hirdetés

Partnereink

Íme 2019 lakásrekordjai: leggyorsabbak, legdrágábbak, legolcsóbbak

hirdetés

Íme 2019 lakásrekordjai: leggyorsabbak, legdrágábbak, legolcsóbbak

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve a nyáron megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született - derül ki az ingatlan.com összesítéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal, a 2017-eshez viszonyítva 7 százalékkal volt alacsonyabb.

“Az országos kínálat, azaz a feladott hirdetések száma tavalyhoz képest lényegében stagnált, de a különböző településeken eltérően alakult. A kínálat Budapesten több mint 8 százalékkal csökkent, ezzel szemben megyei jogú városokban 10 százalékkal, a vidéki városokban 7 százalékkal, a községekben - részben a júliustól elérhető falusi csok miatt - 8,5 százalékkal nőtt” - fogalmazott a szakértő.

hirdetés

Leggyorsabban elkelt ingatlanok

A kereslet és kínálat alakulása mellett az ingatlan.com összefoglalója felsorolja azt is, mely lakások keltek el a leggyorsabban az idén. Budapesten a VII. kerületben lévő Dohány utcai garzonlakás a csúcstartó: a 33 négyzetméteres lakást áprilisban 22 óra alatt adta el a tulajdonos.

A megyeszékhelyek közül Nyíregyháza lett az első köszönhetően az egyik ottani - 61 négyzetméteres - panellakásnak. Ezt január 14-én dobta piacra az eladó, egy nappal később este 10-kor pedig le is vette a hirdetést, mert túladott rajta 17,9 millió forintért. A többi város versenyét Gyömrő nyerte. Egy 54 négyzetméteres téglaépítésű földszinti lakásra 20 órán belül akadt jelentkező júliusban, aki 28 millió forintot adott érte.

A községek közül Sükösd a 2019-es év bajnoka: egy 90 négyzetméteres családi házat alig több mint egy nap alatt sikerült eladni. A gyorsaságban szerepe volt az alacsony árnak, ezért a lakóingatlanért ugyanis 1 millió forintot kellett fizetni.

Legdrágábbak, legolcsóbbak

Az ingatlan.com csokorba szedte több százezres kínálatban december végén szereplő legdrágább és legolcsóbb ingatlanokat is.

A legmagasabb ár a budapesti Andrássy úton található kétezer négyzetméteres és huszonhét szobás palotához tartozik, amiért 5,5 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa. A második helyen áll egy komplett épület: a Rákóczi úti ingatlan alapterülete 12 négyzetméteres és 173 lakás alakítható ki benne - ezért a vevőnek 4,64 milliárd forintot kell letennie az asztalra. Utánuk egy terézvárosi nyolc szintes épület következik 3,48 milliárd forintért.

A december végén legolcsóbban elérhető három ingatlan Békés megyében található. Köztük is a legkevesebbet egy kétegyházi már részben szétbontott házért kell adni: telekáron keresi a gazdáját 300 ezer forintért. Egy mezőgyáni részben összedőlt 49 négyzetméteres vályogház 440 ezer forintba kerül. Ugyanennyit szeretne kapni a tulajdonos egy 40 négyzetméteres - közművek nélküli - kevermesi házért.

Forrás: ingatlan.com

Fotó: iStock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés