hirdetés

Partnereink

Káprázatos színek, télen nyíló virágok

hirdetés

Káprázatos színek, télen nyíló virágok

A virágokról és a növényekről az terjedt el, hogy csak télen nem nyílnak. „A kivétel erősíti a szabályt” értelmében, ne lepődjünk meg az alábbi cikken. Vannak virágok, melyek megengedik maguknak azt is, hogy télen is szépek legyenek, és ezzel díszítsék a kerteket és a szobákat.

Az amiriszről tudni kell, hogy kifejezetten szobanövény. Tehát kint nem igazán fog megmaradni. Októberig érdemes papírba csomagolva hűvös és száraz helyen tartani, de hónap végén már elő lehet szedni. A növény ilyenkor csak egy hagyma kell legyen, ha találunk rajta leveleket, akkor azokat le kell vágni, másképp nem fog sikerülni az ültetés. Egy cserépbe kell elhelyezni, részben be kell takarni földdel és természetesen meg kell öntözni. A növény elég hamar fejlődésnek indul, két héten belül már két szára is kell legyen. Ez idő alatt fontos meleg, de sötét helyre tenni. Miután letelt a fél hónap helyezzük át egy világosabb helyre. Ekkor már el lehet kezdeni naponta öntözni, tápoldatot pedig érdemes neki hetente adni. Eltelik néhány hét, és a szárai akár 30 cm-re is megnőhetnek. E mellett a két szár mellett hozza majd virágát, ami nemcsak nagy, hanem egyben gyönyörű is. Ha szeretnénk, ha ez a szép látvány sokáig meg legyen, akkor éjszakára a növény kerüljön hűvösebb helyre.

hirdetés

 

A korábban csak temetővirágként ismert krizantém újabban egyre népszerűbb kerti díszként is. Azért felel meg tökéletesen erre a célra, mert nagyon hálás és változatos növény, több színt és árnyalatot is felvehet. Ezzel a növénnyel akár az egész kertet széppé varázsolhatjuk. Minden téli virágnál, különösen ennél arra érdemes odafigyelni, hogy ne öntözzük túl. Ha túl sok vizet kap, akkor nagyon könnyen elrothadhat A hangsúlyt a rendszeresre és nem a sokra kell helyezni.

Az ezüst akácia egy Ausztráliából és Tasmániából származó növény. Őshazájában képes akár 25-30 méterre is megnőni, persze nálunk nem éri el csak a néhány méteres magasságot. Januárban kezdi el a virágzást, élénk sárga színének köszönhetően szó szoros értelemben bearanyozza a téli napjainkat.

Jellegzetes növény a magyal, mely nagyon jól mutat a téli kertben. Elsősorban a színes bogyókról érdemes szót ejteni, de vannak olyan fajtái, melynek a levél szegélye is különleges. Szokták határválasztónak használni, tehát a kert végében és szélein ültetni, de persze bárhol kiemelkedőnek és szépnek hat a piros a hótengerben.

A karácsonyi rózsa néven is ismert hunyor télen kezdi meg a virágzást. Természetéből fakadóan képes akár hóban is kibújni. Fejlődését tekintve fontos, hogy árnyékos helyet biztosítsunk neki: fák és bokrok árnyékában. Mivel változatos színekben is hozzá lehet jutni, kellemes, színekben pompázó kertet garantálhat nekünk, még télen is.

A jól ismert mikulásvirágot decemberben szoktuk hazavinni. Mondhatni a hónap egyik különlegessége, szinte már minden áruházban kapható. Ha előző évről megmaradt, akkor valószínűleg az élénk pirost színt, már elhagyta és teljes egészében zöld. Ilyenkor nem kell megválni tőle, vagy kispadra tenni. Akár már Mikulásra is visszapirosodhat, ha kevesebb fényt kap. Ha este átvisszük egy fénymentes helyre és nappal tesszük vissza, akkor kb. egy hónap alatt újra egy pirosban pompázó növényt kapunk vissza. Arra kell nagyon odafigyelni, hogy legalább 12 órát legyen elzárva a fénytől. Ha nincs ilyen helyiség, akkor az is megteszi, ha letakarjuk egy sötét papírral.

Végül, de nem utolsó sorban a karácsonyi kaktusz, mely egy szobanövény. Az ideális hőmérséklet a nappali 15-21 fok, éjszaka pedig valamivel kevesebb. Fűtőtest közelébe semmi kép se tegyük, ha száraznak véljük a földet, akkor öntözzük meg. Figyeljünk oda arra, hogy a cserépbe legyen vízelvezetés, mert ha víz megáll, akkor virágzás elmarad. Naponta néhány órán keresztül kapjon fényt is! Ha idejében elkezdjük, akkor különböző színekben pompázó növényt kaphat már karácsonyra.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés