hirdetés

Partnereink

2014 zenei újoncai

hirdetés

2014 zenei újoncai

A világ zenei piaca kimeríthetetlen forrás. Jelenleg is rengeteg - és még annál is több - előadó van a porondon, azonban folyamatosan kerülnek fel friss énekesek, énekesnők vagy éppen bandák. Ez 2014-ben sem lesz másképp. Íme néhány új, feltörekvő előadó, akiket érdemes meghallgatni!

John Newman: Newman számára nem a youtube hozta meg a várt sikert. Miután elkezdett a zenével foglalkozni, a szakma egyből felfedezte a benne rejlő tehetséget. Kevesebb, mint egy év alatt megkapta a legelső lemezszerződését az Island Records-tól. Azóta megjelent első, debütáló abluma, melynek az összes dalát saját maga írta. Ezen kívűl pedig nem fogadja el egy stylst tanácsát sem; szinte mindig öltönyben láthatjuk.

hirdetés

Elyar Fox: Elyar a youtube-ra feltöltött feldogozásai által vált népszerűvé. Az Union J (birt fiúbanda) turnéján előfellépő volt, valamint az sem elhanyagolható, hogy iszonyatosan helyes.

Lorde: A mindössze 17 éves lányt, már négy Grammy-díjra is jelölték. Ő az első szóló előadó hazájából (Új-Zéland), aki képes volt vezetni az Egyesült Államok hivatalos slágerlistáját, amelynek élén nála fiatalabb előadó legutóbb 1987-ben tartózkodott csak. Első nagylemeze, a Pure Heroine tavaly szeptemberben debütált. Stílusa a pop és az alternatív között van, igyekszik vegyíteni a kettőt, s úgy néz ki, ez sokaknak be is jön.

Midnight Red: Öt amerikai srác először a feldolgozásaival lett híres, manapság azonban már saját dalaik is vannak. A tipikus fiúbandák vonalát erősítik mind zenéjükkel, mind előadásukkal - ugyanis a dalok közben  közös koreográfiát is tolnak. Idén pedig Austin Mahone előzenekaraként állnak majd színpadra.

The Vamps: Bár még meg sem jelent a debütáló albumuk, olyan hírességek előzenekaraként léphettek fel, mint Selena Gomez vagy éppen a McFly. Minden egyes dalukat saját maguk írják, és kimondottan büszkék arra, hogy hangszeren is tudnak játszani, nem csupán énekelnek.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 05.06.

Ma Frida, Ivett napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés