Elérhető a megbocsájtásban az az érzés, hogy valójában meg sem történt a kiváltó ok?

Életünk során érhet bennünket számtalan csalódás: lehetnek hamis barátaink, rosszul alakulhatnak terveink, álmaink. Mégis a legnagyobb tőrdöfést a szerelmi csalódásnak tartanám. 

A szerelem érzése teljesen a hatalmába tudja keríteni az embert, korábban utaltam is rá, hogy szinte az eszünket is elveszi. Elvakultan megbízunk partnerünkben, makulátlannak látjuk, teljesen kitárulkozunk felé. Aztán amikor úgy gondoljuk, hogy mindez kölcsönös és mi vagyunk a világon a legboldogabbak, becsap a villám: kiderül, hogy az igaznak hitt szerelem hazugság. Álmaink párja megcsal bennünket és többet hazudott akár éveken át is, mint igazat mondott nekünk. S hiába kellene tanulnunk a dologból, jön egy másik valaki, akiről azt gondoljuk, hogy ő más lesz. Vagy bejön vagy nem.

De térjünk vissza a csalódáshoz: Miért van az, hogy hiába szembesülünk párunk hazugságaival, mégis akarjuk őt és úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna? Egy csoportban tette fel egy hölgy az ideillő érdekes kérdést: " a megbocsátásban , elérhető az,az érzés , hogy: -"meg sem történt"---??" A kérdésre adott válaszok egy részében ez nem lehetséges, ezek a válaszadók a szakítás mellett döntöttek. Mások szerint elképzelhető. Igen, eleinte nagyon szomorúak vagyunk és majd belehalunk a fájdalomba. De a szeretett fél nélkül is úgy gondoljuk, nem tudnánk tovább élni. Adunk hát neki újabb és újabb esélyt. Telnek a napok és ha nem történik újabb rossz, lassan elhessegetjük a negatív gondolatokat, s kezdjük azt érezni, nemis történt semmi. Aztán megint jön a váratlan hidegzuhany. A legrosszabb, amikor még lapátra is teszik az embert. 

S hiába állunk fel újra és újra, azok a csalódások ott maradnak bennünk és lelkileg nagyon meg tudunk sérülni. Ez pedig előbb vagy utóbb a testi egészségünkre is rányomja bélyegét. Nem érdemes tehát kínozni sokáig magunkat. Mai fejjel nem adnék senkinek újabb esélyt: szakítanék. Nem kell haraggal és tányérdobálások között elválni, de ami egyszer megtörtént, azt nem lehet nem megtörténtté tenni, csupán elfojtani a rosszat magunkban, aminek valahol ki kell egyszer törnie. Talán kicsit bonyolultan írtam le mindezt, de biztos vagyok benne, hogy aki akarta, az megértette soraim mondanivalóját.