"Anya, dédit pucéron temették el vagy ruhában?"

Az úgynevezett Halottak napja közeledtével még kíváncsibb a gyermek a témával kapcsolatban, mint máskor. Igazság szerint temetésre soha nem vittem el őket, akkor sem, ha a dédimamamájuk hunyt el. Nem szerettem volna, ha látják a sok gyászruhás embert és a kitakart holttestet, féltem a reakciójuktól és hogy rémálmok gyötrik majd őket. A temetőbe azonban ki szoktam velük együtt menni, hogy tanulják mi, hogyan kell ott is viselkedni és szokják meg, hogy szeretteinket már akkor is tisztelni kell, ha nem élnek. Ezt pedig sírjuk gondozásával is megtehetik. Mindeközben pedig eloszlik bennük az a félelem is, hogy a temető milyen rémisztő hely.

Jó alkalmak ezek, hogy elbeszélgessünk kicsit az elmúlásról is, mert fontosnak tartom felkészíteni a gyereket ezekre az eseményekre is. Így talán könnyebben megérti egy- egy barát, rokon elvesztését is. Erre különösen nagy szükség volt a kisebbik fiam esetében, amikor túl sok volt a haláleset körölüttünk és csak azt látta, hogy szomorúak vagyunk és aki elment, soha többé nem jön vissza. Sokszor tört ki zokogásban váratlan pillanatokban, mert folyton az jutott eszébe, hogy egyszer mi is meg fogunk halni. Egy nap azt kérdezte a temetőben, hogy a dédi ha odalent van, mikor fog onnan kijönni? Hisz valamikor kell ennie, nem? s különben is azt kérte, ne betonozzátok be, akkor csak kijön, nem?  Szépen őszintén válaszolva a kérdéseire elmondtam neki, hogy a teste meghal és az már nem jön ki. De a lelke felszáll a magasba és a mennyből figyel minket, onnét vigyáz ránk. Mire a nagyfiam hozzátette, hogy szerinte meg beköltözik a dédi lelke valakibe, s tovább él valakiben, aki majd segít nekünk. S szerinte mi azt biztosan tudni fogjuk felismerni, mert megérezzük rajta a dédi "szagát". Azóta a kisebbik fiam nem sír, csak annyit mondogat, hogy reméli, még nagyon sokára "száll el a lelkünk." Amikor végeztünk az avar elseprésével a sír körül, nagy komolyan a nagyobbik fiam megkérdezte: "Anya, dédit pucéron temették el, vagy ruhában?" Mosolyogva mondtam, hogy a kedvenc ünneplő ruhájában. És megkérdeztem, miért akarja tudni, mire azt felelte: akkor biztosan nem fázott a lelke.

Úgy érzem, megértették a lényeget és mindenkinek azt tanácsolom, hogy bármilyen nehéz is erről beszélni, ne legyen tabu a halál témája sem. Beszéljünk róla őszintén és meglepődünk, mennyire értelmesen fogják fel a gyerekek ezeket az információkat.