Levendula a kertünkben
hirdetés

A levendula nemcsak gyönyörű dísze a kertnek vagy az erkélynek, de főzhetünk, süthetünk és szépülhetünk is vele, ráadásul termesztése sem igényel különösebb rutint, bárki egyszerűen elboldogul vele.
A levendulának több fajtája is van, az angol és a francia a legelterjedtebb mind termesztés, mind felhasználás szempontjából. A francia levendulát tartják a legerősebb aromájúnak, más néven orvosi levendulaként is ismerik. Tihanyban is ez a fajta honos, alapvetően mediterrán növény, de a mi éghajlatunkon még bőven elbírja a teleket, ezért télen is nyugodtan kint maradhat a szabadban. Egyetlen levendulabokor akár ötven évig is elélhet, Franciaországban számos olyan őslevendulás van, ahol a bokrok életkora megközelíti a száz évet is. Régen a kolostorokban termesztették ezt a fajtát, illóolajokat állítottak elő belőle, amit aztán a népi gyógyászatban használtak fel. Virágzása június elejétől július végig tart általában, de gyakran még kora őszre is kitolódik. Tápanyagszegény talajban is szépen fejlődik, viszont a sok nedvességet, a gyakori öntözést nem kedveli.
hirdetés
Az angol levendula nagyon erős illatú, ennek ellenére olaja kevésbé koncentrált és értékes. Míg a francia levendula magról is szaporodik, addig az angol fajtát csak tőről lehet szaporítani. Általában magasabbra nő, elérheti a 80-100 cm-t, levelei ezüstösebbek és több tápanyagra van szüksége a fejlődéshez. Az angol levendulát érdemes ezért jó minőségű talajba ültetni és gondosan öntözni, mivel vízigénye is viszonylag magas. Mivel fagyérzékeny, a legjobb, ha bent teleltetjük át. Virágzása később kezdődik, mint a francia levendulánál, általában július-augusztus tájára tehető.
A levendula magokat késő ősszel vessük el egy cserépben, amit a lakásban teleltessünk ki. Akár két évbe is telhet, míg a palánta annyira megerősödik, hogy végre kikerülhet a szabad földbe. Ha levendula palántát vásárolunk, késő ősszel vagy kora tavasszal ültessük ki, de vigyázzunk, mert ezek általában nem képesek ellenállni a fagyoknak. A levendula alapvetően kedveli a napfényt, ezért olyan helyre ültessük, ahol lehetőség szerint sosem kerül árnyékba. Ha elvirágzott, a bokrot vágjuk vissza akár a felére, így következő évben több hajtást hoz és terebélyesebb bokornak örülhetünk. Mivel virágai és levelei is erős illatot árasztanak, a kártevők nem fenyegetik, ezért permetezni sem kell.
Házilag termesztett levendulánkból néhány hozzávalóból finom szörpöt készíthetünk.
Hozzávalók:
- 2 bögre levendulavirág
- 5 bögre cukor
- 2 bögre víz
- 5 citrom leve és héja
A vizet a cukorral, a citromok levével és héjával felforraljuk. Ha a cukor elolvadt, hozzákeverjük a levendulavirágokat és levesszük a tűzről. Fedő alatt állni hagyjuk legalább néhány órán át, de akár egy napot is várhatunk vele. Leszűrjük és még egyszer átforraljuk, még melegen az üvegekbe töltjük és száraz dunszttal tesszük el.
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek







