hirdetés

Partnereink

IGEN aztán NEM, avagy az eljegyzés utáni pánik

hirdetés

IGEN aztán NEM, avagy az eljegyzés utáni pánik

A mai világban egyre több és több házasság megy tönkre, a válások száma statisztikailag nagyon megnőtt az ezelőtti évekhez képest, a házasságok kötéseké viszont nagyon lecsökkent. Ennek az egyik oka a meggondolatlanság.

Több oka is lehet ennek a jelenségnek, például a meggondolatlanság, túl hamar kötött eljegyzések vagy a titkolózás is ami manapság elég gyakorivá vált. Eljegyzéskor a boldog pár azt gondolja, hogy minden rendben lesz minden szép és jó lesz és a kapcsolatuk nagyon is szuper nem mint a többi és belevágnak a nagy dolgokba. Ezzel egyetlen egy nagy probléma van, hogy ezt a nagy döntést a kapcsolatuk korai szakaszában teszik amikor még a romantika rózsaszín ködfátyolt húz a az igazságra és még nem ismerik egymást igazán. Nagyon sok esetben beszélhetünk olyanról, hogy még alig vannak együtt 1-2 éve és már eljegyezték egymást, ami szép és romantikus mert annyira szeretik egymást, de gondoljunk csak bele, hogy 2 év alatt nem tudunk meg a másikról sok mindent, főleg ha nem is együtt lakunk. Még akkor is ha egybeköltöznek megkell legyen jó pár év, hogy igazán kiismerjük a párunkat.

hirdetés

A bepánikolás oka a két félnél lehetnek azonosak és akár különbözőek is. A férfiak köztudottan félnek a nagy elkötelezettségtől, azt hiszik, hogy most már az eddigi laza életüknek befellegzett és már mindent a családért az asszonyért kell megtenni, hogy nem lesz semmire szabadidejük nem fog tudni lazítani esténként. Egyszerűen nem szeretik a kötöttséget, természetesen ez a bepánikolás akkor alakul, ki ha túl hamar hozza meg a döntést, hogy legyen eljegyzés és házasság.  Egy másik ok lehet az ha a férfinak nincs biztos állása és szilárd anyagi háttere amiből biztosan el fogja tudni tartani a kedvesét. Ha már a munkáról és pénzről van szó akkor is megeshet ez a pánik amikor megvan a férfinak a biztos állása de a nő többet keres, így a férfi haszontalannak érzi magát. Ilyen esetekben tisztázni kell az ilyen dolgokat minél hamarabb még az összeköltözés alatt.

A nőknél statisztikailag gyakoribb a bepánikolás a házasság előtt, a férfiak általában még az eljegyzés előtt pontot tesznek a kapcsolat végére amennyiben nem akarnak benne maradni. A nőkben az eljegyzés után kezd tudatosulni az a gondolat, hogy most már családanya kellesz legyen és a megfelelési tudat összezavarja. A gyermekszülés is lehet kiváltó oka a pániknak, amennyiben nem szeretnének gyereket és azt gondolják, hogy házasság utáni évben máris kötelességük egy gyermekkel megajándékozni a kedvesüket.

Vannak olyan esetek is amikor valamelyik fél hűtlenséget követ el azzal az indokkal, hogy most még megteheti de ha már kimondja az IGEN-t akkor már nem, az ilyen összezavarodásokat minél hamarabb meg kell beszélni mert ezek elkerülhetőek. Fontos, hogy tudatosuljon mindkét félben, hogy mi is a házasság és miért is vágnak bele, amennyiben nem biztosak a dolgukba akkor érdemes a házasságkötés dátumát eltolni kicsit, hogy megbeszéljenek mindent és ne legyen egyik félben semmi kétség a döntést illetően.

Lehet még a pánik okozója akár a szülők példája is, amennyiben a szülők el vannak válva akkor nincs meg a megfelelő példa, hogy igenis ez a szerelem örökké fog tartani és az elkötelezettség azt jelenti, hogy jóban rosszban együtt.

Sok pszichológus szerint az ilyen pánikok nagyon is gyakoriak és van rá jó pár példa, hogy a nagy napon a várva várt IGEN helyett egy fájdalmas NEM-et hallhattak a rokonok. Ez a pánikolás mind a két félben egyaránt jelen van, de ha megfelelően haladunk a kapcsolattal és őszinték vagyunk, akkor minden rendben fog menni.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 07.07.

Ma Apollónia napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés