Vedd észre időben! 6 jel, hogy bajban van a kapcsolatod
hirdetés

Nincs két egyforma kapcsolat, de van néhány jellemző tünet, ami egyértelműen arra utal, hogy egy kiegyensúlyozatlan párkapcsolatban élsz. Míg a megcsalás nyilvánvalóvá teszi, hogy valami nagyon nincs rendben köztetek, addig van néhány finomabb jel, amit jóval nehezebb észrevenni, ám ha még időben kapcsolsz, visszafordíthatod az eseményeket.
Ha a következőket tapasztalod, ideje változtatni a dolgokon!
hirdetés
A párkapcsolatokban és a házasságokban is folyamatosan változnak a prioritások. A munka, a gyerekek, az egyéb körülmények gyakran nagyobb hangsúlyt kapnak, mint maga a szerelem és az együttlét. Addig nincs is ezzel semmi baj, amíg meg tudjátok teremteni az egyensúlyt és szántok időt kettőtökre is. Azonban kezdhetsz aggódni, ha a kapcsolatotok végleg háttérbe szorul és hónapok telnek el úgy, hogy egymással nem is foglalkoztok igazán. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat iránt érzett felelősségetek odaveszett, a fenntarthatóságára az esély pedig drasztikusan lecsökkent.
A kapcsolatokban általában elérkezik az a pont, amitől kezdve a párok egyre többet várnak el egymástól. Míg korábban elfogadták a hibákat, egy idő után elkezdenek irreális elvárásokat támasztani egymással szemben. Egy rossz nap után automatikusan a másiktól várják, hogy elűzze a gondokat, felvidítsa őket vagy megoldja a problémáikat. Gondold végig, ezek valóban párod feladatai lennének?
Párod kerüli a szemkontaktust vagy épp te vagy az, aki inkább nem néz az ő szemébe? Köztetek valami nincs rendben, talán nem mondtatok egymásnak igazat vagy egyszerűen csak féltek szembenézni a problémákkal. Akárhogy is, a szemkontaktus kerülése fizikai jele a kapcsolat megromlásának. Kérdezd meg magadtól vagy párodtól, hogy mi állhat ennek hátterében és törekedj arra, hogy újra tiszta lelkiismerettel tudjatok egymás szemébe nézni.
A párok közötti harc mozgatórugója is lehet egy párkapcsolatnak, persze nem akkor, ha kizárólag ez jellemzi az egymáshoz való viszonyukat. De a viták, veszekedések a küzdelemről szólnak, amik előrébb viszik a kapcsolatot, hiszen ha sikerül őket megoldani, azzal erősödik a köztetek lévő kötelék is. Azok a párok, akik között abszolút nincsenek viták, nem a tökéletességet, hanem a rossz kapcsolatot testesítik meg. Kerülik a konfliktushelyezeteket, nem állnak ki saját véleményük mellett, nem merik vállalni akaratukat, vágyaikat vagy nem akarják megbántani párjukat. A konfliktusok nélküli létezés gyakorlatilag azt jelenti, hogy megtagadjátok önmagatokat. A tartós kapcsolat pedig éppen személyiségünk teljes felvállalásán kell, hogy alapuljon.
Ha azon kapod magad vagy párodat, hogy a másik holmijában kutattok, átnézitek egymás zsebeit, emailjeit vagy belenéztek a másik telefonjába, valamilyen gyanútokra kerestek igazolást. Vagyis a feltétlen bizalom már nincs meg köztetek, elbizonytalanodtatok párotok hűségével kapcsolatban. Ez bármikor előfordulhat, de a lehető legrosszabb, amit tehetsz, ha ellenőrzésbe kezdesz. A kémkedés nem természetes része a kapcsolatnak, annál inkább az a kommunikáció és a nyílt beszéd, amivel sokkal többet érhetsz el ebben az esetben is.
A párkapcsolati problémák megoldásához szükség van kommunikációra és felelősségre, amit mindkettőtöknek vállalni kell, ha együtt szeretnétek maradni. Érdekel még titeket egymás boldogsága? Hajlandóak vagytok változtatni azért, hogy közös legyen a jövőtök? Ha igen, akkor még visszatalálhattok a boldogság útjára.
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek







