hirdetés

Partnereink

Ilyen mesterember minden építtető álma

hirdetés

Ilyen mesterember minden építtető álma

Kollégák voltak, majd közös épületburkoló vállalkozást alapítottak, most pedig kettős győzelmet arattak az idei Mesterek Mestere Díjon, a szakmai és a közönségdíjat is elnyerve. Katona Attila és Poroszkai János kora reggel ötkor kezdi a munkát és késő délutánig dolgoznak, rendszerint hétvégenként is. Bár szerintük ez nem is munka: „már gyerekkorunkban is imádtunk legózni, most még pénzt is kaptunk érte!” – fogalmaztak pályázatukban.

A két budapesti szakember egy munkahelyen dolgozott, mielőtt megalapították közös vállalkozásukat. Mint elmondták, hasonló értékeket képviseltek a munkában és az élet különböző területein. Ennek az alapja a munkához való hozzáállás, az alázat és a folyamatos fejlődés igénye.

Katona Attila a Mesterek Mestere Díj győztese, közel két évet dolgozott külföldön, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, amiből megfelelő szerszámokat vehetett, hogy elindítsa vállalkozását. Kis idő után a burkolás egyik legnagyobb szakértelmet követelő területére, a nagyméretű lapok fektetésére specializálódott. Az ehhez szükséges szaktudást olaszországi továbbképzésen szerezték meg. Ugyanis ezek az akár két-három méter hosszú, vékony burkolólapok nagyon drágák és törékenyek, ezért nagy szaktudást és gondosságot követel a vele való munka.

Hogy mennyire, azt jól példázza Katona Attila pályamunkája. "Az első egyeztetésnél elmondta a megrendelő a speciális óriás táblák árát, ami külön nyomást adott a kivitelezésnél. Sikerült a vízsugaras vágatásokat, oda-vissza szállításokat lebonyolítani, majd számtalan kimérés után, szó szerint remegő kezekkel fektettük a táblákat" – mondta a szakember.

Poroszkai János, a Mesterek Mestere Díj közönségdíjasa, elmondta, hogy teljesen lentről kezdték a vállalkozást, kisebb munkákkal. Speciális szaktudásuk ellenére a mai napig mindent megcsinálnak, amit csak kell, a kőművesmunkát és a javításokat is. János, ingatlanosból lett burkoló szakember. Az üzletkötőként megszerzett tapasztalatait jól kamatoztatja a vállalkozásban. Ő készíti az ajánlatokat és gondozza a vállalkozás felületeit, a gyakran kilenc-tíz órás munkanap végén. Így nem ritkák a tizenkét órás munkanapok, amit a vállalkozás velejárójának tekintenek.

„Ha valami nehézségem vagy problémám adódik, akkor becsukom a szememet, és a családomra gondolok, és ez gyorsan és nagyon könnyedén átlendít a dolgokon” – árulta el Poroszkai János.

A szakember elpanaszolta, hogy egyre gyakrabban botlanak kontárokba, akik alacsony árakkal, aláminősített anyagokkal és gyakran üres ígéretekkel győzik meg a megrendelőket. Rendszerint azonban egy hónap sem telik bele és kétségbeesetten jelentkezik a megtévesztett megrendelő, hogy segítséget kérjen a kontármunka kijavítására. Ezért Poroszkai János azt tanácsolja, hogy a megrendelők nézzenek utána a vállalkozóknak, referenciáinak, ajánlóleveleinek mielőtt megbízzák.

„Amikor jó szakemberekről, mesteremberekről beszélek, olyan szakemberekre gondolok, mint az idei győztesek. Egészen kivételes teljesítményről árulkodnak a győztes pályamunkák. Ugyanakkor Katona Attila és Poroszkai János olyan szakmai és emberi értékeket képviselnek, mellyel példaképei lehetnek a jövő szakembereinek. Úgy gondolom, hogy azzal tehetünk a legtöbbet az építőipar jövőjéért, ha minél többet megmutatunk a hozzájuk hasonló kiváló szakemberekből” – mondta Markovich Béla a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft. A díj célja, hogy az utánpótlás számára példaképeket állítson, növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát, segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon. A díj szakmai és közönségdíj kategóriákban kerül kiosztásra. A szakmai fődíj odaítéléséről független szakmai zsűri, míg a közönségdíjról online közönségszavazás dönt.

forrás: akoczka.com, fotó: Mapei Kft.

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés