hirdetés

Partnereink

Gyógyító színek (1. rész)

hirdetés

Gyógyító színek (1. rész)

Bár a színeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásával kísérletekkel alátámasztott bizonyítását csak az 1900-as években kezdték meg, a színek terápiás hatóerejét már az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan alkalmazták.

Panaszoktól függően a betegeket olyan helyiségbe fektették, melynek ablakait színes, főként piros, kék vagy ibolyaszínű anyagokkal takarták be. A kívülről jövő napsugarak rezgései ezáltal új minőségre tettek szert, s pozitívan hatottak az adott betegségre a test, lélek és a szellem területén is. A színterápiában alapvető feltétel, hogy tiszta színeket használjunk. A legtisztább színfrekvenciák természetes úton jöhetnek létre, és mindenki által hasznosíthatók. Színterápiás módszernek nevezhetjük azt, amikor elmerülünk a természet színeinek megfigyelésében, egy-egy virág, fa, kristály, a barna föld, a napfelkelte narancsszínében, a kék ég és a tenger, illetve a folyók vizében tükröződő fényekben.

hirdetés

A citromsárga hatással van a hasi idegközpontra, ezért látványa segítheti az emésztést. Kedvezően hat az idegrendszerre, jó hatással van az ítélőképességre, segíti a tárgyilagosságot, fokozza a szellemi aktivitást. Akiknek a citromsárga a kedvencük, jó beszélőképességgel rendelkeznek, vezető egyéniségek.

A türkiz a szívre és a csecsemőmirigyre hat jótékonyan. Alkalmazzák a láz lenyomására. Kitisztítja a fertőzött betegek szervezetét, és kijózanítólag hat a részegekre. A türkiz színnel szimpatizálók képzelőereje nagy, kreatív, népszerű személyiségek, akik a dolgok mélyére látnak, és könnyen megértetik magukat mindenkivel.

A narancs szín a mellékvesére hat, ezáltal emeli a fizikai energiát, növeli az étvágyat. Erőt áraszt, örömöt, melegséget sugall. A narancskedvelők életvidám, jókedvű emberek, telve szeretettel és gyengédséggel.

A kék szín a torokra hat. Idegesség és álmatlanság leküzdésében segít. Biztonságérzetet ad. A kék falak ideálisak hálószobában, irodában, gyógyításra és meditálásra használt helyiségekben, azonban éttermekben, szórakozóhelyeken nem ajánlatos. A kéket szeretők megbízható, érzékeny emberek. Értékelik az őszinteséget. Befelé fordulók, önmagukba mélyedő, sőt önmagukat marcangoló természetűek.

A bíbor a tobozmirigyre hat. Alkalmas lelki fájdalmak, aggódás, szorongás enyhítésére, segít az érzelmi feltöltődésben. A bíborszínt szeretők szívélyes, barátságos, együttműködésre kész személyiségek, mély empátiával megáldva. E szín is alkalmas szórakozóhelyek, ebédlők falaira.

A fekete és a fehér nem „igazi" színek, de természetesen hatást gyakorolnak ránk. A fekete felerősíti az indulatokat, falakra nem ideális. A fehér a higiéniához és tisztasághoz kapcsolkódik. Dekorációkhoz túl „kopár", merev.

(folyt.köv.)

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés