Az esküvő fontos esemény a párok életében

Az esküvő az a jogi aktus, amely a házasság jogérvényességéhez szükséges.

Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető vagy egyházuk képviselője előtt és két tanú együttes jelenlétében személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Jelenleg ma Magyarországon a polgári házasságkötést ismerik el joghatályosan; számos országban az egyházi esküvő egymagában is érvényes. A keresztény kultúrkörben az egyházi házasságkötés a tridenti zsinat után vált kötelezővé. A polgári házasságkötés a francia felvilágosodás után terjedt el, először az európai országokban. Magyarországon hosszabb időszak alatt az 1870-es évektől kezdődő társadalmi viták és a római katolikus egyház akadályozása miatt csak a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk tette kötelezővé a polgári házasságkötést, amely 1895. október 1-jén lépett hatályba az öt egyházpolitikai törvénnyel együtt. A kánonjognak az, az elve, hogy a házasságot a házasulók akarat megegyezése létesíti, áthatja ugyan a modern állami házasságjogokat is, de a házasság létrejöveteléhez még az is szükséges, hogy az akarati kijelentés bizonyos megszabott alakiságok között a házasság megkötésére jogosított hatóság előtt történjék. Ez a közeg lehet állami (anyakönyvvezető), de az állam ilyen jogosított közegnek elismerheti az egyházak lelkészét is. Előbbi esetet nevezzük polgári házasságnak. Az említett alakiságok megkövetelésében kivételesen nagyon enyhe felfogást is találunk. Így az Amerikai Egyesült Államok és részben Skócia joga szerint az úgynevezett common law marriage-nél jóformán azt lehet mondani, hogy pusztán a felek megegyezése létesíti a házasságot. A katolikus egyházban is lassan utat tör az a felfogás, hogy a házasság létrejöttében a lelkésznek a házasságkötésben való részvétele szükséges. Az e felfogásnak megfelelő tridenti forma nem vált mindenütt kötelezővé.

Az egyházi esküvő tulajdonképpen az egyházi ünnepélyes házasságkötés. Általában így neveznek minden alakszerűségek között történő házasságkötést még a „polgári esküvőt” is. Ez utóbbit helytelenül. A katolikus egyház - felfogása ingadozott - de tulajdonképpen mindig megmaradt azon az állásponton, hogy a házasságot nem az egyházi szertartás, hanem a felek megegyezése (consensus) hozza létre. Még a tridenti zsinat is, amely az egyházi esküvőt szabályozta, bár a házasságkötés rendes formájává tette a házasság egyházi megáldását és a jegyesek a pap általi összeadását (copuláció). Érvényesnek tekinti a házasságot, ha a házasságkötési szándékukat két tanú jelenlétében, az illetékes lelkész (proprius parochus) előtt kijelentik.  A 18. század óta erősödött meg az a felfogás, hogy az ünnepélyes esketés a felek megegyezésével egyenrangú tényező a házasság létrejöttében. A katolikus egyház a polgári házasságkötést sohasem ismeri el egyházilag érvényesnek, ellenben a protestáns egyházak elismerik. Ebben az esetben a polgári kötés után csak a házasság egyházi megáldása következik. A polgári házasságkötés ellentétben az egyházi ceremóniával, nem az egyház színe előtt és az egyházi törvények szerint, hanem az állam által e célra kirendelt polgári tisztviselő előtt a házassági jogot szabályozó állami törvény értelmében létrejövő házassági aktus.