A tudatos mámor titka

A személyes határainkon való felülemelkedés igénye mágikus és vallásos megnyilvánulásaink ihletője. Minden jelentós tanító hangoztatta, hogy csakis magunkból kilépve, kicsinyes vágyainkról bátran lemondva tárulnak fel előttünk a létezés magasabb dimenziói. Mindig is felettébb csábítóan hatottak a lehetőségek, hiszen az igazán elkötelezett aszkéták nemcsak az önmegtartóztatás terhének hordozását vállalták: a siker érdekében sanyargatták, sőt, olykor kínozták testüket.

A megszállott szentek vajon mit kaphattak cserébe vakmerőségükért? Valóban csak a hagyományos módszereket alkalmazva kerülhetünk metafizikai révületbe? Komolyan vehetjük a szellemi kalandorok előfeltevéseit és világfelfogását?

Emelkedett elmeállapot

Éber elménk elaltatásának igénye szükségszerűen adódik sajátosan emberi léthelyzetünkből. A civilizált életvitel fegyelmezett viselkedést követel, elfojtásra nevel, megalkuvásra, gyakran én-idegen szerepek eljátszására kényszerít. A személyes biztonságunkat garantáló társas együttműködés fenntartása végett áldozatokat kell hoznunk. A feszültség azonban előbb-utóbb elviselhetetlenné válik: a fáradt gőzt valamiképpen érdemes engednünk, ha nem óhajtunk az indulatok és kiéletlen vágyak poklában elhamvadni. Mivel találékonyak vagyunk, hamar felfedeztük a bódult és az emelkedett elmeállapot elődizésének lehetőségeit. Öntudatlanul is a legkézenfekvőbb megoldást választottuk: a kívánatos hatást megteremtő kemikáliákat juttattuk szervezetünkbe, vagyis ettünk, ittunk, rágcsáltunk, valamint füstöt lélegeztünk. Másfelől viszont a többség számára kibírhatatlan életkörülmények miatt fajunk nem elhanyagolható hányada lett (és valószínűleg lesz is) áldozata testet-lelket és szellemet romboló szenvedélybetegségeknek. A misztikus remeték már az ókorban kifogásaiknak adtak hangot: mivel az anyagi létsík börtön, mindaz, amit kívülről építünk lényünkbe, csak függőségünket erősíti, vágyakat gerjeszt, vagyis rabságunk idejét hosszabbítja. Valódi boldogság csak a szabadon szárnyaló szellem birodalmában lehetséges. A feladat adott: el kell fordulnunk a romlott külvilágtól, érzékeinket megzabolázva, testi szükségleteinket minimalizálva. Szükség esetén önsanyargatással tudatosíthatjuk magunkban a testi létezés förtelmes mivoltát. Nos, a helyzet némileg felemás, ugyanis ha valóban illuzórikus a formák világa, nehéz megérteni, hogy miért szükséges a makacs elzárkózás. A magasztos lelki dimenzió valamelyest hatékonyabban is közvetíthetné vonzerejét! Alkoholisták és drogfüggők nélküli társadalomban élhetnénk: aki bódulatra vagy stimulációra vágyna, kozmikus hullámhosszra hangolhatná magát. A misztikus önkívület megtapasztalásáért azonban dolgozni kell, nem is keveset.

Kezdeti nehézségek

Az ellazulás állapotának tudatos előidézése koncentrált erőfeszítést igényel: mielőtt átadnánk magunkat az önfeledtség mámorának, figyelmünk fókuszálására kell törekednünk. Jogos kérdés vetődhet fel a lelki béke megteremtésére hivatott módszereket elsajátítani kívánók elméjében: még az oldottság megtapasztalásáért is áldozathozatalra kényszerül az ember? Hétköznapi kötelezettségeinket elvégezve tovább strapáljuk magunkat, miközben pihenésre, kikapcsolódásra vágyunk? Noha nem rendelkezem a vigécek és reklámszakemberek rábeszélő képességével, érvek sokaságát sorakoztathatom fel annakbizonyítására, hogy hosszú távon megtérül a többletmunka. Rendszerint kevésnek érezzük erőnket, vitalitásunkat, ám alapos elemzés után megértjük, hogy mentális energiánk jelentős hányadát fecséreljük el. Nem saját ostobaságunkból kifolyólag: szociokulturális közegünk csábít pótcselekvések elvégzésére, valamint negatív, testet és lelket bénító gondolatokon való rágódásra. Nehezen vállaljuk az önfejlesztés fáradalmait, ha minden pillanatban bizonytalan jövőnkkel szembesítenek bennünket. Nem sok jót remélünk a holnaptól, sajnos.