A salemi boszorkányok rövid története

Nagyon nehéz volt az élet akkoriban, amikor még az emberek tudatlanok voltak. Sokan meghaltak, csupán csak azért, mert voltak alaptalan felvetések. Amelyek sok ember halálához vezettek végül. Könnyen el lehetett volna kerülni az emberek mészárlását. Könnyebb utat is lehetett volna választani.

Amerika első telepeseinek nem volt könnyű dolga, hiszen egy óriási és többnyire barátságtalan vidéken kellett harcolniuk napról-napra az életben maradásért. És mivel New Englandben a 17. században majdnem mindenki hitt a boszorkányok létezésében, úgy gondolták, hogy a rejtélyes világ, amely körülveszi őket, láthatatlan lényekkel van tele jókkal és rosszakkal egyaránt. A gyakori gyermekbetegségeket, háztartási baleseteket boszorkányátoknak véltek. A hit alapja egész egyszerűen az volt, hogy megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Miközben a boszorkányságtól sokan féltek, viszonylag ritkán voltak megbüntetve. A new englandi betelepítések első 70 évében mindössze 100 embert gyanúsítottak meg boszorkánysággal. Kevesebb, mint két tucat embert ítéltek el, de csak hetet öltek meg. Nagyon igazságtalan volt ez a módszer. Aztán eljött 1692. Az év januárjában Samuel Parris, Salem falu plébánosa furcsa dolgokra lett figyelmes a közvetlen környezetében. A probléma okának végül a boszorkányságot jelölte meg. Le is fejezték a lányokat és azt hitték ezzel el lesz felejtve minden. De ezúttal nem így történt. Más salemi nőket is megszálltak furcsa érzések. Még 19 ember állította, hogy megátkozták őket, 54 essex megyei lakos vallotta magát boszorkánynak, és közel 150 embert vádoltak meg azzal, hogy lepaktált az ördöggel. De tulajdonképpen mi is volt a dolog, amely idáig vezetett ehhez az egyedülálló következményhez? A történészek különböző véleményen vannak arról, hogy Salemben egy jól megfontolt összeesküvés áldozatai voltak-e az üldözöttek, vagy az áldozatok hallucinogén dolgok fogyasztása miatt voltak rosszul.

Az ördög cimborái

Valóban, két kevéssé ismert háború dúlt Maine-ben az idő tájt. 1675-1678-ig az első, míg 1688-1699 között a második. Rendkívül fontos szerepet játszik ez a két konfliktus a történésekben. Az angol telepesek mindkét időszakban megsemmisítő verességet szenvedtek a wabanaki indiánoktól. Maine legnagyobb részeit kétszer is elhagyták 1676-ban és 1690-ben és nem is népesítették be utána hosszú évekig. A kulcsfontosságú momentum a történetben, hogy a salemi üldözésekben a vádlók többnyire azok közül kerültek ki, akiknek a családtagjai a háborúban estek el. Ezek a fiatal nők vallomásukban nem kisebb személyiséget vádoltak azzal, hogy a boszorkányok vezére volt, mint George Burroughs tiszteletest, aki korábban Salem falu és más maine-i egyházközség pásztori feladatait látta el. A katonák csak azért vonultak a wabanakik elleni háborúba, mert a tiszteletes megbabonázta őket.

A puritán telepeseknek, akik Isten kiválasztottainak hitték magukat, a boszorkányság magyarázatot adott az őket ért háborús veszteségekre. Hiszen az indián ellenségeik oldalán nagy segítséget nyújtott az ördög. Úgy vélték, a wabanakik csak az ő természetfeletti segítségével tudták eltaposni a határon lévő telepeiket. Salemben régóta már csak a múlt kísért. Az indiánokkal a háború sajnos még hat éven keresztül folytatódott. A new englandiek lassan biztonságban érezték magukat és megbánták, ami 1692-ben történt. Öt év múlva egy bíró és 12 esküdt formálisan elnézést kért az első ítélet végrehajtása napjának évfordulóján, a kormányzó pedig böjtölést és imádkozást rendelt el, hogy az elkövetett igazságtalanságokat valahogy jóvá tegye. 1711-ben az állam kárpótolta az áldozatok családját. 2001-ben pedig - három évszázaddal azután, hogy a kora-amerikaiak ilyen hisztérikus lincselésbe fogtak az elítélteket név szerint tisztázták egy Massachusetts-ben emelt szobron.