Praktikák a jó memóriáért

A legtöbben csak akkor kezdünk el foglalkozni a memóriánkkal, mikor már nem működik olyan jól mint ahogy szeretnénk. Holott a memória egész életünk folyamán törődést igényelne. A jó memóriáért igenis tehetünk, íme néhány jó tanács erre vonatkozólag:

Győzzük meg magunkat: nem vagyunk feledékenyek! Talán csacskának látszik így leírva, de öregedő emberek feledékenységének egyik fő oka a rezignáció és egyfajta önhipnózis pusztító vegyüléke. Ha gyakran előfordul, hogy feledékenynek érezzük magunkat, akkor erre válaszolhatunk úgy, hogy ideje tenni valamit, és nem nyugszunk addig, amíg meg nem találjuk a hatékony ellenszert. De reagálhatunk szomorú beletörődéssel is: sajnos, öregszünk, egyre rozogábbak leszünk, már nem bírjuk, ideje visszahúzódni, minél kevesebbre vállalkozunk, annál kisebb lesz a kudarc. A gondolatok érzelmeket és testi érzéseket váltanak ki, és ezek sokkal mélyrehatóbbak, mint gondolnánk.

A szemléltetés kedvéért, kedves Olvasó, képzelj el egy szép sárga, fényes héjú, illatos citromot, amit éppen felvágnak, és kicsurran a leve... Minden valószínűség szerint elindult a nyálelválasztásod: egy ilyen egyszerű, futó képzeletbeli képnek azonnali hatása van a szervezetre. Márpedig mindannyian szinte állandó belső monológot folytatunk, aminek óriási jelentősége van abban, hogyan érzünk, mire érezzük magunkat képesnek. Ha éveken, évtizedeken keresztül győzködjük magunkat arról, hogy „hülyülünk" - annak vajon ne lenne hatása? Ez ellentmond a józan észnek - de a vizsgálatoknak is. Ha azt tapasztaljuk, hogy egyre feledékenyebbek vagyunk, és belenyugszunk abba, hogy ez a korral szükségszerűen együtt jár, akkor kialakul egy „úgyis mindegy, nekem ez úgysem megy" attitűd, aminek következtében egyre kisebb erőfeszítéseket teszünk az emlékezés érdekében. És ha a törekvés kisebb, az eredmény is kisebb lesz: újabb bizonyíték arra, hogy az agyunk bizony lágyul...

A korral valóban és kétségtelenül csökken az új ismeretek bevésésének sebessége, ezért a tanuláshoz szükséges ismétlések száma nő. Ez azonban nem érinti az intellektust, a „bölcsességet". Egy gyakran használt megkülönböztetés szerint létezik „folyékony" és „kristályos" intelligencia. A „folyékony" jelenti az újdonságok tanulását, az új ismeretek kezelését, míg a kristályos a korábban megszerzett tudást és ismereteket, valamint ezek használatát. A korral összefüggő funkciócsökkenés a „folyékony" intelligenciát érinti, a „kristályos" általában megtartott a késő öregkorig.

Akarjunk emlékezni!

A jó memória nem csak szerencse dolga. Lee Iacocca, a rendkívüli memóriájáról is nevezetes szupermenedzser ezt válaszolta, amikor erről kérdezték: „Ha törődsz vele, meg tudod jegyezni/' Charles William Eliot, a Harvard Egyetem már említett, negyven évig működő rektora egyszer szégyenkezni kényszerült, mert nem jutott eszébe egy általa jól ismert diáknak a neve. Ettől kezdve súlyt fektetett arra, hogy minden egyes diákjának megtanulja a nevét.

Csökkentsük a feszültséget magunkban és magunk körül! Egy kis stressz az élet sója - ezért járnak az emberek meccsre, ezért szeretnek versenyezni, detektívregényt olvasni, akciófilmet nézni. A túl nagy, vagy túl sokáig tartó stressz azonban megbetegít: gyengíti az immunrendszert (fertőző betegségek, daganatok, ízületi gyulladások), károsítja a szívet és az érrendszert (magas vérnyomás, szívinfarktus, stroke), depresszióhoz, szorongáshoz, pánikbetegséghez vezet - de mindenekelőtt pusztítja a memóriát!

A feledékenység leggyakoribb okaként már megemlékeztünk a stressz jelentőségéről. Említettük, hogy csak azt tudjuk biztosan megjegyezni, ami „befér a figyelem kapuján". A memória legnagyobb ellensége a stressz - részben azért, mert maga a stresszhelyzet tölti ki a figyelmünket. Csak arra tudunk figyelni (következésképpen csak azt is jegyezzük meg), ami agyunk pillanatnyi fontossági rangsorában elöl szerepel. A fogfájás, a fogorvosra várva, látszólag megszűnik - mert az adott pillanatban a fogorvos „veszélyessége" nagyobbnak ítéltetik a már egy ideje eltűrt, és így már „kiismert" fogfájásnál. A tartós pszichés feszültség azonban más módon is, egyszerűen a szellemi kifáradás révén akadályozza a tanulást. A legnagyobb veszélyt azonban a tartós, elhúzódó stresszhelyzetek jelentik.