Gyógyító színek (2. rész)

Az ókori egyiptomiak, kínaiak, görögök, az észak-amerikai és a maja indiánok hittek a fények és a színek gyógyító erejében. A színterápia a XIX. században újjászületett - napjainkban a modern orvostudomány is egyre többet használja.

A szakemberek szerint környezetünk, ruháink és munkaeszközeink színének módosításával megváltoztatható az agyban felfogott fényenergia, és ez segíthet fizikai és mentális problémákon. A színekkel való gyógyítás leghíresebb képviselője az angol Théo Gimbel volt. Cikksorozatunk előző részében már foglalkoztunk néhány színnel, most folytatjuk a többi színnel a sort.

A pirosat kedvelők kezdeményezők, kreatívak, fizikailag is aktívak. Bizonyos tárgyak pirosra festve kifejezetten figyelemfelkeltőek: veszélyt jelzők, izgalmat kiváltók, de akár sokkolóak is lehetnek. A piros ruha magára vonja a tekintetet, érzékiséget sugall, de hiperaktív embereknek nem ajánlott a túl sok piros viselése, mert agresszivitást válthat ki a többiekből. A piros vitalitást, energiát sugároz, növeli akaraterőnket és szexuális vágyakat ébreszt.

A lila a mértékletesség színe. Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között. Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot.

A barna föld színe, ebből adódik anyaság karaktere. Mint anyagi szimbólum az ösztönszféra kifejezője. Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.

A zöld szín harmóniát áraszt, egyensúlyt teremt az agyban, megtisztulás érzetét kelti. Zajos munkahelyen a zöldre festett falak segítik a koncentrálást. Orvosi várótermekben szintén használják nyugtató hatása miatt. A túl sok zöld viszont tompultságot, határozatlanságot okozhat. A zöldet kedvelők kiegyensúlyozottak, vonzódnak a természethez és a természetes dolgokhoz, de néha túl óvatosak.

A szürke hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe. A keresztény szimbolikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé. A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.

Az arany a napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe. Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja. A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal, az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre. Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.

Az ezüst utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára. Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak. Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejutat "ezüstfolyónak" nevezték. A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdete.