Egy szál rózsa...

A rózsa, a rózsafélék családjába tartozó egyik növénynemzettség, illetve az ide tartozó cserjék virága. Több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány, mind az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2-5 méter magasságot is elérheti, ritkán a többi növény fölé, 20 méter magasságba is szökhet. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket.

A név a latin rosa főnévből eredeztethető – mint ahogyan arról a Wikipédia is cikkez –, amelyet az ógörög nyelv hagyatékait is őrző oszk nyelvből lett kölcsönözve, ezen kívül a szó gyökerei lelhetők fel az arámi, az asszír wurtinnu, az óiráni warda nyelvben is. A rózsák többsége lombhullató, de néhány (főleg a Délkelet-Ázsiában őshonos) faj teljesen vagy részlegesen örökzöld. A levelek összetettek, 5-9 (helyenként 3-13) levélkével és párhával; szélük csipkés, és gyakran apró tüskék találhatók a szárak alsó részén. A legtöbb rózsafaj virága öt sziromlevéllel rendelkezik. Kivételt képez az Ázsiában őshonos Rosa sericea nevű faj, amelynek gyakran csak négy sziromlevél alakul ki a virágán. Minden egyes virágszirom két könnyen felismerhető lebenyből áll, amelyek általában fehérek, vagy rózsaszínűek, bár néhány faj esetén sárgák vagy pirosak is lehetnek. A sziromlevelek alatt öt csészelevél fedezhető fel. Ezek elég nagyok ahhoz, hogy szabad szemmel is már kellő távolságból, felülnézetből észrevehetőek legyenek, s zöld pontocskákként jelennek meg a sziromlevelek között. A rózsafajok áltermése aszmagtermés, illetve terméscsoportja a csipkebogyó. Azok a rózsafajok, amelyek nyílt virágzatot alkotnak, általában rovar általi beporzásban részesülnek, hiszen kellemes illatuk vonzza a méheket és egyéb rovarokat. A nemesített fajok esetében a szirmok olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy rovar általi beporzásra nincs lehetőség. A fajok többségének termése piros, de néhány sötét-bíbor, vagy fekete terméseket hoz. A bogyótermések egy külső húsos réteggel rendelkeznek, amelyben mintegy 5-160 mag is található, melyeket merev, vékony növényi szőrök borítanak. A csipkebogyótermések nagy része egyes fajok, például a gyepűrózsa és a japán rózsa esetében rendkívül gazdag C-vitaminban, tartalmuk a citroménak tízszerese. A csipkebogyót növényevő-magevő madarak, például a rigók és a csonttollúak fogyasztják, s ürülékük által kerülnek a magvak ismét a szabadba. Néhány madárfaj, mint a pintyőkék meg is eszik a magvakat.

A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb típusok miatt. E helyett inkább gyakorlati csoportokba osztják őket, a díszérték és felhasználás miatt. E csoportok a nemesítés különböző állomásait és egyben különböző nemesítési irányokat képviselnek. Díszértékük mellett biológiai ritmusuk és igényeik is különböznek. A rózsaillat javítja a memóriát. Az eredményesebb tanulást segíti, ha az ember rózsát szagolgat, de nemcsak ébre, hanem álmában is – tette közzé a Science tudományos folyóirat. Német kutatók mutatták ki, hogy bizonyos illatok reaktiválják a tanultakat, így remek módszer a rózsa szagolgatása tanulás szempontjából. Kimutatták, hogy a memorizált dolgok alvás közben rögzülnek.