hirdetés

Partnereink

Félidős a lakásfelújítási támogatás – milliókat bukhat, aki nem lép időben

hirdetés

Félidős a lakásfelújítási támogatás – milliókat bukhat, aki nem lép időben

Egy éve indult el a lakásfelújítási támogatás, és még egy szűk éven keresztül igényelhető. Azok a lakásfelújítást tervezők, akik nem lépnek év végéig, akár 3-3,4 millió forintot is bukhatnak. Jelentős eltérés van a jó és közepes állapotú, azaz felújított és felújítandó lakások négyzetméterára között szerte az országban. Budapesten például 23 százalékos, a megyeszékhelyeken pedig 33 százalékos az eltérés. Az utóbbi egy évben mindkét lakástípus ára emelkedett, a felújítandók négyzetméterára 11 százalékkal, a felújítottaké pedig 17 százalékkal nőtt.

Egy évvel ezelőtt új elemmel, a lakásfelújítási támogatással bővült az állami lakásprogram, ennek köszönhetően a gyermeket váró vagy nevelő családok a lakásfelújításra fordított összeg felét, maximum 3 millió forintot utólag vissza nem térítendő támogatásként megkaphatják az államtól. Ráadásul ehhez kedvezményes hitelt is igényelhetnek. Az év végéig igényelhető támogatás bevezetésének 1 éves évfordulója apropóján az ingatlan.com pedig – több mint 200 ezer lakáshirdetés adatai alapján - elemzést készített arról, mekkora különbség van a felújítandó és felújított lakóingatlanok átlagos négyzetméterára között és milyen árak jellemzik a korszerűsítendő ingatlanokat Budapesten és az egyes kerületekben, valamint a megyeszékhelyeken.

hirdetés

"A lakásfelújítás a legtöbb esetben megtérülő beruházás, mivel az energiatakarékosabb ingatlanok rezsiköltsége is alacsonyabb. Másrészt, ha eladósorba kerül az ingatlan, akkor magasabb áron eladható. Sok vevőjelölt pedig hajlandó kifizetni a felújított lakásoknál érvényesülő prémiumot" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: "Az adataink szerint a budapesti jó állapotú, felújított ingatlanok átlagos négyzetméterára 852 ezer forint volt a kínálati piacon idén január elején, ez 23 százalékkal haladja meg a közepes állapotban lévő, felújítandó ingatlanok négyzetméterárát. A megyeszékhelyeken a felújítottak 472 ezer forintos átlagos négyzetméterára 33 százalékkal magasabb a rosszabb állapotúaknál."

Mennyiért kínálják a felújítandó lakásokat?

Az elemzésből kiderül, hogy mind a fővároson belül, mind a Budapesten kívüli piacon a felújított és felújítandó lakóingatlanok egyaránt drágultak, de a drágulás ütemében és az átlagárakban jelentős eltérések vannak. Az eladásra kínált, felújítandó budapesti lakóingatlanok átlagos négyzetméterára egy év alatt 12 százalékkal emelkedett 852 ezer forintra. Közben a felújítandóké 11 százalékkal 693 ezer forintra. A felújításra váró fővárosi lakóingatlanok januári kínálatából pedig látható, hogy az V., I. és XII. kerületiek a legdrágábbak, ezeknél a négyzetméterár 934 ezer és 1,1 millió forint között alakult január elején. A XVIII., XX., XXIII. kerület "adja" a legolcsóbb korszerűsítendő ingatlanokat, ezeknek az átlagos négyzetméterára 373-528 ezer forintot tett ki.

A megyeszékhelyek összesítéséből pedig az látszik, hogy a felújítottak és a felújítandók átlagos négyzetméterára is 17-17 százalékkal 356 ezer és 472 ezer forintra emelkedett. A legkeresettebb megyeszékhelyek közül a felújítandó lakásoknál a négyzetméterár Székesfehérváron a legmagasabb, 528 ezer forint volt januárban. Debrecené a második hely ebben az összehasonlításban, 505 ezer forinttal, a harmadik pedig Veszprém, ahol a korszerűsítésre váró lakóingatlanokat 486 ezer forintos ár jellemezte. Ezzel szemben Kaposvár, Békéscsaba és Salgótarján a legolcsóbb, utóbbi városokban 187-276 ezer forint az átlagár.

Milliókat bukhat, aki kimarad

Balogh László azt mondta, hogy a lakásfelújítást tervezőknek érdemes kihasználniuk a lehetőséget. Ehhez viszont igyekezniük kell, mert a jelenlegi szabályozás szerint 2022 végéig lehet igényelni a támogatást, de addigra már a felújítási munkálatokat is be kell fejezni. Ha valaki nem lép időben, és ezt a maximum 3 millió forintot 3 évre felvett személyi kölcsönből fedezné, akkor a vissza nem térítendő támogatás összegén felül az erre jutó 3-400 ezer forintos kamatot is elbukja, amit a hitelezőnek kell kifizetni.

Forrás: ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés