A haiku művészete

A mintegy 14 évszázada létező haiku a bölcsesség, a nyugalom és a harmónia keveréke. Sokan szinte földöntúlinak tartják, holott jó haikut írni nem bonyolult: szükségeltetik hozzá az alapos megfigyelés képessége, a természet szeretete, na meg persze egy kis tehetség.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformájának a neve, ami a 20. század elejétől más kultúrák irodalmában is megjelent. Maga a versforma – ami jelen esetben a műfajjal is azonos – rendkívül egyszerű: három sorból áll, melyek 5-7-5 morásak. Morának nevezik a szótagot, az időtartam alapegységét az időmértékes verselésben. A rímelés nem követelmény a haikunál, de elfogadott.

Jellemzően – de nem kizárólag – a természetről, annak szépségéről, vagy valami ehhez kapcsolódó hangulatról, érzésről szólnak a költemények. A hagyományos haikuk esetében az antológiákban nem is korszakok vagy szerzők szerint csoportosítják őket, hanem évszakok szerint. Ez kizárólag a tradicionális haikura vonatkozik; a progresszív vonulat értelmezése szerint életképeket bármiről (mondjuk egy épületről, egy ruhadarabról stb. is) lehet „közvetíteni”.

Történelmi visszatekintés

A tradicionális haiku elméletének kidolgozójaként a 17. század második felében élt Macuo Basót tartják számon. A műkedvelők összejövetelein születő haikai no renga sokszor szójátékokra épülő, humoros vers volt – Basó volt az első, aki súlyosabb tartalommal töltötte meg. Ugyanakkor ő is írt könnyedebb alkotásokat (kjóka – bolond vers) a háromsoros formában, ezen irányzat folytatója a 18. századi Karai Szenrjú (akiről a műfajt is átnevezték szenrjúra). A basói elképzelések megújítói a 18. században Josza Buszon és – részben a 19. század elején – Kobajasi Issza voltak.

Nem én-központú verselés és életmód

Azonban a haiku művészete túlmutat a verselésen. Az írás, a megfelelő szavak megkeresése egyfajta meditáció, ahol az alkotó spirituálisan eggyé válik a természettel, az univerzummal. Egója megszűnik létezni, a haiku így szigorúan leíró, objektív művészet. A művész a kozmosz rezgéseit önti vele szavakba. A szavak által közvetített kép megnyugvást és harmóniát közvetít. Az elme megnyugvása pedig magával hozza a test és a szellem megnyugvását is, emellett személyiségfejlesztő és jellemépítő is.

Azt mondják, hogy a haiku alapvetően magányos műfaj, ahol a mester, az útmutató maga a haiku, valamint saját gondolataink. A 17 szótagos versecskék írása csak kezdetben nehéz, amint ráérzünk az ízére, szinte magától jönnek a gondolatok. Bár magányos tevékenység, paradox módon a haiku mégis akkor „működik” a legjobban, ha megosztjuk másokkal. Míg a jellemformálás és a szemléletváltás egyedüllétet kíván, addig a különféle értelmezések közös nevezőre hozása már sokkal inkább társaságot igényel. Közösségformáló hatása a haiku felolvasásban, valamint értelmezésben jelentkezik.

Negatív energiák eltörlése

John Lennon mondta: haikuzz, ne háborúzz! Igaza is volt! A pozitív gondolatok átadása és kicserélése minden negatív energiát óhatatlanul az ellentettjébe fordít át. Ha tehetjük, szánjunk rá időt minden nap. Ha ez nem megoldható, akkor legalább hetente egyszer, lefekvés előtt. Olvasni (és értelmezni) éppoly megnyugtató, mint önállót, újat létrehozni. Ha más nem, nyugodt álmunk mindenképpen garantált. A jó közérzet és a megtisztulási folyamat nem csak a haiku formájában érhető el. Ez csak az egyik megoldás, amit az ázsiai kultúrából átvehetünk. Aki inkább aromaterápiával, esetleg csakra tisztítással szeretne megújulni, annak is lehetősége van. Korábbi cikkünk például ezzel foglalkozott.