hirdetés

Partnereink

Rolex: Divat és luxus a csuklón

hirdetés

Rolex: Divat és luxus a csuklón

Talán nincs olyan ember a földön, aki nem hallott még a Rolex órákról. Férfiak és nők milliói sóvárognak egy egyszerű szerkezet után, amely több mint száz éves történetében összeforrt a pontos és luxus jelzőkkel.

Már maga a cég alapítója, Hans Wilsdorf is hihetetlenül precízen dolgozott a Rolexek előtt is. 1881-ben született, Frankföldön, a németországi Kulmbachban. Szüleit hamar elvesztette, gyermekkorát bentlakásos iskolában töltötte. Végezve iskolai tanulmányival, elszerződött az óragyártó-iparba, amelynek székhelye a svájci La Chaux-de-Fondsba volt. Főnöke nagyon megszerette, hiszen rendkívül pontosan és jól dolgozott, nagyon értett az órákhoz.

hirdetés

Fordulópont következett az életében és a világ óráinak életében is. Londonba költözött, ahol egy brit üzletemberrel, Alfred Davisszel, aki nem mellesleg a sógora is volt. Együtt megalapították a ”Wilsdorf & Davis" nevű céget. Import szerkezetekkel dolgoztak, amelyek kiválóan működtek. Az órák nagy sikert arattak, olyan kicsik voltak, amelyeket a csuklókon is lehetett hordani. A hátoldalukra pedig a cég nevét gravírozták, rövidítve: W&D.

Az 1900-as évek elején Wilsdorf szerette volna a hivatalos nevet egy olyanra cserélni, amelyet megjegyeznek az emberek a világ minden részén. 1908-ban kérte a ”Rolex ” márkanév hivatalos bejegyzését. A névadást több legenda övezi, egyesek arról számolnak be, hogy a francia Horlogers Exquisé ("finom óramű") szavak összemosásából származik, egy másik forrás szerint pedig egy hangutánzó szó, amely a mutatók neszét másolja.

Lényeg, ami lényeg, a Rolex óriási sikereket ért el a piacon. Már akkor a marketing tevékenysége igen erős volt. Mercedes Glietz, egy brit gépírónő arra vállalkozott, hogy átússza a La-Manche csatornát. Az átúszás után a hölgy karján ott villogott a vízálló Oyter típusú Rolex, amely a nagy híressé vált nő csuklóján, minden lapban szerepelt. 1960-ban Jacques Piccard a Trieste nevű mélytengeri merülőhajója oldalára szerelt egy speciális Rolex Oystert, majd 10 916 méter mélységbe merült Guam partjainál. Bár az órára négyzetcentiméterenként 1 tonna nyomás helyezkedett, a felszínre visszaérve is tökéletesen működött. Paul Newman autórajongó színész a híres daytonai autóversenyen egy olyan időmérőt viselt ( Rolex Cosmograph Daytona), amely számlapján 400 mérföld per óráig számol a tachográfja. S ettől fogva a közönség az ő nevével is összekötötte a Rolexet. Egy másik óriási siker az márka életben James Bond volt. Legalább kilenc Bond filmben szerepelnek Rolex szerkezetek. Nem mindennapi, hogy a világ legjobb titkos ügynökének karján sorozatosan ott fityeg egy-egy elegáns óra.

Tehát híres viselőkből nincs hiány. Valószínű, hogy ezek a darabok is hozzásegítették a világmárka címhez a vállalatot. Természetesen a profi és egyedi kivitelezés, az odafigyelés és a különlegesség olyan mérvadó tulajdonságok, amelyek mellett nem megy egy az ember.

 

Az óráknál több Oyster típust különböztetünk meg, íme néhány:

  • Day-Date: kidomborított dátumablak, huszonöt nyelven lehet a hét napjait kérni. Roppant elegáns, a profizmus látszatát kelti. Acél, sárga- és fehérarany színekben rendelhető.
  • Milgauss: speciálisan olyanoknak készítették, akik gyakran kerülnek mágneses mező közelébe. Az óra szerkezetét ez nem zavarja, pontossága felülmúlhatatlan. Kizárólag acél kivitelben készül, óra-, és perc kijelzéssel, a másodpercmutató pedig egy villámot formáz.
  • 1954-ben készült el az első modell a PanAm légitársasággal való együttműködés keretein belül. 2008-ig a GMT Master két időzónát mutatott, a 24 óra-beosztású lünetta forgatásával, de a tavaly megjelent frissített példányok már egyszerre három időzónát képesek mutatni, ezen pedig már karcálló kerámiából készült el a 24 órás tárcsa. Elérhető acél, acél-arany, és arany kivitelben.

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés