ezt a tervezői látásmód és a tömegtermelés egyaránt magával hozza. Sokak számára azonban ez a túlságosan személytelen uniformizált világ nem kielégítő, ők azok, akik a jövőben új vásárlói lehetnek a galériák antik bútorainak vagy dísztárgyainak. Ez nem azt jelenti, hogy alapdarabokat nem fognak az emberek továbbra is a nagy bútoráruházakban beszerezni, de talán közelebb az idő, hogy többen fogják elkerülni egy-egy antik tárgy vagy bútor beillesztésével a személytelenséget, és egyedibbé alakítják otthonukat, ha úgy tetszik, eklektikussá.

Ehhez persze szükséges, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy melyik bútor milyen irányvonalat képvisel, melyik századból érkezett, mi a copf, az empire, a biedermeier vagy éppen az art deco. Ezek a bútorok már elég letisztult stílusúak ahhoz, hogy könnyedén törjék meg akár az Ikea-érzést, és a lakásból hangulatos, egyedi, ízléses és hagyománytisztelő otthon váljék.

És a hogy a Dárius Antikvitás tulajdonosa, Csörge Szabolcs írja a Falk Art Fórum kiadványában, a Falk Art Kurírban: „Az iparművészet szinte minden területén találunk olyan antik tárgyakat a XIX. század elejétől, amelyek egyszerű formái által szintén lehetnek modern lakásunk díszei, mégis egyediek és stílusosak: egy-egy színes üveg vagy kerámia bármilyen közeg kiugró vizuális pontja lehet, kis túlzással egy-egy szoba éke. Berendezett tereinknek pedig kiváló kontrasztot adhatunk egy festmény elhelyezésével, hiszen a minimalizmus sokszor kopáran hagyja falainkat.

Az antik tárgyak egyediek vagy legalábbis nagyon kevés példányban készültek, az elmúlt évszázadok pedig bizonyították időtállóságukat: a bútorokat valódi fából, kézzel rakták össze, a tárgyak alkotóik kéznyomát hordozzák, a festményekben pedig visszaköszön a történelem. E tárgyak készítői - még akkor is, ha nincsenek mindig nevesítve - kivétel nélkül hosszú évek tanulásával és munkájával váltak ágaik művészeivé, ez az elkötelezettség pedig minden formában, minden ecsetvonásban érezhető. Általános hiedelem, hogy ami régi az drága, pedig az antik sokszor töredékébe kerül modern megfelelőjének (arról nem is beszélve, hogy az antik tárgyak értéke mindig csak növekedni fog, ellentétben az új gyártással).”

Aki szeretne kicsit megmártózni ebben a hangulatban, beszélgetni, informálódni a témáról, az látogasson el május 5-én 14 és 22 óra között a Falk Miksa utcába, ahol sok színes program várja az érdeklőket.

Szöveg, kép: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés