hirdetés

Partnereink

Miről árulkodik szemed színe?

hirdetés

Miről árulkodik szemed színe?

Szemünk sok mindent elmond személyiségünkről. Szemünk színe pedig annál beszédesebb.

 

hirdetés

Európában a kék a legelterjedtebb szemszín. Szakértők szerint a kék szemű emberekben jobban megbíznak embertársaik, mint a sötét szemszínűekében. A kék szemű emberek vidámabbak, nyíltabbak, és pozitív dolgokat sugároznak. A kék szeműek nyugodtabbak, béketűrőbbek, nehezebb kihozni őket a sodrukból. Azonban a kék szemű emberekre jellemző az is, hogy körükben nagyobb a szexuális bűncselekmények aránya – talán a több elfojtás miatt. A szürke szemű emberekre a temperamentumosság jellemző, ambiciózus emberek. A szürke szemű emberek között sok a jó vezetői képességgel megáldott ember. Határozott egyéniségek, meg van a magukhoz való eszük, sikert aratnak általában, elérik céljaikat. Fontosnak tartják az emberi kapcsolatokat, odafigyelnek embertársaikra, törődnek a másikkal, jó szülők, jó barátok. A tiszta zöld szemszín a legritkább szemszín. Az emberiség csupán 2 %-ának van ilyen színű szeme, a többiek kevert, zöldes árnyalattal rendelkeznek. A zöld szemű embereket titokzatosnak, rejtélyesnek tartják. Tekintetükkel nagy sikerük van a másik félnél. Kreativitás és művészi érzék jellemzi őket. Sokszor emiatt olyan területen találják meg hivatásukat, ahol ezt kihasználhatják.

A barna szem - Európán kívül ez a legelterjedtebb szemszín. A barna szemű emberekről általában az a közvélekedés, hogy megbízható emberek, a munkaadók sokszor előnyben részesítik őket. A barna szemet szokás az intelligenciával is összekapcsolni. A világosbarna szeműek szociálisan érzékeny, társaságot kedvelőnek tartja a tudomány, míg a sötétbarna szem tulajdonosait erőszakosabb természetűnek, szenvedélyesebbnek tartják. A zöldesbarna szemben a zöld és barna szemű emberek személyiségjegyei keverednek. Gyakran színváltó, hol barna, hol zöld szeműekként jelennek meg. Ahogy szemük színe változik, úgy változik hangulatuk is. Emiatt szeszélyesnek tartják őket. A zöld szeműekhez hasonlóan őket is  misztikus légkör veszi körül. A munkában kreatívak és szorgalmasak, nagyon jó munkaerők. A többi kevert szemszín esetében ugyanez a helyzet, hogy úgy keverednek a személyiségjegyek, ahogyan a szemben a színek. Ennek függvényében ismerhetsz rá a szemszínek alapján a tulajdonságokra is. Például a kékeszöld szemű emberek esetében azok a jellemző tulajdonságok keverednek, hogy mint a kék szeműek, nyíltak, és nyugodtak, a zöld szemű emberekre jellemző kreativitásra való hajlam is meg van bennük. Így keverednek a szemszínek és a tulajdonságok. Általában elmondható, hogy a legtöbb ember valamilyen kevert színvilágú szemmel rendelkezik, és viszonylag ritkák a tiszta szemszínű emberek. A színek alapján azonban jól következtethetünk a tulajdonságokra, így jobban megismerhetjük embertársainkat, környezetünket. A színek eligazítanak minket, és máris könnyebb dolgunk van környezetünk megismerésében, és gyakran ráismerhetünk egy-egy szemszínre, vagy tulajdonságra. Az ilyen helyzetekben való eligazodásban segít neked ez a cikk. Nézd meg barátod, barátnőd szemszínét, és nézd meg ráillenek-e a felsorolt tulajdonságok. Így büszke lehetsz magadra, hogy a színek alapján tudsz következtetni. Próbáld csak ki, kíváncsi vagy már az eredményre? A szemed színe beszédes.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés