hirdetés

Partnereink

A jó konyhabútor hozzájárul a boldog, kiegyensúlyozott élethez

hirdetés

A jó konyhabútor hozzájárul a boldog, kiegyensúlyozott élethez

A konyhabútor otthonunk éke, egy olyan bútordarab, ami jó esetben több évtizedig része az életünknek. Ezért nagyon fontos, hogy amikor arról kell döntenünk, miképpen rendezzük be a konyhánkat, a megvalósítást szakszerű és mindenre kiterjedő tervezőmunka előzze meg, annak érdekében, hogy elkészülte után kellemes hangulatú és kényelmes kialakítású teret nyújtson számunkra.

A konyha az a terület, ahol a család a legtöbb időt tölti együtt. Míg régebben a ház vagy a lakás egyik külön helyiségében volt megtalálható, ma már a legtöbb esetben az étkezővel és a nappalival egy légtérben helyezkedik el, ezért lényegesebb lett a praktikum mellett az esztétikus megjelenés.

hirdetés

„Érdekes, hogy jelentősebb ünnepek után, mint például a karácsony, amikor az átlagosnál többet használják a családok a konyhájukat, megnő az új megrendelések száma, mert az emberek akkor ébrednek rá, hogy nem szeretik a meglévő bútoraikat és másra, újra vágynak” – tudtuk meg Pál Attila konyhaszakértőtől, aki feleségével közös vállalkozásában 27 éve foglalkozik konyhatervezéssel és kivitelezéssel. Hozzátette, hogy a Covid-időszak hasonló tendenciát hozott: a szülők adott esetben home office-ban dolgoztak, napi szinten főztek, és a gyerekek is otthon töltötték az egész napot, így elképesztő mértékben felértékelődött a konyha szerepe.

Szakember tervez, és ő is végez

Konyhabútort nem úgy vásárolunk, hogy bemegyünk egy áruházba vagy egy szalonba, kiválasztjuk a megfelelőt, és hazavisszük. Ennek a bútordarabnak egy adott helyre kell tökéletesen illeszkednie, nem mindegy, melyik elem hol helyezkedik el, ahogy az sem, milyen gépeket hol találunk benne.

Sok esetben, ha asztaloshoz fordulunk, az első kérése az, hogy mondjuk el részletesen, mit szeretnénk, számoljuk ki, rajzoljuk meg, majd a mi terveinkre alapozva elkészíti a bútort. Ilyen esetben nem ritka, hogy utólag derül ki, mit kellett volna másképp tenni, de akkor már késő, hiszen egy készre szerelt bútor esetében a változtatások költsége milliós nagyságrendű is lehet. A felelősség viszont a miénk, hiszen a konyhánk a mi iránymutatásunk alapján készült, reklamációnak helye nincs.

„Mi soha nem kérdezzük meg, hogy az ügyfél milyen elemeket szeretne, és milyen elrendezésben, hozzánk bárki fordulhat tanácstalanul, ötletek nélkül. Nem az ő saját terveit valósítjuk meg, hanem alapos, 2-3 órán át tartó beszélgetés során feltárjuk a jelenlegi konyhájával kapcsolatos nehézségeit, problémáit, és az új konyhában ezekre kínálunk megoldásokat. A tervezésre sok helyen egy óra vagy egy alkalom áll rendelkezésre, míg nálunk a teljes elégedettségig zajlik” – hangsúlyozta a konyhaszakértő.

A szakemberek a tervezés folyamata során a helyszínt lézerrel mérik fel, szükség esetén segítenek burkolatot, tapétát választani, majd a teljes képről egy fotórealisztikus, 3D-s látványterv készül, ami élethűen visszaadja a leendő konyha atmoszféráját.

Mindezeken felül fontos figyelembe venni a konyhát használó személyek szokásait (jobbkezes, balkezes), életkörülményeit (egyedülálló, családos, speciális igényű), testi adottságait (test magasságát, könyök magasságát), hogy minden a számukra lehető legkényelmesebb elrendezésben valósuljon meg. Ne kelljen senkinek feleslegesen hajlongania, ágaskodnia, mert az ilyen mozdulatok hosszú távon kényelmetlenséghez, fájdalomhoz, ezáltal stresszhez vezetnek, ami növeli a feszültséget a családi kapcsolatokban. Sokszor állhatnak ilyen helyzetek is a családi nehézségek mögött.

„Nálunk nem bútor dobozokat vesznek az emberek, hanem egy olyan életérzést, ami örömöt okoz hosszú évekig. A küldetésünk: Minden nap örömet szerezni a konyhánk használóinak azáltal, hogy az anyagi kereteikhez és a szükségleteikhez mérten jól átgondolt, kézreálló, praktikus, ötletes, ugyanakkor ideális ár-érték arányú gépekkel felszerelt, lenyűgöző hatású konyhát, illetve más bútorokat tervezünk és szolgáltatunk határidőre” – fogalmazta meg Pál Attila.

Letisztult, egyszerű, mégis csúcsmodern

A bútor külső kialakításán kívül lényeges, hogy a belső terei is megfeleljenek a különféle igényeknek. Az egyik legfontosabb szempont, hogy mindennek legyen helye, sem a pulton, sem a szekrényekben, sem a fiókokban ne legyen rendetlenség. A zárt helyeken ezt a kívánalmat változatos elrendezésű rekeszek, különböző területfelosztó megoldások szolgálják, a pulton pedig igényesen kialakított „rejtekhelyre” kerülhetnek a kisebb háztartási gépek, mind a szemek, mind pedig a zsíros, poros szennyeződések elől elrejtve.

A trendek abba az irányba mutatnak, hogy a konyhabútor letisztult képet mutasson, ne legyen konyha jellege, ugyanakkor minden kézreálló, praktikus és elérhető legyen benne. Népszerűek a megjelenésükben egyszerűségre törekvő klasszikus kialakítások, amelyek emellett, legmodernebb gépesítésükkel, minden kényelmet biztosítanak használóik számára. Egyre nagyobb hangsúly terelődik a fényekre, a konyha területének és a bútor felületének kialakítása során a színek mellett a fények összhangjára is kiemelt figyelmet fordítanak.

„Ma már olyan széles kínálat található meg a piacon háztartási gépek tekintetében, hogy az emberek azt sem tudják, merre induljanak el. Mi személyre szabott háztartásigép-tanácsadásal is várjuk őket, amit professzionális szakács kollégánk biztosít számukra, így garantált, hogy kiválóan használható és ár-érték arányban is a legkedvezőbb darabot segítünk megtalálni” – avatott be a konyhaszakerto.hu weboldal üzemeltetője.

A jövő konyhája

Konyhánk berendezési lehetőségeinknek legfeljebb anyagi korlátaink szabhatnak határt, ugyanis már a magyar piacon is elérhetőek olyan csúcstechnológiák, amilyenekkel otthonunk falai között ez idáig nemigen találkozhattunk. A mai kort jellemzi, hogy szinte minden okos. A telefonunk, az óránk, és ez alól már a háztartás, a konyha sem jelent kivételt. Háztartási eszközeinket ma már Wifihálózatra köthetjük, távolról irányíthatjuk, ellenőrizhetjük, a hűtőben elhelyezett kamera segítségével pedig vásárlás közben is felmérhetjük, mit szükséges még a kosarunkba tenni.

A konyha szoba jellegét segíti elő, hogy a mosogatót és a csaptelepet üveg- vagy bútorlappal fedhetjük el, és csak akkor válik láthatóvá, elérhetővé, amikor használatban van. „A konyhabútor a megszokott nagygépeken kívül olyan különlegességeket is rejthet már, mint a gőzsütő, amely a mikrót képes kiváltani egy sokkal egészségesebb, hatékonyabb eljárással, vagy mint a „joystickkal” irányítható indukciós főzőlap, a főzőlapba beépíthető szagelszívó, illetve a vákuumozó fiók, amit otthoni szuvidálásra használhatnak az igazán elhivatott hobbiszakácsok” – ismertette Pál Attila.

A bútor anyagának, alkotóelemeinek kiválasztása is jelentős döntés, újdonságként lehet találkozni ezen a területen az ujjlenyomatmentes bútorlappal, és mindamellett, hogy fogantyúkból is rendkívül széles a választék, egyre inkább elterjed a fogantyúmentes megoldás, amely csökkenti a bútor konyhai jellegét. XXI. századi vívmánynak számít a tisztított víz elérhetőségének megteremtése is, amihez speciális, kétutas csaptelepek, valamint kis helyen, akár a lábazatban is elhelyezhető tisztító berendezések állnak már rendelkezésre. A tisztított víz, amellett, hogy kiszűri a csapvízből a káros anyagokat, gépeinket is kíméli, amelyek ezáltal hosszabb élettartamúak lesznek.

Forrás, kép: akoczka.com, konyhaszakerto.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés