hirdetés

Partnereink

Tavaszi kutyaruha divat

hirdetés

Tavaszi kutyaruha divat

Az ember lényegében amióta megszületett úgymond együtt élt az állatokkal. Ez természetesen egészen az emberiség kezdetétől számítva, sőt leginkább akkoriban, hiszen napjainkban már egyre kevesebb az olyan ember, akinek van háziállata vagy éppen akár csak látna valamilyen állatot élőben. A legfelkapottabb állatok, már ha lehet így fogalmazni, egyértelműen a kutyák és a macskák, hiszen ezek az embernek a házikedvencei.

Felelősséggel jár természetesen, hiszen kell gondozni, nevelni, etetni, mondhatni, hogy a családnak egy tagja. Egyre több ember költözött és költözik tömbházba, így kénytelenek az állatokat benntartani a házban, ez pedig csak tovább fokozza azt az állítást, miszerint egy házikedvenc már-már családtagnak számít. A házban pedig természetesen még inkább több időt kell szenteljünk a házikedvencünkre. Nem is olyan régen pedig előtört egy úgynevezett új keletű hullám, miszerint ruhákat adnak a kutyákra. Erre még több állatvédő is felkapta a fejét, nagyon sokan ellenezték, viszont legalább ennyien támogatták ezt. Szükséges vagy csak divathóbort?

hirdetés

Ezzel kapcsolatban olvasható egy részlet a noiportal.hu cikkéből: „A kutyaruha divat? Talán vagy funkciós darab? Én úgy gondolom mindkettő! A kutyaruha ugyan olyan divat és funkció szerinti ruházati darab, mint az embereknél. Gondoljuk csak a tavasztól őszig tartó igencsak változatos hazai időjárásra. Ki szeret megázni, fázni? Senki, se te, se a kutyusod. Szeretjük a nagy sétákat, túrákat. Mennyivel jobb egy csinos vízálló kabátban. Ki ne szeretné, az őszi barangolásokat mikor hullnak a falevelek, vagy a kora tavaszi madárcsicsergős sétákat? Mennyivel jobb egy meleg pulcsiban szaladni a gazdi mellett! A napsütötte nyár, az igazi divatos darabok ideje. Egy matrózruhában poroszkáló kis kedvenced a Balaton parton! Esetleg egy icipici pólóban falja a métereket a fülledt nyári estéken. A nyári melegben ezeknek a kis ruháknak a divat mellett egy szerepe azért jut, sok kutyusnak nyáron van igazi rövid bundája, s ezek a kis pólók megvédik a leégéstől a nyári napsugarak káros hatásától.” Tehát divat is és szükség is. Főleg kisebb testű kutyáknak komolyabb betegsége is adódhat egy megfázásból, de akár bármelyik kutyának, mivel egy idő után megszokják a szobahőmérsékletet és úgy reagálnak a kinti hideg levegőre, mint az ember szervezete, megbetegednek.

Na, de ha már szükséges, akkor az legyen divatos is, nemde? Az első képünkön láthatunk egy kutya kabátocskát, amely nemcsak megóvja a hideg széltől, hanem melegen is tudja tartani a testét. Tavasszal még nagyon bolondos lehet az időjárás, és ha erősen fúj a szél, akkor bizony felfér az a kabátka. A kabáton lévő ki tappancsocska az idei szezonban valósággal hódít, noha a kutyaruhák esetében a tappancs mindig is divatos minta volt.

A második képünkön megint csak egy tavaszi népszerű ruhát láthatunk. Igen, Hello Kitty is a kedvencünkkel együtt várja a tavaszt. Bizony, gondolhatunk a kutyánk nemére is ezen ruhadarab által. Csinos, lányos darab, egyértelműen kicsi termetű, illetve még kölyökkutyákra tervezve. Aki tehát cukiskodni kíván a kutyájával, ezzel a ruhadarabbal megteheti.

Ugyanakkor természetesen vannak olyanok is, akik szeretik viccesebbre venni a figurát, természetesen rájuk is gondoltunk és talán nem is véletlenül lett idén annyira népszerű ez a kutyaruha. A képen éppen az látható, amint az FBI titkos kutyaügynökünk ellenőrzi, hogy a bőrönddel minden rendben van-e.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés