hirdetés

Partnereink

Irány a suli! - Milyen a menő iskolatáska idén?

hirdetés

Irány a suli! - Milyen a menő iskolatáska idén?

A hőségriadó idején nem kellemes ugyan arra gondolni, hogy mindjárt itt a szeptember, viszont mégiscsak szükséges. Már legalábbis azoknak, akiknek iskolás gyermeke van, hiszen az utolsó hetek olyan gyorsan elszállnak, és már itt is van az évnyitó, össze kell rendezni az aktuális tanévre szóló felszerelést.

Különösen nagy az izgalom az első osztályt kezdőknél, de a felső tagozatba lépő vagy középiskolai tanulmányaikat megkezdő diákok számára is komoly lesz a változás. De természetesen minden kisdiáknak és szülőnek éppen az az év a legfontosabb, amely most következik, arra kell minél alaposabban felkészülni. A tankönyvek és füzetek beszerzése általában ráér szeptember első napjaiban, viszont a legfontosabb kellék, az iskolatáska jó, ha már startra készen áll a nyár végén. De milyen a menő iskolatáska napjainkban?

hirdetés

A menő iskolatáska elsősorban leginkább egészséges, ergonomikus és gerincbarát, hiszen a gyerekeinknek már egészen kis kortól kezdődően nagyon komoly súlyt kell cipelniük magukkal. Úgyhogy az első, amire figyelnünk kell, az az, hogy az iskolatáska vastagon párnázott, ergonomikus hátkiképzéssel rendelkezzen, hogy a legkisebb iskolások hátát, gerincét is védje, és segítsen az egészséges testtartást kialakítani és megtartani. Fontos, hogy a vállpántok puhák legyenek és több ponton is állítani lehessen őket, ily módon maradéktalanul hozzáigazítható a gyermek magasságához és testalkatához. A jó iskolatáska hátoldala teljes felületével a gyermek hátához illeszkedik, ily módon tehermentesíti a gerincoszlopot, és így a váll- és hátizmok arányosan lesznek terhelve.

Természetesen ugyanígy fontos az is, hogy a táska biztonsággal zárható legyen, a mágneszáras verzió teljesen megbízható, legyen elegendő zseb és rekesz, akár a tanszerek, akár az uzsonnásdoboz, kulacs, vagy nagyobb gyerekeknél a tablet, mobiltelefon tárolásához. Nem baj, ha kényelmes fogantyúja van a táskának, és így akár kézben is vihető, és persze gondolni kell a közelgő őszi-téli koraestékre, a délutáni sötétségre: tehát a táska mindenképpen rendelkezzen nagyobb felületű fényvisszaverő elemekkel is. Nem rossz ötlet a gurulós iskolatáska sem, egyes márkáknál a hátizsák formájú iskolatáskákhoz külön is rendelhetünk vázszerkezetet, így a gyerek a napi kedve, vagy a cipelendő súly alapján döntheti el, hogy háton, kézben viszi, vagy esetleg hazahúzza a táskáját.

Fontos szempont, legalábbis szülői szemmel, hogy tartós, jó anyagból készülő táskát válasszunk, és nyilván az is, hogy ne okvetlenül az aktuális kedvenc mesehős mosolyogjon a gyerekre vissza a táskán, hanem valami időtállóbb designt, figurát, mintát válasszunk. Az Irány a suli webáruház kínálatában széles választékot találtunk, nonfiguratív, színes vidám mintájú táskákból, ezek egészen biztosan tovább szerethetőek és vállalhatóak lesznek, mintha a Jégvarázs vagy a Mancs őrjárat sztárjai mosolyognak az iskolatáskán. Természetesen ezekből is van gazdagon választék, az említett listavezetők mellett még Minnie és Mickey egér, a Verdák és Sofia hercegnő is előkelő helyen van.

Lányos táskáknál nagy divat a virágok, pillangók, katicabogarak, flamingók és unikornisok után egy kicsit vadabb vizekre is evezni: láma, őzike, süni, mókus, koala egyaránt trendi grafikával mosolyog egy-egy kollekción. A fiúknál a focirajongás mindenképpen listavezető, mellette az autók, motorok, drónok, illetve a világűrt és nagyvárosokat idéző minták vonzóak még.

És persze a legmenőbb iskolatáskákba ugyanazzal a designnal kerül tolltartó is, akár többszintes, emeletes, akár kihajtható, vagy henger formájúról van szó. A legdivatosabb mintákból tornazsák is készül, de választhatunk kulacsot vagy uzsonnásdobozt is azonos vagy hasonló, harmonizáló mintában. A kihívás nagy: ezek lesznek azok a tárgyak, amelyek az ifjú hősöket nap mint nap elkísérik, úgyhogy érdemes jól átgondolni a választást. Aztán még néhány hét pihi és utána tényleg IRÁNY A SULI!

Forrás, kép: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.08.

Ma Mária napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés