hirdetés

Partnereink

A sikeres randizás titkaiba avat be a VIVA

hirdetés

A sikeres randizás titkaiba avat be a VIVA

Július 1-jétől vadonatúj, randizásra felkészítő műsort indít a VIVA. A csatorna saját gyártású, Második randi című műsorának célja tippeket adni ahhoz, hogy a fiatalok a közösségi médiában hatásosan és hitelesen mutathassák be magukat, majd az első találkozást második és még további is kövesse, sőt akár egy komoly kapcsolat is kialakulhasson.

A nézők a VIVA Facebook-oldalán szavazással szembesíthetik a randizni vágyó résztvevőket azzal, mit gondolnak róluk a fényképük alapján. Ez alapján a műsorban állandó mentoruk, Iszak Eszti és sztárvendégei egyengetik majd az útjukat jótanácsokkal, többek között saját sikeres és félre sikerült találkáikról is számot adva.

hirdetés

Jöhet egy második randi? A kérdés, ami mindent eldönt: maradsz és igent mondasz vagy sikítva menekülsz. Amikor azonban rendre nem teszik fel a kérdést, vagy épp nemet mondanak valakinek, érdemes elgondolkodnia, hol lehet a hiba. Az elbaltázott randevúk mintaképeinek szól a Második randi, amelyben ismert emberek és szakértők veszik kezelésbe azokat a fiatalokat, akik egyelőre nem túl sikeresek a találkák világában.

A VIVA július 1-jén induló új, saját gyártású műsorának résztvevői megtanulhatják, mi áll jól nekik, hogyan beszéljenek, viselkedjenek az első találkozás alkalmával, de ahhoz is segítséget kapnak, hogyan tegyék vonzóbbá a Facebook és más közösségi média-profiljukat. A műsor nyolc szereplőjére – akik közül minden héten más és más kerül adásba – a VIVA Facebook-oldalán mától kezdve minden héten kettesével szavazni is lehet, hogy a játékosok a tévéshow-ban szembesülhessenek azzal, hogyan festenek mások szemében, milyen személyiségnek tartják őket az ismeretlen kívülállók a megjelenésük, fényképük alapján.

Fotó, szöveg: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés