Már itthon is elérhető a Pac-Man karóra
hirdetés
![Már itthon is elérhető a Pac-Man karóra](https://delina.hu/userfiles/9/d/9d3e352ba3ea1e76f0905511558b496e_thum_300x336.jpg)
A Casio Vintage karóracsaládja idén több ikonikus modellel bővült. Ez a kategória világszerte egyre népszerűbb, de a retró japán karórák iránt mutatkozó kereslet itthon is folyamatosan élénkül. A Pac-Man videójáték előtt tisztelgő példány, valamint az első Alien filmben feltűnő Casio karóra már a hazai vásárlók számára is elérhetőek.
A Pac-Man a világ egyik legismertebb videójátékának számít, amit eredetileg 1980-ban adott ki a japán Bandai Namco Entertainment (később csak „Namco”). A koncepció középpontjában egy kis sárga fej áll, amelyet úgy kell megetetni a kis fehér pontokkal, vagy más elemekkel, hogy közben elkerülje a számára veszélyt jelentő szellemeket a labirintusban. A színes grafikával rendelkező játék hatalmas világsiker lett és manapság már okostelefonon, X-Boxon és Nintendón is elérhető. A Casio a játék előtt tisztelegve adta ki a különleges Pac-Man karórát, amely a japán óragyártó Vintage-kollekciójába tartozó A100-as modellcsaládjából kerül ki. Bár megjelenése miatt nem lehet összetéveszteni más modellekkel, a karóra saját típusszámot is kapott, így a rajongók A100WEPC-1B jelöléssel kereshetik idehaza.
hirdetés
„Túlzás nélkül állítható, hogy a Pac-Man karóra egy jelenség és generációk vannak oda érte. A játék grafikáját idéző számlap, szíj és a tok arany kerete olyan kiemelkedő megjelenést kölcsönöz ennek a modellnek, hogy lehetetlen nem észrevenni” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere. Ha valaki nem a japán videójátékra utaló megjelenéssel szeretné megvásárolni, akkor akár akkor akár arany- (A100WEG-9AEF) vagy ezüst (A100WE-1AEF) színű kivitelben is lecsaphat rá.
A Pac-Man-hez hasonlóan a Nyolcadik utas a halál című 1979-es film is nagy ismertségre tett szert. Az alkotás, amelyben egy űrhajó legénységének kell megküzdenie egy rejtélyes idegen lénnyel igazi kultfilmmé vált. A film főhőse, az Ellen Ripley harmadparancsnokot alakító Sigourney Weaver egy Casio F-100-as modellel a csuklóján volt látható a sci-fiben. A Casio az A-100-as családot alapul véve leporolta a több mint a 42 éves filmben látható karórát és piacra dobta az A100WEGG-1A típust. „A grafitszürke tokkal, szíjjal és számlappal rendelkező modell ma már Magyarországon is elérhető minden olyan rajongó számára, aki szeretné magára ölteni az Alien-filmek ikonikus kellékeit” – tette hozzá Nagy Sándor.
A különleges, a gyűjtők által is kedvelt karórák mellett továbbra is népszerűek a Casio Vintage karórák. A japán márka fémcsatos, fémszíjas és folyadékkristályos kijelzővel ellátott modelljein nem fog az idő. Bár korábban kifejezetten modern óraként tekintettek rájuk a digitális időkijelzés miatt, manapság már inkább a retró klasszikusok közé sorolható az oktogonális tokkal rendelkező Casio A168WA-1Y, vagy a kör alakú tokkal ellátott, fémszíjas A171WE-1AEF karóra. Mindkét típus megjelenésében a ’80-as éveket idézi, amikor a kijelző illuminátor háttérmegvilágítása, valamint a digitális ébresztő funkció még kuriózumnak számított.
„A vintage karórákat kedvelők között nemcsak azok rendelkeznek népes táborral, akik az eredeti megjelenésű, a kor stílusának megfelelő modellt preferálják, hanem azok is, akik szeretik a kultikus darabokat egy kicsit újraértelmezni. Ennek köszönhetően a retro Casio karórák között még az aranyszínű, azaz A158WETG-9AEF típus is népszerűnek számít” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere. A retro Casiok népszerűsége minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy manapság kedvező áron juthatnak hozzájuk a rajongók. Emellett nemcsak alkalmi, hanem akár mindennapi viseletként is megállják a helyüket.
Forrás: One on One Kommunikáció, Casio
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![7 nap, 7 outfit: így öltözik Palvin Barbi egy átlagos héten](https://delina.hu/userfiles/8/f/8f1695be57d44e5e48d33a249481a1a0_thum_130x135.jpg)
![A Barcelona futballdrukkerei imádni fogják ezt az új órát](https://delina.hu/userfiles/6/b/6b428389250948992b352f17e57a81bc_thum_130x135.jpg)
![Miles Davis ikonikus stílusa újraéledt egy szemüvegben](https://delina.hu/userfiles/0/f/0f92b9698f132a64b463018cb04bd205_thum_130x135.jpg)
![Limitált szériás karórával tiszteleg a Casio a Rubik kocka előtt](https://delina.hu/userfiles/5/4/547ed43ae524086d6f0db0bebb7e543c_thum_130x135.jpg)
![Befellegzett a személyes értékesítésnek? Új trendek alakulnak 2022-ben](https://delina.hu/userfiles/d/f/df01f04be9de711004f054714efc7056_thum_130x135.jpg)
![Rekordszintű volt a svájci órák exportja tavaly](https://delina.hu/userfiles/e/8/e852093d83ae7fc19291fc5d0d41e227_thum_130x135.jpg)
![Az Apple visszavette a vezetést a kínai okostelefon-piacon a tavalyi utolsó negyedévben](https://delina.hu/userfiles/1/d/1ddd951356d0be34384eaf1421fdb9e2_thum_130x135.jpg)
![Valódi időutazásra hív Koltay Anna otthona és gardróbja](https://delina.hu/userfiles/5/6/56de4b001de5a81791d018b818f5f8e4_thum_130x135.jpg)