Nem az a vagy, akinek hiszed magad!

Nyugalom! Ez egyáltalán nem rossz hír. Kifejezetten jó. Elképzelhető, hogy az egód most hevesen tiltakozik, hiszen ez a mondat az ő szemszögéből valóban sértőnek tűnhet. De ha kimondjuk a mondat második felét is, talán megnyugodhat. Te sokkal több, sokkal hatalmasabb és csodálatosabb vagy, mint azt jelenleg gondolnád.

Tudatodat bezártad a jelenlegi testedbe. Tudatos figyelmed gyakorlatilag megállás nélkül a testedre fókuszál, kivéve, amikor alszol. De miért van ez így? Mindenekelőtt fogadd el, hogy a tudatodnak ez a fókuszáltsága nem baj. Ez pont így van jól, így lett kitalálva, így tökéletes. Mint (majdnem) minden, ez az állapot is születésed pillanatában jött létre. Amikor megérkeztél erre a világra, mindent elvesztettél, amit azelőtt ismertél és megszoktál.

Megszűnt a biztonság, megszűnt az anyaméhben megszokott állandóság. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra, minden más lett. Az anyaméhben tapasztalt kellemes félhomályt felváltották a vakító fények. A korábbi halk morajlás helyett fülsiketítő hangok bombázták a füled. A környezet hőmérsékletváltozása, a hideg és a meleg azelőtt ismeretlen volt számodra. Most viszont minden érzet a rideg valóságával egyszerre csapódik be érzékszerveidbe. Nem beszélve arról, hogy tested életben maradásához innentől kezdve kemény meg kell dolgoznod. Levegőt kell venned.

Persze most, hogy mindezekhez már hozzászoktál, nem tűnik olyan nagy dolognak. De a születés pillanatában ezek bizony borzasztó élmények voltak számodra. Olyan élmények, amelyek meghatározzák egész életedet. Képzel el ezt úgy, mintha most, egyik pillanatról a másikra, minden megszűnne körülötted, amiben ez idáig léteztél. Nem lenne fény, nem lenne hang, nem lenne fent és lent, csak valami teljesen másfajta érzékelés. Valószínűleg nem élnél túl egy ilyen változást, mert már korántsem rendelkezel akkora energia mennyiséggel, mint születésed pillanatában.

Tehát ennek a sokkhatásnak köszönhetően, figyelmed elementáris erővel fordul a tested felé. Gyakorlatilag a tudatod bezáródik a testedbe, és ettől a pillanattól kezdve a testeddel fogod azonosítani magad. Kiszakítod magad az eredendő egységből, és különálló személyiségként határozod meg magad a világban. Vagy Te és a körülötted létező világ.

Természetesen belső éned szikrája sosem alszik ki. Csak arról van szó, hogy jelenleg a figyelmedet nem a belső énre, hanem a külvilág és a személyiséged, tested határára fókuszálod. De az eredendő egység idilli állapotának kitörölhetetlen emléke ott munkál minden egyes emberben, ezért folyamatosan törekszel és vágyakozol efelé. A probléma viszont az, hogy mivel elhatárolódsz a külvilágtól, azt hiszed, hogy a dolgok megszerzésével, magadhoz ragadásával fogod elérni a hőn áhított egységet, vagyis a boldogságot. Ezért aztán egész életed során folyamatosan meg akarsz mindent szerezni. Egyfolytában birtokolni akarsz. A boldogságot azonosítod a birtoklással.

De a birtoklás illúziója nem hozza el neked a boldogságot és nem fogja megadni neked az egység felemelő érzését. Valójában nem is lehet birtokolni, ez csak az elme illúziója. Még a fizikai tárgyakat is csak ideig-óráig veheted birtokodba. Aztán jön valaki vagy valami, ami elveszi tőled, mert ő is a birtoklás illúziójában ringatja magát. Egy másik ember, az állam, egy háború, vagy a halál.

Természetesen van kiút. A helyzet korántsem ennyire gyászos. Mindenki számára adott a lehetőség, hogy megismerje valódi önmagát. A megoldás mindig ott van benned. A belső éned. A szikra, ami képes lángra lobbantani és bevilágítani az egész univerzumot.