Hogyan szól a hárfa?

A hárfa húros, pengetős hangszer.

Jellegzetessége, hogy húrozatának síkja merőleges a húrok rezgését hangként kisugárzó hangszertetőre. A húrok a hangolásuknak megfelelően különböző hosszúságúak, emiatt a hárfák körvonala gyakran háromszöghöz hasonló. A húrok a hárfa teste és hozzá csatlakozó nyaka között feszülnek, ezek végeit egy harmadik elem, az oszlop kötheti össze. Felépítése alapján a hárfa lehet ívhárfa vagy szöghárfa, ha oszlopa is van, kerethárfa.  A hárfát legtöbbször az egyik, vagy mindkét kéz ujjaival pengetik.  A hárfa az egyik legősibb húros hangszer, az ókori kelet legfontosabb húros hangszere a líra mellett. Fejlett változata, a pedálhárfa a nyugati klasszikus zene, a szimfonikus zenekarok egyetlen rendszeresen használt pengetős hangszere. Ezeknél a pedálok használatával a diatonikus hangolású húrok hangmagasságát egy vagy két fokozatban félhanggal módosítani lehet, így a kromatikus hangok is elérhetőek.  A hárfa a nyugati kultúrában különösen gazdag szimbolikus összefüggésekben: a középkor óta Dávid király és Orpheusz attribútuma. A lantféleségekhez hasonlóan a hárfa húrjainak egyik vége egy húrhordozó nyakhoz, a másik egy testhez, közelebbről az üreges hangszertestet befedő, a hangot kisugárzó rezonánshoz, hangszertetőhöz csatlakozik. Ami megkülönbözteti, hogy húrjainak síkja nem párhuzamos a hangszertetővel, hanem merőleges rá. A nyakat és a testet bizonyos esetekben oszlop kapcsolja össze, amivel a hangszer formája zárt háromszöggé egészül ki, ezzel növelve statikai teherbíró képességét. Az oszlop nélküli változatot nyitott hárfának, az oszloppal ellátottat kerethárfának is nevezik. A hárfák húrjai bélből, ínból, összefont selyemből vagy lószőrből, fémszálból, újabban nylonból készülnek. A nyakhoz egy-egy behangoló apparátus közvetítésével csatlakoznak, ami lehet egyszerűbb esetben speciális hurok, elforgatható bőrgyűrű, vagy hangolókulcs, hangolószeg. A húrok másik vége a rezonánstetőhöz fut, annak középvonala mentén hurkolással vagy húrrögzítő babák segítségével van rögzítve. Sok afrikai hárfán, ahogy reneszánsz európai hárfákon is a húrok végeinél zizegtető szerkezetek lehetnek, amelyek a hangzást színesítik, a felharmonikus-tartalmat növelik.

A hangszertest a többi húros hangszerhez hasonlóan változatos formájú és felépítésű üreges test lehet. A testet lezáró tető vékony fatábla vagy kifeszített bőr. Az egy, vagy bizonyos esetekben több sorban futó húrozat síkja merőleges a hangszertetőre, ugyanakkor a húrok maguk a tető síkjával hegyes szögben érintkeznek. Az előbbi játéktechnikai előnye, hogy a húrokhoz mindkét oldalról hozzá lehet férni, az utóbbi pedig akusztikailag lényeges, mert a húrok rezgése így kedvező módon adódik át a rezonánsnak. Vannak hárfafélék, melyek nyaka és teste összefüggő ívet alkot, ezeket ívhárfának nevezik. Szöghárfának hívják azt a formát, ahol a testhez egy egyenes, cölöpszerű nyak merőlegesen vagy hegyes szögben csatlakozik. Függőleges hárfának nevezik azt a változatot, melynek teste, húrjai játék közben függőlegeshez közeli helyzetben állnak. A függőleges szöghárfák nyaka alul helyezkedik el, kifelé mutat (kicsit úgy, mint egy felfordított európai hárfa). Vízszintes hárfa esetén a test vízszintes, a nyak a távolabbi végéből nő ki.