hirdetés

Partnereink

Ezekre kell odafigyelni a porszívók karbantartásánál

hirdetés

Ezekre kell odafigyelni a porszívók karbantartásánál

Ősszel és télen a porszívók a szokásosnál jóval nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, hiszen az esős, latyakos időjárás miatt több por és kosz kerülhet a cipők talpán keresztül a lakásokba.

A fűtés bekapcsolása után pedig jóval több apró porszem keringhet a lakások levegőjében, amelyek aztán gyorsabban lerakódhatnak a bútoron. A porszívók élettartama akkor növelhető meg, ha kellő figyelmet fordítunk a karbantartásukra. A konyhai kisgépeket és háztartási készülékeket kínáló Sencor márka összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

hirdetés

„Ma már sok magyar háztartásban van jelen állóporszívó, vagy robotporszívó a hagyományos gégecsöves készülékek mellett. Véleményem szerint a tisztaságot ezen három készülék kombinációjával lehet fenntartani olyan otthonokban, ahol kisebb-nagyobb gyerekek és házi kedvencek is vannak” – hívta fel a figyelmet Nagy Tamás, a Sencor szervizvezetője.

Gégecsöves készülékek

A gégecsöves porszívók között megkülönböztetünk porzsákos, illetve tartályos változatokat. Előbbinél figyelni kell arra, hogy az utángyártott helyett eredeti, az adott készülékhez való porzsákot válasszunk, mert ha nem megfelelő porzsák kerül a porszívóba, akkor a gégecső bemeneti nyílása, valamint a porzsák nyílása nem fog egymásra illeszkedni. A por ezért eltömítheti a motor előtti mikroszűrőt, sőt akár be is kerülhet a motorba, ami így annak időelőtti elhasználódásához, valamint a szívóteljesítmény csökkenéséhez vezethet.

„A tartályos készülékeknél az egyik legyakoribb probléma, hogy valamilyen kivehető adaptert, tartozékot, vagy szűrőt nem helyeznek vissza megfelelően a felhasználók, ezért azok a tartály ürítésénél a szemetesbe kerülhetnek. Vagy akár a műanyagtartályban maradva lötyöghetnek, akadályozva a megfelelő szívóerő kialakulását” – hangsúlyozta Nagy Tamás. Hozzátette: adott esetben pedig le is állhat a készülék, ha egy tartály ajtaja, vagy szűrője, esetleg annak védőburkolata hiányzik, vagy nem megfelelően van visszahelyezve.

Mind a porzsákos, mind pedig a tartályos gégecsöves porszívók között vannak olyanok, amelyek mosható HEPA-szűrővel rendelkeznek. Ezeket folyó víz alatt lehet tisztítani, de nem szabad a szűrőt dörzsölni, mert a mikrocellák károsodhatnak és a papírszűrő akár el is szakadhat. Végső soron csökkenhet a HEPA-szűrő porszűrő képessége, ami a szívóteljesítmény romlásához vezethet. „Én azt gondolom nem kell feltétlenül csap alá tenni, elegendő lehet, ha kiütögetjük belőle a port. A vízzel tisztított HEPA-szűrő csak akkor használható újra, ha teljesen megszáradt” – hangsúlyozta a Sencor szervizvezetője. A HEPA-szűrők élettartama félév, letelte után ki kell cserélni, azokat nem szabad „túlhasználni” ugyanis előbb-utóbb eltömítődhetnek. A porzsák nélküli porszívóknál nem szabad vizet felszívni, mert a víz bekerülhet a szűrőbe és utána a por egyszerűen beleragadhat a nedves HEPA-filterbe, teljesen eltömítve azt.

Robotporszívók

A robotporszívónál elsősorban arra kell kiemelt figyelmet fordítani, hogy a szűrője, illetve a porgyűjtő tartálya minden egyes használat után ki legyen tisztítva. Igaz ez a nedves portörlése alkalmas változatoknál is, amelyeknél a MOP-os törlőrongyot szükséges rendszeresen tisztítani. Az egy tévhit viszont, hogy az ilyen készülékek vizet szívnának fel, ezek kizárólag csak benedvesítik a padlót. A robotporszívók takarításánál érdemes kivenni a keféket is, mert a kerekeknél időnként felgyülemlenek a hajszálak, vagy háziállatok esetén a szőrszálak. Ugyan ez elmondható a hengerkeféről is, amelybe szintén beleakadhatnak a hajszálak és gátolhatják a hatékony takarítást.

Egyes robotporszívóknál fejtörést okozhat az otthoni wifihez történő csatlakozás. Így nehézségbe ütközhet a hozzájuk tartozó alkalmazás használata. Éppen ezért első használat előtt mindenképpen a leírásban szereplő lépések szerint csatlakoztatni kell a robotporszívókat az otthoni internetes hálózathoz. Mivel a korábbi típusok nem támogatják az 5 GHz-t, ezért azt a csatlakozás elvégzésekor ki kell kapcsolni a routerben. Ehhez mindenképpen érdemes az internetes szolgáltatóhoz fordulni, ők tudnak tájékoztatást adni, hogyan lehet időszakosan kikapcsolni, majd visszakapcsolni az 5 GHz-t az otthoni wifi hálózaton.

Így nem megy tönkre az akksi

A robotporszívóknál, illetve a szintén akkumulátor-technológiás állóporszívóknál gyakori félelem a felhasználók részéről, hogy az energiatároló egység ideje korán tönkremegy. Tévhit azonban, hogy ez a teli tartállyal való porszívózás miatt következne be. „Az akkumulátoros porszívók élettartama a legegyszerűbben úgy őrizhető meg, ha rendszeresen használjuk őket. Ez egyformán igaz a kivehető morzsaporszívóval rendelkező állóporszívókra, illetve a robotporszívókra is. Ha ugyanis hosszabb időre félretesszük ezeket a készülékeket, akkor nem biztos, hogy később újra üzembe lehet őket helyezni” – emelte ki Nagy Tamás.

Ez annak köszönhető, hogy van egy elektronika az akkumulátorokoknál, ami azért felelős, hogy felügyelje a cellákban lévő feszültséget. Amennyiben az akkumulátor egy bizonyos szint alá merül, akkor onnan nem lehet feltölteni. Ilyen szituáció akkor fordulhat elő, ha egy akkumulátoros porszívót egy költözés miatt mondjuk eltesznek három hónapra és egészen addig nem veszik elő, nem használják. Ilyenkor megtörténhet, hogy csatlakoztatjuk a hálózathoz, a porszívó nem fog feltöltődni. Ennek ellenére még mindig jobban megéri kicseréltetni az akkumulátort, mint egy újat venni.

Forrás: One on One Kommunikáció

Fotó: Sencor

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés