hirdetés

Partnereink

Hogyan tartsuk meg párunkat?

hirdetés

Hogyan tartsuk meg párunkat?

Párkeresés során sok mindenkivel megismerkedhetünk, az élet múlásával több csalódás is érhet minket, amíg meg nem találjuk azt a bizonyos nagy Őt, aki mellett boldogak vagyunk. Most megtudhatod mikre is érdemes odafigyelned, ha nem akarsz több csalódást.

A legtöbb szakításnak az az oka, hogy nem figyelünk megfelelően oda a másikra, és saját magunkra sem. A legtöbb hiba ebből a két dologból adódik és a válások, szakítások okának minimum 90%-a erre a két témára vezethető vissza.

hirdetés

Az első nagy hiba, amit el lehet követni már a kapcsolat elején az, ha nem ismerkedünk meg egymással kellőképpen, nem mondjuk el az igényeinket, a vágyainkat, hogy pontosan mit is várunk ettől a kapcsolattól. Amennyiben ezt a hibát elkövetjük abban az esetben már nagyon nehéz lesz visszahozni az egészet, ugyanis folyamatosan fog romlani a viszony. Amennyiben nem tudjuk, mit akar a másik abban az esetben nem is tudjuk, mit nem szeretne, ezért sokszor követhetünk el olyanokat, amit a másik fél nem néz jó szemmel és csak eltűri, például mindig csak társaságokba járunk ki közösen és kettesbe sosem.

A második nagy elkövetett hiba az, ha nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokat kötni. Lehetetlen találni két olyan embert, akik tökéletesen megvannak elégedve a másikkal és annak viselkedésével anélkül, hogy beleszóljon valamit. A jó kapcsolathoz fontos a kompromisszumkészség, ha valami nem tetszik, vagy változtatni szeretnél, akkor ne habozz, beszéljétek meg.

Fontos egy kapcsolattól reális elvárásokat fenntartani, nem szabad túlzásokba esni, mert az csak megfélemlíti a másik félt és nehezére esik teljesíteni minden kívánságunkat.

Keressünk a párunkkal közös érdeklődési kört, közös hobbit. Ez nem azt jelenti, hogy minden időnket közösen töltsük, és ne járjunk ki haverokkal, barátnőkkel, csak annyit tesz, hogy legyen valami, ami mind a kettőnket érdekel és megosszuk a másikkal a véleményünket a meglátásainkat.

Amiről még nagyon fontos beszéljünk a párunkkal, hogy milyen nemi és más vágyaink is vannak, és mit szeretnénk kapni, ha szexualitásról van szó. Sokan nem merik elmondani a párjuknak a vágyaikat és ezért nem adnak bele mindent abba, hogy a másik boldog legyen, hiszen ő sem csinálja azt, amire te igazán vágynál. Hölgyek és urak amennyiben nem hozzák a párjuk tudomására az elképzeléseiket, akkor még az esélyt sem adják meg a saját vágyaik beteljesedésére. Ebből következően a szexualitás iránti vágy csökken, ami évek múltán már egyik félnek sem fog hiányozni. Pedig a szerelmeskedés nagyon fontos a jó kapcsolatnak, nemcsak a testi vágyakat elégíti ki megfelelően, hanem a pár kötöttségét is megerősíti.

Amit már mindenki tud még egy nagy hibának számit az állandó féltékenység még akkor is, ha semmi oka rá, ennek a következménye a sok veszekedés a sok sírás és végül a szakítás is.

Fontos, hogy ezekre figyeljünk oda, és ne essünk bele a fent felsorolt hibákba, hiszen ha úgy érezzük, hogy valakivel igazán boldogak lehetünk akkor azt nem szabad semmiféleképen sem elpazarolni, sőt mindent megkell tenni annak érdekében, hogy ő is boldog legyen velünk. Nem szabad figyelmen kívül hagyni egy apró részletet sem, hiszen a meg nem beszélt dolgok könnyedén felüthetik a fejüket pár nap, hónap, sőt akár év múlva is,és akkor már nagyon nehéz helyrehozni bármit is.

Figyeljünk oda egyaránt rá is és természetesen magunkra is, nem szabad elhanyagolni a saját vágyainkat sem, mert akkor a kapcsolat nagyon egyoldalúvá válik és ennek az a következménye, hogy csak az egyik fél lesz igazán boldog!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés