Ismerjük meg gyermekeinket az asztrológia segítségével! (1. rész)

Az ember életében elsődlegesen meghatározó a születés előtti időszak. A pszichológiai asztrológia terén az a tapasztalat, hogy mindaz, amit a születendő gyermek a terhesség idején tapasztal, és minden hatás, ami az anyát, illetve az anya közvetlen környezetét éri ebben az időszakban, elraktározódik a lélekben, és minden információ, minden esemény befolyással van a sorsukra később, az életük során.

A szeretetről a következő idézet jut eszünkbe, amely ismeretlen szerzőtől ered: „Egy könyörületes személy, látva, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán!' (ismeretlen szerző)

A fenti idézettel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a legnagyobb szeretettel és gondoskodással is okozhatunk súlyos problémákat, tragédiákat. Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének, ezért saját elvei, elgondolásai alapján, illetve azt is mondhatjuk, hogy ösztönösen neveli, babusgatja, vagy az általa helyesnek vélt szigorral irányítgatja gyermekét. Hogy e gondoskodó szeretet valóban segítse a gyermek fejlődését, ahhoz szükséges a gyermek adottságainak és tehetségeinek ismerete, azaz a tudatos, célirányos nevelés.

Ahogyan John Gray írta: „Ha a szülők nem ismerik gyermekeik igazi szükségleteit, nem lesznek képesek kielégíteni azokat." Legtöbb esetben olyannak látjuk gyermekünket, amilyennek szeretnénk, vagy olyan irányba terelgetjük, ami szerintünk jó. Nem minden esetben vesszük figyelembe a gyerek kívánságát, igényeit. Sajnos még ma is előfordul, hogy a szülő a saját be nem teljesített vágyait szeretné a gyerek által megvalósítani. Lehetséges, hogy megy egy darabig, mivel a gyerek úgy érzi, hogy kötelessége a szülőknek engedelmeskedni, csak sokkal később, 20-30 évesen jön rá, hogy ez nem az ő útja. Ha elég bátor, akkor megteszi a lépést, és elindul saját életfeladata irányába. Ha nem mer lépni, akkor sajnos az a következménye, hogy egész életén keresztül „siránkozik" - hogy én nem ezt akartam, csak a szüleimnek engedelmeskedtem. Ebben az esetben fellép az önismeret és az önmagában való hit hiánya, hogy meg tudja-e tenni azt, amit akar, amit szeretne, ami a feladata. A másik nagyon fontos tényező, hogy mennyire ismerjük gyermekünk lelki érzékenységét.

Különösen szeretném felhívni a figyelmet a régi, beidegződött szokásunkra, mely szerint a fiúknak nem szabad sírni, nekik erősnek kell lenni! Ez a fajta megkülönböztetés olyan jellegű lelki problémát okozhat, hogy a gyermek nem mutathatja ki érzelmeit, elfojtja, és később - párkapcsolatban - sem mer érzelmileg megnyílni, hiszen aki érzelgős, az nem férfi. Az is előfordulhat, hogy a szülők által alkalmazott szigor a gyerek érzékenységéhez viszonyítva nagyon „kemény", ami szintén akadályozhatja a harmonikus fejlődését. Elsősorban azt, hogy merjen megnyilvánulni, merje önmagát érvényesíteni, vagy mindig azt csinálja, amit mások mondanak. A legfontosabb tehát, hogy a képességei és adottságai szerint kérjünk, illetve ennek megfelelően építsük fel saját elvárásainkat is. Ezért is fontos, hogy idejében ismerjük meg gyerekeink képességeit, érdeklődési területeit. Tehát csak akkor tudjuk igazán segíteni őket képességük hatékony kiteljesítésében, ha ismerjük azokat.

Egyre többet hallunk arról, hogy a mostani gyerekek „másabbak", mint régen, már nem lehet őket úgy fegyelmezni, megfogni, mint régen. Az új kor gyerekei többnyire pontosan tudják, mit kell tenniük, és hogyan valósítsák meg azt. Támogassuk őket, hogy használhassák a tehetséget, mellyel születtek, mely az életfeladatuk! Másképp kell értelmezni a felnőtteknek is az életüket ahhoz, hogy el tudják fogadni az új idők gyermekeit. Mindannyiunk fejlődésének feltétele, hogy a gyerekszülő kapcsolat, illetve a társadalmi rétegek egymás közötti kapcsolata harmonikus legyen. A jelenkor gyerekeire - uránuszi vagy indigó -, tehát a rendkívüli szellemiséggel, képességekkel rendelkező gyerekekre az jellemző, hogy nem nagyon hajlandóak azt megtanulni, ami nem érdekli őket, amit csak azért kell, mert kötelező.

A legfontosabb feladat, hogy ne az legyen a cél, hogy a kötelező dolgokat tanítsuk meg, hanem szerettessük meg velük az iskolába járást, ahol lehetőséget kapnak kreativitásuk kifejezésére és továbbfejlesztésére. Amennyiben megtalálják ezek a gyerekek a számukra érdekes területeket, akkor maximálisan képesek teljesíteni. Ehhez szükséges az oktatási rendszer bizonyos fokú megreformálása, melynek előszele már megjelent (az első osztályban nincs osztályozás). Csodálatos fejlődési, átalakulási folyamat indult el, melyben valamennyi nehézséget együtt kell legyőzni. Szülői magatartásunkon, oktatási rendszerünkön kell változtatni. Már elfelejtettük, hogy a gyerekekkel játszva és kreativitásukat fejlesztve, az alkotás sikerélményével és örömével megajándékozva tudjuk megszerettetni a tanulást. „Minthogy gyermekeink főbb problémái családi eredetűek, azokat ott is kell megoldani." vallja John G.