hirdetés

Partnereink

Tavaly 40 százalékkal kevesebb külföldi vásárolt ingatlant, a magyar vevők helytálltak

hirdetés

Tavaly 40 százalékkal kevesebb külföldi vásárolt ingatlant, a magyar vevők helytálltak

Részben a járványhoz köthető óvatosság és bizonytalanság, valamint a brexit hatása miatt csökkent a külföldiek szerepe a magyarországi lakáspiacon. Bár idén a Németországból, Hollandiából érkező kereslet nőtt, a külföldi érdeklődések száma csökkent. Ennek eredményeként a külföldi vásárlások az idén sem érik el a 2019-es szintet, amikor a teljes forgalom 5 százalékát adták.
Az is látszik, hogy továbbra is kétsebességes a magyarországi lakáspiac, az új és használt lakóingatlanok szegmense eltérő pályán mozog, előbbin látványos az élénkülés, utóbbi visszafogottabban indult újra a járvány után. Az új lakások árak több mint 10 százalékkal nőtt, miközben a használtaké csak 4 százalékkal emelkedett.

Már a korábbi hónapokban látható volt, hogy elválik egymástól a járvány utáni fellendülésben az új és használt lakások szegmense és továbbra is kétsebességes maradhat a piac, miközben az árak felfelé tartanak, a külföldi vásárlók pedig egyelőre közel sem olyan aktívak, mint a járvány előtt - derül ki az ingatlan.com átfogó elemzéséből.

hirdetés

Hiányzó külföldiek

Fontos változás a pandémia előtti helyzethez képest, hogy a külföldi vásárlók jóval kevesebben lettek a járványhatás miatt. Az ingatlan.com adatai szerint 2021-ben már több országból élénkült a kereslet, amit alátámasztanak a hivatalos statisztikák is.  A KSH kimutatta, hogy 2020-ban Szlovákián kívül minden országból kevesebb vevő érkezett a hazai lakáspiacra, mint 2019-ben. 2020-ban összességében majdnem 40 százalékkal külföldi vásárolt, mint egy évvel ezelőtt. Idén viszont már országonként nagyon eltérő a kép.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: "A saját adataink szerint németországi érdeklődők száma 2021-ben 5 százalékkal nőtt, a többi országot nézve Hollandiából 15 százalékkal, Lengyelországból 33, Kínából pedig 26 százalékkal több érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on meghirdetett ingatlanokra. Az Egyesült Királyságból jövő kereslet viszont drasztikusan, 24 százalékkal csökkent, részben a járvány miatti óvatosság, valamint a brexit hatása miatt, hiszen az ottani vásárlók már EU-n kívülinek számítanak. Szintén csökkent az orosz és izraeli érdeklődők száma, ami a járványhatással magyarázható. A szakember hozzáfűzte: Összességében a külföldiek által támasztott kereslet az idén sem tért vissza a pandémiát megelőző, 2019-es szintre, amikor a külföldi vevők az összes adásvétel 5 százalékában vettek részt.

 

image.png

Drágulás, eltérő mértékben

Az árak szempontjából azért fontos a külföldről érkező kereslet, mert a járvány előtt ez lényeges szerepet játszott a drágulásban, különösen Budapesten, a visszafogottabb külföldi érdeklődés most nem ad olyan lendületet az áremelkedésnek. Az árakon egyébként jól láthatók a lakáspiacot meghatározó különbségek, azaz a használt és új ingatlanok közötti eltérések. A hivatalos KSH-adatok szerint az idei első félévben a budapesti használt lakások ára 4,2 százalékkal nőtt éves szinten, az újaknál viszont 13 százalékos volt a drágulás.

A szakember szerint az év hátralevő részében a használt lakások piacán mérsékeltebb élénkülés lesz, mint az újlakás-piacon, és megmarad a területi különbség, azaz a fővároson kívüli piacon nagyobb pörgés várható.

Forrás: ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 08.18.

Ma László napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés