hirdetés

Partnereink

Feleannyit költöttünk karikagyűrűre tavaly

hirdetés

Feleannyit költöttünk karikagyűrűre tavaly

Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben az időszakban, mert az emberek bizonytalanságban voltak.

Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már megnövekedett keresletre számítanak. Mint mondta, új jelenség az iparágban, hogy egyre többen rendelik meg online a termékeket, visszatérnek az egyedi elképzelések, és a korábbi éveknél több gyémánttal díszített karikagyűrű megrendelése várható.

A koronavírus-járvány negatív hatást gyakorolt az ékszerpiacra is, hiszen a tavalyi évre tervezett esküvők zömét egyáltalán nem vagy nem a kívánt módon rendezték meg a párok. A statisztikák alapján ugyan a házasságkötések száma nem csökkent 2020-ban, mert az esetek túlnyomó többségében a polgári szertartást megtartották, szűk családi körben, de a lagzik elmaradtak. Akik tehették, átütemezték az esküvőjüket, hiszen a bulik helyszínei zárva tartottak, létszámkorlátozások voltak érvényben, és a kijárási szabályok sem segítettek az események megszervezésében a járványügyi helyzetben. 

Idősebb Feil Attila ékszerszakértő arról beszélt, hogy remélhetőleg hamarosan visszakaphatjuk a régi életünket, és az esküvők száma idén további növekedésnek indulhat. Komolyabb, átütő fellendülésre viszont csak akkor lehet számítani, ha a rendezvényhelyszínek, éttermek újra üzemelhetnek, és nagyobb számban összegyűlhet a násznép egy helyen, egy időben.

Kevesebbet költenek gyűrűre a párok

Az Attila Feil Karikagyűrű Kft. tulajdonosa elmondta, hogy 2020-ban az ékszerpiacot az óvatosság és a megfontolt döntések jellemezték. Főként a kis súlyú, vékony, kevés köves, visszafogott és egyszerű ékszereket keresték az emberek, és kevesebbet is költöttek a karikagyűrűkre.

„Míg 2019-ben 300-350 ezer forintos átlagáron vásároltak karikagyűrűket a párok, a koronavírus-járvány kitörésével ez a szám 150-200 ezer forintra zuhant. Természetesen ettől függetlenül most sem volt ritka a több mint félmilliós vásárlási érték sem, azonban általánosságban érezhető volt az, hogy kevesebb pénzt áldoztak erre a célra, hiszen mindenki bizonytalanságban volt, senki nem tudta pontosan, mit hoz a holnap” – magyarázta a szakember.

Idősebb Feil Attila arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint kezdenek visszatérni az egyedi elképzelések, egyre több gyémánttal díszített karikagyűrű megrendelése várható. Mint mondta, az ügyfeleik jellemzően tájékozottak a külföldi trendekkel kapcsolatban, mindemellett a saját stílusuknak megfelelő gyűrűben gondolkodnak.

A járvánnyal összefüggésben megfigyelhető az is, hogy többen rendelnek karikagyűrűket online. Sokan nem szeretnének elmenni az ékszerboltba, a gyártóhoz vagy az ötvöshöz, ezért jellemzően e-mailben, telefonon, vagy akár videókonferencia keretein belül konzultálnak a szakemberekkel. Vannak olyan ékszergyártók, akiknél van lehetőség előzetesen megrendelni egy gyűrűmérő eszközt, így bárki le tudja mérni magának otthon is a pontos méretét. A szakértő ugyanakkor megjegyezte, hogy jellemzően azok rendelnek az interneten, akik egyszerűbb stílusú modelleket keresnek.

Erre figyeljünk oda a gyűrű kiválasztásakor

Egyre inkább előtérbe kerül a személyre szabottság fontossága. A mai technológiával már egy katalógusban vagy élőben megtekintett gyűrű színösszeállításán, a kőfoglalatok típusán, a kövek méretén és számán, a vastagságon és a szélességen is lehet változtatni. 

Egyre népszerűbbek a gyémántokkal és más drágakövekkel ékesített karikagyűrűk, ezek ugyanis még nagyobb teret adnak az egyediségnek, hiszen igény és elképzelés szerint gyakorlatilag végtelen a variációs lehetőségük.

Ifjabb Feil Attila arról is beszélt, hogy még személyesebbé teheti a gyűrűt a gravírozás. A párok olyan rövid gondolatot, kezdőbetűket vagy éppen dátumot írathatnak a gyűrű belsejére, ami meghatározza kettejük kapcsolatát, a szerelmüket. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy hosszú mondatok gravírozása a hely szűke miatt nem megvalósítható.

A legtöbben masszív és strapabíró gyűrűt keresnek, ami egy életre szól. A legideálisabb vastagság 1,7 mm, ami már egy masszív és kényelmesen hordható gyűrű. Sokan választanak ennél vastagabbat is, például 2 vagy 2,2 mm-eset, ami viszont már nem mindenkinek kényelmes. Ugyanakkor a női gyűrűk esetében, bizonyos kőméret felett, a kő magassága miatt is vastagabb gyűrűt szoktak vásárolni. Természetesen aki szeretne spórolni egy kicsit, annak jó megoldás, hogy az anyagvastagságot minimalizáljuk, ugyanakkor 1,4-1,5 mm-nél vékonyabb gyűrűt semmiképpen sem ajánlunk, mert a cél az, hogy egy életen át elkísérjen minket az ékszer, és az ennél vékonyabb darabok már könnyen sérülnek és deformálódnak.A méreti paraméterekre azért is kell odafigyelni, mert sok esetben összekeverik az emberek a vastagságot a szélességgel, ami kellemetlenségeket okozhat” – magyarázta a karikagyurugyarto.hu szakértője.

Ifjabb Feil Attila arról is beszélt, hogy a gyűrűk színét elsődlegesen a felhasznált anyag határozza meg. A legtöbb pár arany karikagyűrűt csináltat, az utóbbi egy évtizedben pedig folyamatosan nő a fehérarany ékszerek népszerűsége is. Emellett a vörös színről sokáig elfeledkeztek, de fehérarannyal kombinálva gyönyörű modelleket lehet létrehozni ezzel is, amit az ügyfelek nagyon kedvelnek.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gyártók és a kereskedők sokszor galvanizált ékszereket hoznak forgalomba, melyek bár rendkívül dekoratív darabok, hátulütőjük lehet, hogy kopás hatására előjön az alapszínük, amit korábban elfedtek az ötvösök.

Fontos odafigyelni arra is, hogy a vásárlóknak van-e bármilyen fémallergiájuk. Az emberek többsége nem az aranyra, hanem annak különböző ötvözőanyagaira érzékeny, mint például a nikkelre, amit a fehérarany esetén alkalmaznak.  Az allergizáló ötvözetek helyett például a palládiumosat javasoljuk használni.

A cégnél remélik, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését követően a párok ismételten úgy élhetik majd át életük legfontosabb napját, ahogy azt megálmodták.

hirdetés

Forrás: karikagyurugyarto.hu, akoczka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés