hirdetés

Partnereink

Sokan adnak használt ruhát karácsonyra

hirdetés

Sokan adnak használt ruhát karácsonyra

A használtruha piac a 2008-as válság után lett népszerű Magyarországon. A turkálók alacsony árai által spórolni tudtak az emberek a ruhatárukon, a válság elmúlásával pedig egyes társadalmi körökben megmaradt ez a fajta vásárlási szokás. Az elmúlt néhány évben egy újabb érv is adódott az eddigiek mellé, ugyanis használtruha vásárlással nemcsak pénzt, de energiát is megtakaríthatunk, ami a jelenlegi klímahelyzetben kiemelten fontos szempont.

Viszonylag ritkán esik róla szó, hogy nem csak a ruhák gyártása során, de már annak előzményeivel is rengeteg káros anyag kerül kibocsátásra, így nem véletlen, hogy a világ második legszennyezőbb iparága a divatipar. „Ruhagyártás során a leggyakrabban alkalmazott természetes szál a pamut, amit a világ közel 80 országában termesztenek rovarirtó vegyszerek, valamint hatalmas vízmennyiség felhasználásával” – ismertette Varga Renáta, a Gardróbom tervezője.

hirdetés

Rendkívül káros a környezetre a ruhák gyártása

Reni hangsúlyozta, hogy ez a folyamat összességében még így sem olyan ártalmas, mint a szintetikus szálak előállítása, mégis a ruhák 60%-ka ilyen anyagokból készül. Ezután következik a szállítás a gyártás helyszínére, ami szintén nagy mennyiségű károsanyag-kibocsátást von maga után. Számos gyártó üzem található olyan fejlődő/szegény országokban, ahol többnyire nők és gyermekek készítik a ruhákat, embertelen körülmények között és nevetségesen kevés fizetésért.

„Ezekben a termelői létesítményekben többnyire nem rendelkeznek olyan szűrőrendszerekkel, amik megakadályoznák például a textil festése során használt vegyi anyagok bekerülését a folyókba és óceánokba, így a gyártás során is jelentős szennyezés történik. A kész termék az előállítás után ismét utazik, mielőtt a kirakatokba kerülne, és nem minden ruhadarab találja meg a vevőjét. Kutatások szerint minden 5. darabot nem sikerül eladni, arról pedig, hogy mi történik ezekkel a ruhákkal, hivatalosan nem sok információnk van, de feltételezhetően elégetik őket, ugyanis csak kis részük kerül újrahasznosításra vagy újraforgalmazásra” – vázolta Varga Renáta.

A használtruhák adás-vételével pénztárcabarát módon juthatunk sokszor még címkés darabokhoz, a ruhák élettartamát pedig meghosszabbíthatjuk. Így okosan és környezetbarát módon vásárolva maradhatunk divatosak. „Úgy gondoltuk ezen a területen Magyarországon fejlődésre van szükség, ezáltal jött létre a Gardróbom applikáció, ahol úgy tudunk vásárolni a feltöltött használtruhák között, akár egy webshopon – tudtuk meg Varga Renátától.

Teljenek az ünnepek is a környezetvédelem jegyében!

Az elmúlt években jelent meg a fenntartható karácsony mozgalom, amelynek célja, hogy az ünnepek környezetbarátabbak legyenek és kevesebb szemetet termeljünk ezalatt a zsúfolt időszak alatt. Sokszor hagyomány miatt, vagy megszokásból vásárolunk bizonyos dolgokat, ezekre viszont már sokkal jobb megoldások vannak, úgymint a hulladékmentes csomagolás, a környezetbarát dekoráció és karácsonyi menü és persze az ajándékozás.

„Az újrahasznosított ajándékok között a használati tárgyak a népszerűbbek, mint például egy bolhapiacon szerzett antik könyv, vagy másodkézből származó egyéb, jó állapotú használati tárgy. A használt ruhadarabok karácsonyra való ajándékozása még nem jellemző, pedig rengeteg olyan darabot találhatunk, amik megállják a helyüket a fa alatt” – avatott be Reni, aki arról is tájékoztatott, hogy a Gardróbomon feltöltött termékek között összeállítottak egy karácsonyi ajándéklistát, így inspirálva a felhasználókat a környezetbarát ajándékozásra.

Vicces, praktikus és trendi

„Ilyen például a karácsonyi „csúnya pulcsi”, ami minden évben hatalmas sláger az ünnepekkor, viszont csakis ebben az egy hónapban. Éppen ezért rengeteget találhatunk belőle, sokan szabadulnának meg a tavalyi, megunt daraboktól, ráadásul a trend rövid ideje miatt gyakorlatilag új állapotban szerezhetjük be őket és sokkal olcsóbban, mint a boltokban” – mondta Renáta.

A webshop kínálatában rengeteg sapka, sál és kesztyű szettet is találhatunk, ami szuper ajándék télire, emellett pénztárcabarát.

Minden télen szintén nagy trend az UGG típusú, vagy arra hasonlító hótaposó, amiből meglepő módon számos bontatlan, vagy csak próbált darabot rejt az applikáció.

Aki eddig nem tette meg, annak érdemes most nyitni a használt divatcikkek felé. A Gardróbomon színes kínálat közül válogathatunk, és úgy csökkenthetjük a kiadásainkat, hogy közben a környezetet is támogatjuk.

Folyamatosak a fejlesztések

A Gardróbom üzemeltetőinek hosszú távú céljai között szerepel a használtruha adás-vételek reformálása Magyarországon, ezáltal a használtruha vásárlás elfogadtatása minden társadalmi rétegben, valamint a külföldre való terjeszkedés.

„A folyamatos fejlesztés elengedhetetlen, sokféle izgalmas új funkcióval készülünk, amelyek a jelenleginél is egyszerűbbé és élvezetesebbé teszik az adás-vételeket és az applikáció használatát. Szeretnénk egy olyan Gardróbom közösséget kialakítani, ahol a felhasználók magabiztosan használják az applikációt és be tudják vezetni a mindennapjaikba a használtruhák adás-vételét, ezáltal támogatva a környezetünket, hiszen szükség van a változásra – zárta gondolatait a Gardróbom tervezője.

Forrás: akoczka.com, Gardróbom

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 05.19.

Ma Ivó, Milán napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés