Kiszívták nyakamból a rontást

Gyakran kerülök kapcsolatba különös érzésekkel, jelenséggel, na meg álmokkal, melyek egy- két hónap elteltével élethűekké, valósággá válnak. Gyakran szégyelltem ezen élményeimet másokkal megosztani: féltem, hogy majd eszelősnek tekintenek. Viszont úgy gondolnám, hogy aki erre a témára kíváncsi, valamelyest hisz is benne, avagy érdekesnek találja majd történetemet.

Hosszú éveken át nekem minden rosszul végződött, bármennyire is törekedtem a sikerre. Számtalanszor ért csalódás, betegség és egyéb negatív szerencse. Értek persze kisebb szerencsék, de annál rosszabb kísérte: akárhányszor jutottam például egy nagyobb váratlan összeghez, gyermekeim azonnal megbetegedtek. Így ment ez évekig, mire már mindenki azt mondogatta, el vagyok átkozva! Én is sejtettem, így utánajártam hozzáértőknél, akik megerősítettek abban, hogy valóban rontás van rajtam. 

Tettek kísérletet az átok levételére, s olyan tanácsot is kaptam, hogy égessek fehér gyertyát, s imádkozzak minél többet. A negatív hatások valamennyire enyhülni látszottak, de nem kerültek el teljes mértékben. Aztán meghalt nagyanyám, aki nagyon közel állt hozzám érzelmileg- ő fog még szerepelni bőven beszámolóimban -, s minden szépen lassan megváltozott az életemben. Mintha vigyázna azóta rám. Egyik álmomban pedig egy hatalmas tömeg közepén megláttam őt, s nagyon megörült, hogy végre rámtalált. Aztán elmentünk egy ismeretlen helyre, mintha a magasban lettünk volna. Több érdekes, inkább szellemnek tűnő lény várt ott: körémültek, s azt mondták, kiszívják nyakamból végre az átkot. Onnan szívták, ahol valóban beteg volt a nyakam, mert súlyos műtéten estem vele át a benne levő nagyméretű ciszták miatt. Nem éreztem semmit, csak mintha nem bírtam volna mozdulni. Aztán elengedtek, s azt mondták, mostmár megérdemlem, hogy boldog legyek.

Különös, emlékezetes álom volt ez, s reggel megkönnyebbülés érzetével keltem. De annyira nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egésznek, mert hajlamos vagyok nem hinni fura képességemben, hiába igazolt már számtalanszor. Viszont elkezdtek jóra fordulni a dolgaim: van munkám, mellette lehetőséget kaptam arra, amit mindig imádtam: írhatok és írhatok! S elkezdtem kimászni a kátyúból, amiben már nagyon mélyen voltam főleg anyagiakra és lelkiekre gondolva! Hosszú út áll még előttem, de van azóta fény a kiút felé!