Igazi csodák
hirdetés
Valaha sokkal több dolgot neveztek az emberek „csodának", mint manapság. Négyszáz évvel ezelőtt már akkor is csodát kiáltottak az emberek – itt, Európában! –, ha az égen feltűnt egy szép nagy szivárvány. Ez is és más efféle „égi jelek" hamarosan megkapták tudományos magyarázatukat, és ma már senki sem csodálkozik rajtuk. Ismerjük őket, tudjuk, hogyan és miért keletkeznek.
De mi van akkor, ha valamilyen rejtélyes erő folytán egyszer csak valamelyik templomi festmény vagy szobor... könnyezni kezd? Erről a huszonegyedik század elején, európai országokban jobbára csak a bulvársajtó számol be. Mi most igyekszünk túllépni ezen a bulvárszemléleten, hiszen minket a háttér érdekel. Az, hogy vajon mi történik ilyenkor, és az úgynevezett vallásos „csodák", jelenések, események mögött van-e valamilyen valós erő? Valamilyen energia? És ha igen, akkor az miféle?
hirdetés
Mindjárt az elején hadd jegyezzük meg: bár százból kilencvenkilenc esetben a katolikus egyházhoz tartozó tárgyakkal történik ilyesmi, azért az az egy százalék is érdekes. Mert bizony efféle csodák megestek más vallások szentélyeiben, sőt megestek teljesen „civil", semmilyen egyházhoz nem tartozó szobrokkal is. A görögkeleti egyház templomaiban, a pravoszláv ortodox templomokban is láttak sírni ikonokat. 1945. augusztus 6-án az Egyesült Államokbeli Pittsburghben egy magángyűjtő, Allen Demetrius döbbenten tapasztalta, hogy a gyűjteményének részét képező Japán nő című szobor szeméből könnyek folynak. Azon a napon dobták le az atombombát Hirosimára...
Egy kőből, gipszből vagy bármiből készült szobor honnan veheti, honnan veszi azt a folyadékot, amelyet aztán egy nem is létező lyukon át kinyom a belsejéből, éppen a szemnél? És ha ez egy festmény – ilyen volt az eddigi esetek többsége – a vászon, a festék hogyan, honnan és főleg miért kezd el könnyezni? Ráadásul ezek a könnyek – több évszázad tapasztalataira visszamenően – vagy igazi sós emberi könnynek tűnnek, vagy véres könny, ahol a laboratóriumi vizsgálatok csakugyan emberi vérként igazolják vissza az onnan vett mintát, bár nemegyszer például nem női vér a Szűz Mária könnye, hanem férfié...
Minden olyan jelenség, amelyet a tudomány a maga módszereivel nem tud megmagyarázni, sokak számára csoda. Vagyis szerintük ez a csoda definíciója. Mint már említettük a szivárvánnyal kapcsolatban, értelemszerűen minden korban voltak és ma is vannak olyan jelenségek, amelyeket csak azért sorolnak – egyelőre – a csodák közé, mert a tudomány nem tudja őket megmagyarázni. Ez meglehetősen kényelmes, ugyanakkor veszélyes álláspont is. Hiszen a legtöbb parajelenség és paraképesség is ezek szerint „csodának" minősül csupán azért, mert a tudomány nem magyarázza őket. Még azt sem magyarázza meg, amelyre pedig találna magyarázatot, ha foglalkozna vele, ha megvizsgálná, ha kutatná. Hát ezért csalóka dolog ilyesmit kijelenteni. A vallásos magyarázat szerint a csoda isteni beavatkozás a világ sorsába, az emberiség életébe. Mivel mindennek okozója, az Első Ok maga az Isten, hát minden egyéb, ami történik, már csak másodlagos okokra vezethető vissza.
Mi sem lenne egyszerűbb tehát, mint azt mondani: mivel nincs rá magyarázat, honnan kerül a vér a festmények és szobrok szemébe, hogy onnan kifolyhasson, fel kell tételezni, hogy ez egyenesen az Isten vére, vagyis általa külön erre az alkalomra teremtett valami: könny, vér vagy bármi más.
Márpedig a szentképek és szent szobrok sírtak és sírnak. Az egyik legrégebben feljegyzett esemény 1464-ben Magyarországon, egy Pécs környéki faluban történt. Aztán a dolog – hogy úgy mondjam – „elharapózott", és a tizenkilencedik század közepétől már nagyon sokfelé megesett. Csak egyetlen évben, 1854-ben, több mint 400 helyről jelentettek valamilyen csodát – a legszámosabban a síró szentképek voltak. No és hányszor jelent meg Szűz Mária szerte a világban! Csak a huszadik századi megjelenéseit is hosszan sorolhatnánk. Fatimától (1917) kezdve Medjugorjéig (1981) és tovább.
El kell mondani, hogy például a katolikus egyház nem nagyon örvendezik ezeknek az ismétlődő csodáknak – sajátos értelmezés szerint ugyanis ezeknek a mostani mennyisége akár visszamenőleg is inflálhatja az eddigi, a régi csodák értékét. Nemegyszer az egyház is mindent megtesz azért, hogy tudósokkal vizsgáltassa meg a jelenséget. Az embernek van egy olyan érzése, mintha az egyház is megkönnyebbülne, ha kiderülne némelyikről, hogy durva csalás volt. De általában nem ez derül ki, hanem vagy az ellenkezője, vagy éppenséggel... semmi.
Lássunk egy jellemző esetet. 1975: egy gipszből készült Krisztusfigura, amely Mrs. Anne Poore tulajdonában volt mint műtárgy az Egyesült Államok Boothwyn városában (Pennsylvania állam), a kezén vérezni kezdett. Vagyis ott, ahol annak idején Krisztus kezén átverték a szöget (stigma). A szobrot ezek után a nagyon vallásos tulajdonos elvitte egy közeli templomba, ahol kiállították és persze a környékbeliek tömegesen tódultak megnézni. Az igazi csoda csak ezután következett. A hét hat napján a szobor csak ott állt és nem produkált semmit. De amint eljött a péntek (Jézus Krisztus kínhalálának napja), a szobor vérezni kezdett, és volt olyan nap, hogy négy órán keresztül csöpögött belőle a világospiros folyadék...
Mi történt hát valójában? Még nem tudjuk. Csak annyi sejthető, hogy valamiféle erő működött és működik a háttérben.