Párkapcsolati konfliktusokhoz vezethet, ha nincs önálló lakás

A családi élet kerete a lakás, és ezért érthető, hogy a lakás sokféle  vonatkozásban válhat házastársi konfliktusok témájává. Konfliktus támadhat akkor is, ha a lakáshoz jutás, a lakásváltoztatás nem ütközik különösebb nehézsé­gekbe, nincs lakáshiány — ilyenkor is lehet ellentét a lakás­sal kapcsolatos igények, a lakás környezetének megítélése vagy a lakásra fordított kiadások elbírálása felett.

Abban az esetben azonban, ha lakáshiány van, makrogazdasági és társadalmi tény több úton is konfliktust okozhat a házaspárok között.  Lakáshiány esetén a házasság kezdeti szakaszában a fiatal pár kénytelen egy ideig másokkal egy lakásban élni. Ez az együttélés rendszerint térbeli szűkösséggel jár. Általában egy kisebb szoba áll a házaspár kizárólagos rendelkezésére. A térbeli összeszorítottság miatt időnként, szó szerint útjában vannak egymásnak. Ezt a házasság első-szakaszára jellemző erős érzelmi vonzalom, a szerelem  elviselhetővé teszi, de a nagyobb tér hiánya megnehezíti, hogy kialakuljon a mindennapi együttlétnek az a rendje, amely közös tevékenységek mellet hozzájárul ahhoz is, hogy azon passzióiknak is élhessenek odahaza, amelyekben partnerük nem érdekelt. Mivel kor­látozott azon tevékenységek köre, amelyeket egymás mel­lett külön-külön is lehet folytatni, anélkül hogy az ember a másikat ne háborgatná, ezért időről időre zavarják egy­mást, s ez vitákat támaszthat. A másokkal való egy lakásban élés elkerülhetetlen súr­lódással jár az új család és többi lakók között. E súrlódások megítélésében, az alkalmazott érintkezési taktikák tekin­tetében eltérő lehet a házastársak véleménye. Míg az egyik például a visszahúzódást, az összeütközés kerülését tekinti megoldásnak, és ennek érdekében lemondásra is kész, addig partnere harcol a családjogainak érvényesíté­séért. A kétféle taktika eredménye az, hogy a család és a külső személy vagy személyek közötti konfliktushoz a csa­ládon belüli konfliktus is járul: a házaspár azon veszekszik, hogy valamelyikük miért tűr el mindent, miért nem áll a sarkára, vagy pedig hogy miért kell mindenből esetet csinálnia, miért mérgesíti el az amúgy is feszült helyzetet a lakás egyéb lakóival.

Az együttélés gyakori formája, hogy valamelyik házas­társ szülei azok, akik egy időre otthont adnak az ifjú párnak. Ilyenkor a közös lakás használatával kapcsolat­ban felmerülő ellentétek keverednek azokkal, amelyek az egyik fél szerepkonfliktusaiból, a gyermek és házastárs szerepeinek összeütközéséből következnek. Az otthoni élet tetszés szerinti alakítását nem idegenek korlátozzák, ha­nem az egyik partner szülei, akikkel szemben más saját gyermekük helyzete, mint vejüké, menyüké. A szülők gyermeküktől azt várják, hogy amennyiben köztük és az odakerült idegen között vita támad, akkor az ő oldalukra álljon, és bírja jobb belátásra házastársát. Amennyiben az a legkisebb mértékig is hajlandó ezt a szerepet vállalni, úgy menthetetlenül szembekerül partnerével, aki a közös családi érdek elárulását látja minden ilyen próbálkozás­ban.

Egy példa a problémára: a feleség családjával együtt lakó férj nehezen viseli el az após, anyós állandó beleszólá­sát életébe, s igyekszik mind kevesebb időt otthon tölteni, akkor a konfliktus hamarosan áthelyeződik a férj elmara­dására, kimaradására, ezzel járó költekezésére, amelyek i valós problémák, de kérdés, hogy a nyomorúságos lakás körülmények nélkül bekövetkeztek volna-e.

Forrás: hazipatika.com

Kép: nlcafe.hu